Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Környezetbarát irodák: a munkavállalók legfontosabb szempontjai között van az újrahasznosítás

  • 2022. szeptember 17.
  • Jakab János

Ahogy a koronavírus-járvány intenzitása csökken, a munkavállalók visszatérnek az irodákba. Az Essity-nek, a világ egyik vezető higiéniai és egészségügyi cikkeket gyártó nemzetközi vállalatának megbízásából készített, „Öko-iroda” című kutatás azonban rávilágított arra, hogy az elmúlt másfél évben megváltoztak a dolgozók elvárásai a fenntarthatósággal kapcsolatban. A változás olyan mértékű, hogy a munkaadóknak érdemes lehet prioritássá tenniük a környezetbarát iroda kialakítását és többet foglalkozni a fenntarthatósággal, amennyiben szeretnék megtartani munkatársaikat, és újakat toborozni.

A munkavállalók 43 százaléka úgy érzi, az irodája valójában „szégyenletesen” környezetszennyező, és majdnem a fele csalódott amiatt, hogy a munkáltatója semmit sem tett ez ellen a pandémia alatt. Ez derült ki az Essity és az irodai higiéniai termékeket is kínáló márkája, a Tork kutatásából, amelyet Európa hét országában 12 000 munkavállaló részvételével végeztek el. A felmérés szerint a munkavállalók 84 százaléka szeretne környezetbarátabb irodában dolgozni és 10-ből 7 munkavállaló érzi úgy, hogy át kell vennie a kezdeményezést a fenntarthatóság terén. Sokan már maguk is fontolóra vették környezetbarát megoldások bevezetését, mivel 3-ból 1 dolgozó szerint főnökei egyáltalán nem törődnek a bolygó jövőjével.

 

Egyértelműek a dolgozói elvárások

 

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a válaszadók 66 százaléka új munkahely keresésekor már a fenntarthatósági hírnevük és intézkedéseik alapján és mérlegeli a cégeket. Ez egy olyan jelentős irányváltás, amivel a vállalatoknak feltétlenül tisztában kell lenniük ahhoz, hogy a mai, kihívásokkal teli időkben is meg tudják tartani a munkavállalóikat, és újakat is legyenek képesek bevonzani. Azt jelenti, hogy prioritássá kell tenniük a környezetbarát iroda kialakítását.

 

Manapság már a munkavállalók legfontosabb szempontjai között van az újrahasznosítás, a hulladék és az energiafelhasználás csökkentése, illetve jobb belső kommunikációt is várnak el munkahelyüktől a fenntarthatósággal kapcsolatban.

 

„Az elmúlt 18 hónapban határozott változást figyeltünk meg, mivel a munkavállalók minden eddiginél komolyabban veszik a fenntarthatóság kérdését. Egyértelmű elvárásuk és igényük van a környezetbarát, fenntartható irodára, de ezt egyes munkáltatók gyakran figyelmen kívül hagyják. Az olyan egyszerű lépések, mint az újrahasznosítási gyakorlat javítása és az energiafelhasználás csökkentése, illetve környezetvédelmi tanúsítványokkal rendelkező termékek használata az irodában már most is rengeteget számítanak. Ebben a folyamatban a fenntartható higiéniai termékek és megoldások is sokat tehetnek hozzá ahhoz, hogy a dolgozók komfortosabban érezzék magukat munkahelyükön. Vagy éppen fordítva, azok hiánya ronthatja egy-egy cég megítélését” – mondta el Nagy Géza, az Essity Hungary Professional Hygiene divíziójának kereskedelmi igazgatója a Tork öko-iroda kutatás kapcsán.

 

Egy egyszerű lépés is sokat jelent: újrahasznosított papír kéztörlők

 

A higiéniai termékekre és megoldásokra szakosodott Tork márka PaperCircle® szolgáltatásával már 14 országban segít a vállalatoknak a használt papír kéztörlők újrahasznosításában. Ennek révén a Tork munkatársai olyan rendszert alakítanak ki az irodákban, gyárakban, hogy lehetőség legyen a használt papír kéztörlők külön gyűjtésére és visszagyűjtésére újrahasznosításra. Ez a szolgáltatás nagy hatással bír, mivel nem pusztán a hulladék mennyiségét, de a teljes ökolábnyomot is csökkenti. Ráadásul a Tork PaperCircle® 41 európai ügyfelének részvételével idén januárban végzett felmérés alapján a meglévő ügyfelek 95 százaléka szerint a szolgáltatás növelte dolgozóik általános fenntarthatósági tudatosságát.

 

Tudjon meg többet erről a szolgáltatásról itt .

 

A kutatásról

 

Az online felmérés az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Svédországban, Dániában és Lengyelországban készült. Az Essity 12 000, főként irodában dolgozó, 18-55 év közötti válaszadó megkérdezésével gyűjtötte össze a válaszokat. A kutatást 2022 márciusában és áprilisában, az Egyesült Királyság esetében pedig 2021 októberében végezte a OnePoll az Essity higiéniai és egészségügyi vállalat megbízásából.

 

Cikk és képek forrása: dontwasteit.hu