Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Válasz a GKM-ből

  • 2007. október 05.
  • humusz

Szilágyi László úr

elnök

Hulladék Munkaszövetség

 

Tisztelt Elnök Úr!


A csomagolások betétdíjának tárgyában Miniszter úrnak írt levelét, köszönettel megkaptuk.

A levélben foglaltakkal kapcsolatban - Miniszter úr megbízásából - az alábbi észrevételeket, megállapításokat teszem:

- A csomagolásokból keletkező hulladékok mennyiségének csökkentésére, megelőzésére és a hasznosított mennyiség növelésére a KvVM által 2007 elején létrehozott munkacsoportok javaslatain alapuló szabályozási koncepció és annak kodifikációja adhat megoldást. Ebben a munkában az érintett szervezetek (gyártók, forgalmazók, önkormányzatok, zöldszervezetek) képviselőiből, valamint a tárcák szakértőiből alakított munkacsoportok vesznek részt.

A KvVM a munkacsoportok javaslatai alapján kidolgozta a termékdíj rendszernek a kötelező betétdíjak bevezetését is figyelembe vevő módosítási koncepcióját, melyet a tárcák képviselői is megkaptak. A koncepció későbbiekben történő megvitatása után kerül sor a rendszer módosítása végleges változatának elfogadására, valamint a benne foglaltak kodifikációjára.

- A betétdíj rendszer elterjesztésével kapcsolatban támogatjuk a KvVM azon álláspontját, mely szerint egy kötelező betétdíjas rendszer bevezetése kizárólag megfelelő felkészülési időt követően valósítható meg. Ezt támasztják alá a betétdíj rendszer bevezetésére vonatkozóan az EU tagállamoknak, különösen Németországnak a gyakorlatban összegyűjtött tapasztalatai is. A betétdíjak kötelezővé tétele előtt szükség van a rendszer bevezetését megalapozó felmérések, életciklus elemzések elkészítésére, figyelembe véve a csomagolási hulladékok kezelését koordináló szervezetek működésének tapasztalatait is. A későbbiekben elvégzendő vizsgálatok és számítások eredményeként lehet eldönteni, hogy a jelenleg piaci alapon működő betétdíjak helyett, a környezet védelme és a gazdasági fejlődés szempontjából, mely termékekre és milyen mértékben lenne célszerű a kötelező betétdíjrendszer bevezetése.

- Az Európai Bizottság a környezetvédelmi termékdíjas szabályozásnak az un. kereskedelmi csomagolására vonatkozó része miatt, a 2005/4209. számon indított kötelezettségszegési eljárás keretében küldött hivatalos felszólítást Magyarországnak. Az ügy érinti a termékdíj fizetése alóli mentesség eléréséhez egyes italcsomagolásokra vonatkozó, visszagyűjtési és újrahasználati előírásokat is. Véleményünk szerint, a kötelező betétdíj bevezetését célszerű összehangolni az eljárás során történő érdemi lépések eredményével.

A termékdíj rendszer módosítására és a kötelező betétdíj bevezetésére vonatkozó javaslatok kidolgozása során tárcánk szakértői folyamatosan együttműködnek az érintett szakmai szervezetek képviselőivel. Az 1995. évi LVI. törvény és végrehajtási utasításai módosítása során, a GKM szakmai állásfoglalásának kialakításánál, a HUMUSZ javaslatát is figyelembe fogjuk venni.

Budapest, 2007. szeptember 11.

Üdvözlettel:

Dr. Cservenyák Ildikó

főosztályvezető