Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A HuMuSz nem csak beszél

  • 2007. október 17.
  • humusz
1154112029_120HuMuSz-Recycling
A Hulladék Munkaszövetség tagszervezetirõl közismert, hogy szemléletformálással, oktatással, környezetpolitikai szakértõi és lobbi tevékenységekkel foglalkoznak – amibe persze a látványos utcai akciók, hulladék kommandók és szemétszedések is beleférnek.

Az azonban kevésbé közismert, hogy a HuMuSz nem csak beszél a hulladékkezelésről, hanem szolgáltatóként is foglalkozik szelektív hulladékgyűjtéssel. A HuMuSz Intézményi Szelektív Hulladékgyűjtés (ISZH) programja 1999-ben, kísérletként indult. Célja egy-egy intézményben keletkező hulladék folyamatos, gazdaságos és környezetkímélő szelektív gyűjtésének megszervezése.
Mára az ISZH program már harminc nagy irodaházban professzionális szolgáltatásként működik, számos nagy cég mellett igénybe veszi az Országgyűlés, a Köztársasági Elnök Hivatala és a Környezetvédelmi Minisztérium is. A munka pár év alatt kinőtte a civil szervezeti kereteket. 2004-ben jött létre a HuMuSz-Recycling Kft, 2007-től pedig állandó szállító és feldolgozó partnerünk az Avermann Hungária Kft.
A HuMuSz-Recycling a szolgáltatások színvonala és ára tekintetében igen versenyképes ajánlatokkal tud szolgálni. Ideális esetben a már meglévő hulladékgyűjtő edények helyett állítunk be szelektív gyűjtőket, így a válogatás nélküli vegyes szemét mennyisége, és a szemétdíj is csökken, a különbözetből pedig működtethető az ISZH program. Az alapszolgáltatásban a szelektíven gyűjtött hulladék elszállításáról és anyagában történő hasznosításáról gondoskodunk – ez esetben az épületen belüli gyűjtés megszervezése a megrendelő feladata. A komplex szolgáltatás jóval több, mint szállítás: ez esetben megtervezzük, kialakítjuk és működtetjük az épülten belül a szelektív hulladékgyűjtést, a megrendelőnek nincs más dolga, mint a HuMuSz-Recycling által biztosított gyűjtőkbe dobálni a hulladékot. A többit ránk bízhatja.
További részletek