Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

EU ministers seal deals on waste, water, mercury

  • 2007. július 19.
  • humusz

EU ministers seal deals on waste, water, mercury
ENDS Europe DAILY 2350, 28/06/07


Kimerítő tárgyalások után az EU környezetvédelmi ügyekért felelős miniszterei egyhangú politikai megállapodásra jutottak az Uniós blokk hulladékgazdálkodási szabályozásával kapcsolatban Luxemburgban. Egy olyan gazdaságoságossági tervezet került elfogadásra, amely újraszervezné a hatékony hulladékégetőket úgy, hogy működésük a hasznos anyagok hulladékból való kinyerését célozná. Ez azonban nem lenne kötelező érvényű minden üzem számára.


Az áttörés már valószínűtlennek tűnt, miután a találkozót vezető Sigmar Gabriel (a német környezetvédelmi miniszter), úgy értékelte, hogy országok érdekei szöges ellentétben állnak. Végül a miniszterek, az utolsó pillanatban egyhangúlag elfogadták a németek által felvázolt javaslatot.


Amint várható volt, a hulladékból - energia kérdése a hulladékégetőkkel összefüggésben, és az újrafeldolgozás meddő vitának bizonyult.

A miniszterek támogatják az EU Bizottság eredeti hatékonysági számításait, de csatoltak egy záradékot, amely eltérést tesz lehetővé, tekintettel a helyi viszonyokra (közhangulatra). Erről az Uniós bizottság hoz döntést.

(EED 20/06/07 http://www.endseuropedaily.com/23441).


De ami a tanácsot leginkább megosztotta, az az újrahasznosítással összefüggő hulladékexport-, és import témája volt. Csehország vezetésével, a Németországgal határos országok egy csoportja a területükre beérkező összes hulladékbevitel előzetes felülvizsgálati/engedélyezési jogát követelik. Végül megegyeztek, hogy az országok befagyaszthatják azon újrafeldolgozásra szánt hulladékok importját, amelyekről be tudják bizonyítani, hogy hulladéklerakóban kerültek elhelyezésre, vagy kezelésük ”nincs összhangban a nemzeti hulladékgazdálkodási tervvel”.


A miniszterek megerősítették, hogy egy ötlépcsős Uniós hulladék hierarchiát alakítanának ki. Ez inkább ”vezérelv” lenne, mintsem egy általános érvényű szabály, mintazt néhány ország szerette volna. A tagállamoknak nemzeti hulladékmegelőzési tervet kell kidolgoznia, amely tartalmazná a mennyiségi és minőségi mérföldköveket/viszonyítási pontokat.


A miniszterek megegyezésre jutottak a higany kivitelének betiltásáról, ugyanakkor elutasították az Uniós parlament azon javaslatát, hogy a tiltást kiterjesszék higanyvegyületekreis. Ellenben biztosították a Parlamentet, hogy az ügyet szükséges lesz másodszor is felülvizsgálni. A svéd miniszterek kérésére megegyeztek, hogy a higany csak akkor alkalmas földalatti tárolásra, miután egy jelenleg szabályozásra kerülő, ide vonatkozó környezetvédelmi kritériumrendszer fejlesztése elfogadásra kerül.


A tanács új vízminőségi értékeket állapított meg egy sor elsődleges szennyezőanyagra. A miniszterek egyhangúlag elfogadták a megállapodást arra a kompromisszumos javaslatra, amiről a német kormány módosítás nélkül ülésezett az azt megelőző héten, miután Észtország és Dánia visszavonta ellenkezését a javaslat alapelemeivel kapcsolatban.


A miniszterek az új típusú országúti járművek széndioxid kibocsátásának csökkentésének mértékéről is megállapodásra jutottak, jóváhagyva ezzel az Európai Tanács terveit az általános egyet nem értés ellenére. A miniszterek támogatásukat fejezték ki, hogy 2012-re az átlagos CO2 kibocsátás 120 gramra csökkenjen kilométerenként, úgy, hogy az autógyártók a technológiai fejlesztések révén biztosítják a 130 g/kmt és a fennmaradó 10 g/km-t pedig további szabályozások útján, beleértve a bioüzemanyag használat elterjedésével érik el.


A Tanács ragaszkodott hozzá, hogy a szabályozások révén biztosítható legyen a szabad verseny az európai autóiparban. Amikor Mr Gabrielt az újságírók arról kérdezték, hogy mindez hogyan valósítható meg, az Európai környezetvédelmi biztoshoz - Stavros Dimashoz - fordulva azt felelte:’”ez legyen a te gondod Stavros”.


Lekerült a napirendi pontról a genetikailag módosított burgonya EU-n belüli termesztéséről való tervezett szavazás, miután Mr Gabriel bejelentette, hogy a beadvány feltételei megváltoztak és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal újravizsgálja a javaslatot.


* Hollandia bejelentette, hogy a Kyotói Jegyzőkönyv által engedélyezett kibocsátás-kereskedelmi lehetőség értelmében megállapodásra jutott a lett kormánnyal, miszerint saját határértékeinek betartására a lettektől vásárol jogot a további kibocsátásra, ami az első ilyen egyezségnek számít Európában. Lettország a bevételt a környezetvédelembe forgatná vissza.