Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlament a hulladékcsökkentésre szavazott!

  • 2007. február 14.
  • humusz
ec_120Nagy siker Strasbourgban! Tizenharmadika szerencsétlen nap a hulladékégetõ lobbinak.

Mint arról honlapunkon többször is hírt adtunk, az Európai Unió már több mint egy évvel ezelõtt megkezdte a hulladékokról szóló keretirányelv felülvizsgálatát. Ebben a hosszú és bonyolult folyamatban tegnap, február 13-án az elsõ plenáris európai parlamenti szavazásra került sor. Írásunkban ennek eredményérõl számolunk be.

A zöldek részéről a szavazás előtti lobbifolyamataban több uniós ország zöld szerevezete, így a HuMuSz is részt vett. Több százan segítettek nekünk azzal, hogy felhívásunkra elektronikus levelekben kérték európai parlamenti képviselőinket a hulladékcsökkentést segítő intézkedések megszavazására. Támogatást kaptunk olyan nemzetközi szervezetektől is, mint például a GAIA és a Health Care Without Harm. A zöldek munkáját a Föld Barátai európai szervezete és az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) koordinálta. Mindezek a szervezetek most üdvözlik az Európai Parlament február 13-i szavazásának eredményét.

A szavazáson a képviselők többsége a hulladékcsökkentés legfőbb eszközeit, tehát a hulladékmegelőzést és az újrafeldolgozást támogatták. Ugyanakkor visszautasították azokat a módosító javaslatokat, amelyek a hulladékégetés 'hasznosítás'-sá minősítését szorgalmazták, és ezzel a hulladékok egyre kiterjedtebb szállítását, valamint a hulladékégetés még nagyobb térnyerését segítették volna.

Dr Michael Warhurst, a Föld Barátai európai szervezetének hulladékokkal és erőforrásokkal foglalkozó szakértője szerint:

"Az európai parlamenti képviselők támogatták az újrafeldolgozás és hulladékmegelőzés európai szintű céljait. Ez lehetővé teszi, hogy Európa a gazdaságosabb erőforrásfelhasználás és az éghajlatváltozást kiváltó hatások csökkentése felé mozduljon el. Azáltal, hogy támogatták a megelőzést, az újrahasználatot és az újrafeldolgozást segítő egyértelmű jogszabályokat, és kitartottak a Biohulladék Irányelv szükségessége mellett, jelentős lépéseket tettek a fenntartható Európa felé vezető úton. Fontos, hogy ezeket az intézkedéseket a tagállamok kormányai is támogassák."

Doreen Fedrigo, az EEB hulladékokkal foglalkozó szakértője kijelentette:

"A Parlament ma számos EU tagország álláspontjához csatlakozott, amikor visszautasította a Bizottságnak azt az előterjesztését, amely a hulladékégetőket a „hulladékhasznosító" létesítmények közé sorolta volna. Ez ugyanis a szigorú előírásokkal és költséges létesítményekkel rendelkező országokat, például Németországot, arra ösztönözte volna, hogy a hulladékukat az új tagállamok olcsóbban működő égetőibe exportálják, amelyek így Európa „szemétégetőjévé" válhattak volna. A Bizottságnak most újra kell gondolnia ezt a megközelítést."

A Parlament megszavazta azt is, hogy 2020-ig minden tagállam települési hulladékának 50%-át, továbbá ipari, építési és bontási hulladékának 70%-át újrahasználattal vagy újrafeldolgozással kell hasznosítani. Egy másik elfogadott javaslat a kormányokat a legfontosabb újrafeldolgozható anyagok szelektív gyűjtésére kötelezi, az Európai Bizottságnak pedig 2008 júniusáig elő kell terjesztenie a Biohulladék Irányelvet.

Igen jelentős eredmény, hogy a Parlament felismerte, hogy az egyre több és több szemét termelése elkerülhető, ezért úgy döntött, az EU tagországoknak 2012-re meg kell állítaniuk a hulldéktermelésük növekedését.

Van azonban néhány olyan eleme a mai döntésnek, amelyet a Föld Barátai szervezet és az Európai Környezetvédelmi Iroda nem tart szerencsésnek: a melléktermékek sajátos jogi státust kaptak, ami kibúvót jelenthet a jogszabály hatálya alól.

Fontos tudni, hogy ez a szavazás az Európai Parlament véleményét tükrözi. Ahhoz azonban, hogy a hulladékokról szóló keretirányelvbe a fenti javaslatok valóban bekerüljenek, a Parlamentnek a környezetvédelmi miniszterek Tanácsával még megállapodásra kell jutnia ezekben a kérdésekben. Erre várhatóan idén ősszel kerül sor.

További információ:

Balogh Emese, HuMuSz

Doreen Fedrigo, Waste Policy Officer Mobile: +32 486 187 121

Dr A. Michael Warhurst, Waste & Resources Campaign, Friends of the Earth Europe Mobile: +44 7841 503 474