Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fapálcikák és kivágott erdők

  • 2013. július 06.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Azok, akik nem túl ügyesek az evőpálcikák kezelésében, most már környezetvédelmi okokra is hivatkozhatnak, amiért inkább a villát választják. A legfrissebb hírek szerint ugyanis Kína az eldobható fapálcikáival olyan mértékben veszélyezteti az erdőit, amely ökológiai katasztrófához is vezethet.

Az ország elképesztő mennyiségű, évi 80 milliárd pár pálcikát használ fel, melynek előállításához rengeteg fát kell minden évben kivágni. A szakértők egyetértenek abban, hogy szükségszerű az emberek fogyasztási szokásait megváltoztatni, bár egyelőre kérdéses, hogyan fogják fogadni ezt a lakosok.

Az ország elnöke már korábban bejelentette Kína törekvéseit az erdők méretének növelésére, melyet azonban az eldobható pálcikák miatti fakitermelés nagymértékben akadályoz.

A tradicionális evőeszköz felváltása a többször használható villával tehát szükségszerűnek tűnik, mellyel nem csak az országukban, de külföldön is tehermentesítenének számos erdőt. Kína ugyanis nagy mennyiségben importál pálcikákat még az Egyesült Államokból is, így a probléma több területre is kiterjed.

Forrás: www.tisztajovo.hu