Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Száműzi a hizlaló ételeket a gyerekreklámokból a McDonalds és a Pepsi

  • 2007. július 18.
  • humusz

Az Egyesült Államok legnagyobb élelmiszeripari és üdítõgyártó cégei új szabályozást hoznak létre, amely korlátozza a reklámozást a 12 év alatti gyerekek körében. A McDonalds közölte, hogy csak az egészségesebb Happy Meal menüket fogja hirdetni, és a rajzfilmfigura karaktereket is csak e célból fogják felhasználni a cégek - legalábbis az USA-ban.

 

 

A cégekre elsősorban az amerikai versenyhivatal (Federal Trade Commission, FTC) gyakorol nyomást, hogy megfékezzék a gyerekek növekvő elhízási problémáját a felelősebb marketingen keresztül - tudatta az AP hírügynökség.

Amíg az ételmarketing megváltoztatása egyedül nem tudja megoldani ezeket a gondokat, addig segítünk a szülőknek egyebek között azzal, hogy megtanítjuk őket, hogyan válasszanak egészségesebb ételeket - közölte az FTC elnöke, Deborah Platt Majoras. Megjegyezte, hogy a 11 cég televíziós ételreklámjanak kétharmad része közvetlenül a gyerekeknek szól.

 

Ezek közül hét cég azt is vállalja, hogy nem fognak több licencet kötni karakterekre népszerű mozifilmekből és tévéműsorokból, amelyekkel reklámoznának az interneten vagy a nyomtatott médiában, hacsaknem egészséges termékekről van szó. Négy másik cég közölte, hogy egyáltalán nem fognak reklámozni 12 éven aluli gyermekeknek.

Az amerikai McDonalds jelezte: csak kétféle Happy Mealt fognak a gyerekeknek reklámozni, amelyek egészséges termékeket tartalmaznak. Ezek nem érik el a 600 kalóriát és 35 százalék alatti a zsír- vagy a cukortartalmuk. A PepsiCo szintén vállalja, hogy csak azokat a termékeket fogja hirdetni a korosztálynak, amelyek nem hizlalnak.

 

 

Forrás: Menedzsment Fórum