Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vegyél szemetet

  • 2009. szeptember 29.
  • beus
Míg normál esetben súlyos szemétdíjakat fizetünk azért, hogy elszállítsák otthonunkból a feleslegessé vált hulladékot, addig ma már arra is van példa, hogy az emberek pénzt adnak ki egy apró zacskónyi szemétért...

Még a szüleink gyerekkorában is alig termeltek hulladékot a háztartások, főleg falun, hiszen nem volt minden becsomagolva, sőt szinte semmi, a csirkét ők nevelték, a tejet a szomszédból hozták, az a kis mennyiségű csomagolóanyag pedig újból felhasználásra került. Tisztán emlékszem még arra, hogy a két világháborút is megélt dédnagymamámnak annyira idegen volt az új korszakkal beköszönő rengeteg hulladék, feleslegessé vált, funkcióját veszett nejlon zacskó és doboz, hogy a tejes zsacsikból horgolásos technikával fürdőszoba szőnyeget készített... Nem bírta volna kidobni, hiszen nem ehhez szokott hozzá, nem ebben nevelkedett.

Persze ma már ez nem így van, hiszen azóta felnőtt egy pár generáció, akiknek teljesen természetes, hogy használjuk, eldobjuk, ahogyan a Larry Hangman (igen Jockey-t alakító színészt is így hívják) dalszöveg is mondja: "fogyasztónak lenni jó..., újra meg újra a pénztárnál állsz, fizetsz a holnapért, de jól vigyázz, mert nejlon zacskókat viszel haza, benne instant életed halmaza, kirakod, megsütöd, megeszed, élvezed, micsoda pop az élet... fogyasztó..., megveszed, eldobod, használod, elhagyod, amit akarsz megkapod..."

A mai kor egyik művésze érdekes akcióval mutat tükröt a kor fagyasztói társadalmának. A New York-i művész Justin Gignac a Nagy Alma szemetét csomagolja designos zacsikba, és eladja. Eddig több mint ezer darabot adtak el belőle, tehát az elképzelés a gyakorlatban is beigazolódni látszik: az embereknek tényleg bármint el lehet adni, ha azt szép csomagolásban tolják eléjük. A termék annyira sikeres, hogy már olyan különlegességeket is vásárolhatunk, mint a Yankees stadionból származó hulladék.

Nem kellene egy kicsit elgondolkodnunk? Nem kellene visszaszorítani a vásárlással, fogyasztással járó hulladék mennyiségét?

 

Forrás: COTCOT.HU