Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lakossági veszélyeshulladék-gyűjtés a VII. kerületben

Év: 
2002
Szám: 
Tél
Szerző: 
Horváth Gyula

Önkormányzatunk minden évben két alkalommal (tavasszal és õsszel), három helyszínen (Almássy tér, Klauzál tér, Bethlen G. tér) rendezi meg veszélyeshulladék-gyûjtési akcióit a kerület lakosai számára. Ezév tavaszán a lomtalanítási akcióval kötöttük össze a lakossági veszélyeshulladékok gyûjtését.

Tapasztalataink szerint a köztérre kihelyezett lomok közé gyakran tesznek veszélyes hulladékot, ezért úgy gondoltuk, hogy sikeres lehet, ha a lomtalanítással egy idõpontban tudjuk megvalósítani a veszélyeshulladék-gyûjtési akciót, hiszen a tulajdonos a lomtalanítással párhuzamosan -- díjmentesen - le tudja adni ezt is az erre a célra kijelölt veszélyeshulladék-gyûjtõ helyen. Ezen kívül az akció hatékonyságágának és sikerességének záloga az volt, hogy kellõ figyelmet fordítottunk a lakossági tájékoztatás minõségére. Ebben fontos szerepet játszottak a kerületi médiák (helyi újság, helyi televíziós csatorna), valamint a plakátok, tájékoztató levelek.


Az április 27-én szervezett veszélyeshulladék-gyûjtés eredményei: a három helyszínen összegyûjtött veszélyeshulladék mennyisége összesítve; 2.961 kg (a tavalyi 50-60 kg--hoz képest). Ennek ártalmatlanítási költsége összesen 382.455 Ft.

A Városüzemeltetési és Közrendvédelmi Iroda a kampányszerû veszélyeshulladék-gyûjtés elõtt az illetékes hatóságokat (KÖFE, ÁNTSZ, Növényvédelmi Állomás, stb.) tájékoztatta, hogy hol, mikor és milyen formában kívánja a gyûjtést megszervezni.

A gyûjtést a feltételeknek megfelelni tudó alvállalkozó céggel végeztettük el. A vállalkozó kiválasztását, a szükséges tárgyi és személyi feltételek, illetve a szakmai ismeretek megléte, az elõírt engedélyek /szállítási és gyûjtési engedélyek/ bemutatása, és nem utolsó sorban a cégek által részünkre kipostázott árajánlatok értékelése alapján végeztük. Elõnyként szerepeltettük, a minõségi munka biztosítékaként az MSZ EN ISO 9000 (MIR), és ISO 14000 (KIR) tanúsítványok meglétét.

A VII. ker. Önkormányzat a P&G Kft. árajánlatát tartotta a legkedvezõbbnek, mivel hulladékfajtánként a fajlagos költségek alacsony értéktartományba esnek, egyben tartalmazzák az ártalmatlanítás, helyszíni edények, átvevõ személyzet, illetve a szállítás és kiszállás költségeit is.