Éghajlatváltozás és a helyi szintű cselekvés lehetőségei

Időpont: 
szerda, 2010, április 14 - 18:00 - 19:30
Helyszín: 
HuMuSz Ház

Egyre inkább tény, hogy a nemzetközi és az állami szervezetek nem képesek hatékony megoldást nyújtani a klímaváltozás kérdésére. Éppen ezért sürgető szükség van helyi szintű kezdeményezésekre. Ebből a felismerésből kelt életre hazánkban a Klímabarát Települések Szövetsége, melynek célja, hogy minél több településnek legyen saját, szakmailag megalapozott klímastratégiája. Ezen kívül segítséget nyújt a klímaprogramok megvalósításában és érdekklépviseletet is ellát klímavédelmi kérdésekben. A szövetségnek jelenleg 13 tagja van. Előadónk a szövetség elnöke, Antal Z. László, szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Élő közvetítés szerdán 18 órától itt!

 

Világszerte számos olyan kezdeményezéssel találkozhatunk, ahol a helyi közösségek jelentős eredményeket értek el a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az alkalmazkodásnak különösen nagy jelentősége van a helyi tevékenységeknek, hiszen a várható káros hatások elsősorban helyi szinten jelentkeznek. A városoknak és a falvaknak egyaránt fel kell készülniük ezekre a változásokra. Ebből a célból jött létre hazánkban a Klímabarát Települések Szövetsége.

Előadónk: Antal Z. László, szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Harminc éve végez egészségszociológiai kutatásokat, melyek egy része kapcsolódik a környezetvédelemhez is. Az utóbbi években a társadalmi normák szerepét vizsgálja a népesedési folyamatok alakulásában és az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Tanít a Budapesti Corvinus Egyetemen. 2005-ben kezdeményezésére indult el a „Klímabarát települések” program, amelynek célja egyrészt a társadalmi rugalmasságot segítő és nehezítő feltételek vizsgálata Magyarországon, másrészt az, hogy minél több település készüljön fel az éghajlatváltozás miatt várható változásokra. E program első elméleti és gyakorlati eredményei olvashatók az általa szerkesztett „Klímabarát települések” (Pallas, Budapest, 2008) kötetben. A kötetben található tanulmányaiban kifejti, hogy az éghajlatváltozás  megoldhatatlan feladatok elé állítja a mai társadalmakat és megkérdőjelezi azok alapvető értékeit. Kutatási eredményei alapján úgy véli, hogy a kialakult klíma-paradoxonok feloldására egy ökológia fordulatot eredményező „tudományos forradalom” nyújthat lehetőséget.

Az ingyenes előadás időpontja: 2010. április 14.  (szerda) 18.00 óra
Helyszíne:
HuMuSz Ház, 1111 Budapest Saru u. 11.