Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Házi vegyészeknek”

Közérthetően a vegyi anyagokról
Év: 
2011
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Gajdosné Kasch Anikó

vegyi anyagok„Amióta az élelmiszeripar összeházasodott a vegyiparral, nem sok jóra számíthatunk” - mondja egy Nógrád megyei kedves ismerősöm, ha pusztán nosztalgiából párizsit vennék a sarki közértben. Milyen igaza is van!

Tudtad, hogy anélkül, hogy tudnál róla, minden nap megeszel néhány milligramm alumíniumot? Arról olvastál-e, hogy az antibakteriális készítmények fontos alkotóeleme, a triklozán többet árt a hormonháztartásunknak, mint amennyit használ a fertőtlenítő és gombaölő hatásával?

Mi újság a befőttek, lekvárok környékén? Még mindig szalicilt pöttyintünk a lekvárra, pedig hallottunk valami kósza infót káros voltáról? No és az ízfokozós-vegetás tyúkhúsleves? Tulajdonképpen mik is azok a dioxinok, ftalátok, vagy toxikus fémek? Miért veszélyesek? Rögtön megbetegszem, ha eszem belőle, vagy a még meg sem született gyermekem egészségét veszélyeztetem? Mire figyeljek? Számos kérdésünkre sokszor tanácstalanul kerestük, vártuk a választ.

élelmiszerA www.kockazatos.hu oldal készítői fellebbentik a fátylat a mindennapokban használt, vagy környezetünkben akarva-akaratlan előforduló vegyi anyagokról. Világos, összeszedett, rendszerbe foglalt oldalt böngészhetünk, és egyéni nézőpontok, indulatos vélemények helyett többkörös szakértő grémium által ellenőrzött, hiteles információkat kapunk.

A honlapot szerkesztő szakértő tagok az Országos Kémiai Biztonsági Intézet, a Levegő Munkacsoport, az Országos Környezetegészségügyi Intézet, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Karának Környezetbiztonsági Tanszékéről kerültek ki.

A honlap egyszerűen kezelhető, jól áttekinthető. Könnyű használatát az is segíti, hogy az egyes vegyi anyagok betűrendes sorrendben kereshetők. Kiindulópontnak a legfontosabb 42 anyagcsoport sorakozik fel, amely természetesen ennél sokkal több vegyületet jelent. Megtudhatjuk, hol fordul elő vegyi anyag a környezetünkben, mire használják, illetve mit és hogyan károsít. Mindezen információkat közérthető formában tárja elénk a honlap, igényes háttéranyagokkal, magyarázó kislexikonnal.

Ráadásul emellett még lehetőség van kérdések feltevésére is, amelyekre a projektben részt vevő szakértők adnak választ.
Tegyük hát ezt a weboldalt a hosszútávú memóriánkba, hogy rendesen felfegyverkezzünk, és lecsapjunk a sumák módon az életünkbe lopakodó vegyi anyagokra.

Az oldalt az Ökotárs Alapítvány kezeli, jólesik bemutatni színvonalas és igényes munkájukat.