Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

"Expressz árumentés" az Élelmiszerbank szervezésében

  • 2015. május 06.
  • mese
Szerző: 
mese

Az expressz árumentési folyamat lényege, hogy az adott áruházakból a közelben működő partnerszervezeteik közvetlenül szállítják el az élelmiszereket a rászorulóknak.

Vannak olyan helyzetek, amikor arra sincs ideje a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, hogy az árut beszállítsák a raktárakba és onnan juttassák el szétosztó partnerszervezeteiknek. Ilyen például az élelmiszer áruházakból kapott, még aznap lejáró élelmiszerek esete, mivel ekkor mindössze néhány óra áll rendelkezésre, hogy az átvett adományokat eljuttassák az arra rászorulóknak.

Ennek érdekében dolgozták ki expressz árumentési folyamatukat, melynek lényege, hogy az adott áruházakból a közelben működő partnerszervezeteik közvetlenül szállítják el az élelmiszereket. Az Élelmiszerbank szerepe itt egyrészt a kapcsolatok kiépítése, az adott szervezetek megfelelő felkészítése, majd az egyes áruházi projektek beindítása, másrészt a működtetés során a folyamat monitorozása, amely elsősorban az elszállítások és kiosztáshoz kapcsolódó adminisztráció folyamatos ellenőrzését jelenti.

Az expressz kiszállítás sok energiát igényel a partnerszervezetek részéről is, hiszen az elszállításokra és osztásokra itt esténként kerül sor, de a visszajelzések alapján az erőfeszítéseket érdemes megtenni, mivel ilyenkor nagyon sok igazán értékes élelmiszert – zöldséget, gyümölcsöt, tejtermékeket, húst és pékárut – tudnak szétosztani.

Az expressz árumentés különleges esetei az ünnepek előtti (pl. karácsony, húsvét) zárások. Mivel az ünnepek alatt az amúgy minden nap nyitva tartó áruházak is bezárnak, ilyen alkalmakkor az átlagosnál is több élelmiszer szavatossága jár le és kerülne megsemmisítésre.