HuMuSz Ház - 1111 Budapest, Saru u. 11. - Tel/fax: (1) 386 26 48 - humusz (kukac) humusz . hu - adószámunk: 18529904-2-43

Hogyan szervezzük mi a komposztprogramot? (II.)

Ugye emlékeztek, milyen esõ volt május elsején? Nagy tervekkel kezdtük pedig a napot. A komposztprogramot alaposan elõkészítettük: kérdõívek a komposztálási szokásokról, szórólapok a komposztálásról kinyomtatva, bemutató komposztládák odaszállítva, bemutató összeállítva. Aztán délután ötig csak esett és esett.


A bemutatók persze elmaradtak. A nap folyamán három érdeklődő érkezett, dacolva az időjárással, nekik volt időnk alaposan elmagyarázni mindent. Szórólapokat osztottunk a szomszédos sátrakban vacogó majálisozóknak, akik szintén a különböző helyi civil szervezetek tagjai voltak, aztán a lassan szállingózó érdeklődőkkel kitöltettünk kérdőíveket. Közöttük sorsoltuk ki a komposztládákat a nap végén. Kicsit elszomorodtunk, hogy ennyi lett a nagy készülődésből, de legalább valamennyi információt így is szereztünk és nem adjuk fel, próbálunk találni egy kicsit szárazabb napot és nekifutunk még egyszer.

Közben örvendetes hírek jöttek a pályázatokról: nyertünk mi is és az önkormányzat is. Ebből lesz sok komposztláda és egy tájékoztató kiadvány, amit a település minden háztartásába el tudunk juttatni. Köszönet érte a KvVM különböző pályázati forrásainak. Megállapodtunk az önkormányzattal, hogy a komposztládákat csak egy előadás és bemutató végighallgatása után kaphatják meg az igénylők.

Még egy (majdnem) jó hír. Éppen a lapzárta idején tárgyalja az önkormányzat a települési komposzttelep létesítésével kapcsolatos előterjesztést. Az eredeti szerint csak egy gyűjtőtelep lenne, ahonnan továbbszállítják az aprított zöldhulladékot. Mi javasoltuk, hogy legalább a tervek egy teljes komposzttelepre készüljenek és próbáljuk helyben megoldani a teljes komposztálást, legalább néhány éven belül. Remélem, elfogadják a javaslatainkat.

A következő számban beszámolok a döntésről.

Szedlay Gyöngyi
Kerekdomb Egyesület

Hozzászólások

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről