Úgy alakult, hogy az utóbbi idõben több olyan külföldi anyagot olvastam, amelyek európai városok gyakorlati hulladékcsökkentõ ill. -megelõzõ próbálkozásairól szóltak. Sajnos ezek többsége még valóban csak próbálkozás, egy-egy tétova lépés egy (távolinak tûnõ) átfogó változtatás irányába. A kezdetlegesnek tekinthetõ lépések azonban nem feltétlenül ezen városok vezetõinek bénaságát tükrözik, sokkal inkább arról lehet szó, hogy nagyon nehéz egy – a megelõzés logikájának teljesen ellentmondó – rendszerben helyi szinten a hulladékmegelõzést valóban elõsegítõ intézkedéseket hozni.

Nyilvánvaló, hogy a fent említett anyagok összeállítói szintén szembesültek ezzel a problémával, ezen azonban sajnos úgy próbálták segíteni, hogy olyan intézkedéseket is a hulladékmegelõzés témakörébe soroltak, amelyek tulajdonképpen nem oda tartoznak. Az általam átnézett összeállítások nagyobb része ugyanis rafináltan a „hulladékmegelõzés” szót használja a címében, a beszámolók azonban néhány fogyasztáscsökkentõ intézkedés megemlítése mellett leginkább az újrahasznosítás vagy az égetés arányának növelését elõsegítõ döntésekrõl szólnak. Merthogy a megelõzés nekik a hulladékok lerakóra kerülésének megelõzését jelenti.

Ezért hát a kérdõjel ennek a cikknek az alcímében.

Mindazonáltal természetesen nagyon örülünk annak, hogy vannak már olyan városok Európában, ahol a vezetõk és a lakosok kezdenek – legalább gondolatban – túllépni a szelektív gyûjtés „mindenhatóságán” és megfogalmazódott bennük, hogy a hulladékok mennyiségének csökkenését csak fogyasztáscsökkentéssel és „ökológiailag felelõs fogyasztással” lehet elérni.

A KukaBúvárban az elkövetkezõkben szeretnénk minél több ilyen példát bemutatni.

Az alábbiakban elsõként egy olyan kezdeményezésrõl adunk hírt, amely leginkább el tudott rugaszkodni a legtöbbször használatos „szigorítsunk a szelektív gyûjtésen és adjunk ki brosúrát a környezettudatos vásárlásról” típusú megoldásoktól.