Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 3000 fővárosi gyerek csapvizet iszik a Happy Héten

  • 2011. április 18.
  • Kump Edina

Már az első nap annyi csapvizet ittak meg a gyerekek egy csepeli iskolában, mint máskor talán egy egész hónap alatt sem: közel 400 liter fogyott egyetlen tanítási napon. Talán van olyan gyerek is, aki az OÉTI által szervezett Happy Héten ízleli meg életében először a csapvizet, és csodálkozik rá, hogy finom és kiválóan oltja a szomjat. Éppen ez volt a célja a Fővárosi Vízműveknek, amikor vállalta, hogy a programhoz csatlakozva 9 budapesti iskola diákjai számára egy héten át biztosítja az ivóvizet. 

Sajnos az iskolák többségében ma még nincs kulturált lehetőségük a gyerekeknek arra, hogy szomjukat a szünetekben a legkézenfekvőbb és legolcsóbb módon, csapvízzel oltsák. Otthon pedig – nem utolsósorban a reklámok és a sok-sok, találgatásokon alapuló tévinformáció hatására – szintén nem a legtermészetesebb mozdulat, a vízcsap elfordítása jut először a fiatalok eszébe, ha ivásra kerül a sor. Pedig a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat kiegyensúlyozott mértékben tartalmazó csapvíz a legtakarékosabb és leginkább környezetbarát megoldás. Miközben a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén 1 liter vízhez 23 fillérért juthatunk hozzá, nem kell hazacipelnünk palackokat, melyek később hulladékként szennyezik a  környezetünket. És ne felejtsük el: a szigorú Európai Uniós és a még ennél is szigorúbb hazai előírásoknak köszönhetően a vezetékes víz az egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer. 

A Happy Hét éppen arról szól: mutassuk meg a gyerekeknek, hogy mennyire finom és egészséges a hazánk nagy részén szerencsére korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló ivóvíz, és hogy fogyasztása mennyire egyszerű és ami szintén nem elhanyagolható: olcsó. A Fővárosi Vízművek ezért is állt idén immár másodszor a kezdeményezés mellé.