Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nulla hulladékkal a teljesség felé

  • 2009. június 24.
  • humusz
Szerző: 
admin

Hivatalosan 2008 szeptemberében indítottuk nulla hulladék projektünket, de ha jól belegondolunk, igazából már a kezdetek óta ezt a „projektet” visszük, csak nem így hívtuk. Megelőzésről, fogyasztáscsökkentésről, újrahasználatról, komposztálásról, szelektálásról beszéltünk – most ezeket sűrítjük egybe a nulla hulladék kifejezésben. Balogh Emese összefoglalója

Helyzetünk most annyiban más, mint korábban, hogy több nagyprojektet nyertünk különböző forrásokból, ezek a programok kiegészítik egymást. A cél minden esetben ugyanaz: kezdjünk el közösen tenni azért, hogy a fejlődés ne pazarlást jelentsen, hanem azt, hogy a készleteket minél gazdaságosabban használjuk, és igazságosabban osztjuk el. A teljes élethez ugyanis  nincs szükség szemétre. Sokkal inkább belső fejlődésre, jól működő közösségekre, kreatív, tartalmas tevékenységekre. Valósítsd meg önmagad! – maradék nélkül.
Nyissuk meg elménket, hogy bezárhassuk a kör(forgás)t! Azaz legyünk kreatívak abban, hogy milyen módon tudjuk fenntartható körforgásban tartani készleteinket, lehetőleg úgy, hogy mindenkinek jusson mindenből, amire valóban szükség van.
A Nulla Hulladék Program megnyitóját május 9-én tartottuk Novák Péterrel, Endrei Judittal, Palya Beával és sok közreműködővel. Erről honlapunkon lehet olvasni egy képes beszámolót.

Road show, versenyek és reklámok
Szemléletformáló projektünk keretében készíttettük el társadalmi célú reklámjainkat. Az öt darab 30 másodperces kisfilm a kulturpart.hu oldalon érhető el (és persze a youtube.com-on), de vetítette már néhány televíziós csatorna is. A filmek témája: komposztálás, újrahasználat, tudatos vásárlás, szelektálás és hulladékcsökkentés, megelőzés. Kérünk mindenkit, hogy ha teheti, linkelje be a kisfilmeket honlapjára, blogjába, de végül is az se rossz, ha a kereskedelmi és közszolgálati tévék műsoraiban tudjátok megjelentetni.
Köszönjük!

Ezzel párhuzamosan igyekszünk minél több helyre eljuttatni üzeneteinket. Ehhez szorgos médiásaink folyamatosan készítik a háttéranyagokat, amelyek elolvashatóak és átvehetőek a nullahulladek.hu oldalról. Szeretnénk, ha ezek is minél több lapban, weboldalon megjelenhetnének.  Rendszeresen írunk a Metropolnak, a Figyelőnetnek és az [origo]-nak.
10 lépéssel a nulla hulladék felé c. sátras kiállítási anyagunkkal mintegy 40 rendezvényen jelenünk meg az év végig. A következő hónapok eseményei.
A nulla hulladék megnyitón Endrei Judit harangozta be KukaDiéta versenyünket. Ezen bárki indulhat, aki úgy érzi, hogy legalább tíz olyan példát fel tud sorolni, amely a háztartási hulladék csökkenését eredményezi. Nevezni a neten is lehet a http://kukadieta.humusz.hu oldalon. Fotópályázatunkról információk szintén itt. olvashatók.

Mintaprogramok
A települési szintű Nulla Hulladék projektek elindítását a Norvég Civil Alap támogatása tette lehetővé. A program keretében eddig 4 településen kezdtünk kérdőíves felmérésbe a helyi civil szervezetek aktív közreműködésével. Várpalotán az Egészséges Palotáért Egyesület, Csóron a Csóri Alkotó Közösség, Szigetmonostoron Kecskés Tünde és csapata, Hajdúböszörményben a Zöld Kör koordinálja a helyi felmérést. A kérdőív kitöltése nagyjából 45 percet vesz igénybe, ebből is látszik, hogy igen sok és sokféle kérdésre keressük a választ, többek között az alábbiakra:
1.    Milyen más problémákkal kapcsolják össze a hulladékproblémát?
2.    Tudnak-e konkrét hulladékcsökkentési lehetőségekről a településén és otthonukban, és ezeket kihasználják-e?
3.    Tudják-e, milyen módon kezelik a hulladékot a településén, és elégedettek-e a szolgáltatással?
4.    Kit tesznek leginkább felelőssé a hulladéktermelésért?
5.    Milyen megoldásokat tartanának kívánatosnak a településünkön?
6.    Milyen feladatokat vállalnának a hulladék mennyiség csökkentése érdekében?
A felmérés – kapacitáshiány miatt – természetesen sehol sem lesz igazán reprezentatív, mégis azt gondoljuk, hogy nagyjából képet kapunk majd arról, hogy az ott élők milyen ismeretekkel rendelkeznek hulladék/fogyasztás témakörben. Ez segítséget nyújt ahhoz, hogy a civilekkel és az önkormányzattal közösen kialakítsuk a helyi nulla hulladék terveket. Ez utóbbi munkát most nyáron kezdjük meg a már említett 4 településen.
A kérdőívek kiértékelése zajlik, az eredményeket a nullahulladek.hu és a humusz.hu oldalon tesszük közzé. Ősszel újabb 3-4 településen indítjuk el ezt a munkát, de a kérdőívet és a kiértékelő táblázatot bárkinek el tudjuk küldeni, ha szeretné a felmérést saját településén elvégezni. (a [email protected] címen lehet elkérni.)
Mindeközben nulla hulladék hálózatot szervezünk (ld.  36. oldalon) olyan civil szervezetek és önkormányzatok bevonásával, amelyek érdeklődnek a hulladékcsökkentés konkrét, gyakorlati lehetőségei iránt. A hálózatba a [email protected] címen, illetve a http://nullahulladek.hu oldalon lehet bejelentkezni.

Kukapolitika
És hogy a politikusok és a vérkomoly szakértelem se maradjon ki, műhelymunkákat szerveztünk az Országos Hulladékgazdálkodási Terv és a harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program hulladékos vonatkozásainak megtárgyalására. Folyamatosan részt veszünk a termékdíjas és betétdíjas csatákban – nem túl nagy sikerrel... (ld. a mellékletet).

 Saját példáink

A humuszos csapat is közelít a nulla hulladék állapot felé:

Dorka ecetet és mosószódát használ a sokféle vegytisztítószer helyett. Juci az AfroAid ruhavásárra viszi a feleslegessé vált ruhadarabjait. Pepe létrát, állványt, fűrészt a szomszédoktól kölcsönöz. Matyi használt anyagból füzeteket készít magának és az egész HuMuSz stábnak. Ági piacra jár vásárolni. Sylvi ajándékba csak saját készítésű dolgokat ad, vagy programot szervez. Atesz begyűjti mindenhonnan az egy oldalas papírokat hogy a másik oldalát is használja Eszter ritkán vesz új könyvet, inkább könyvtárba jár. CD-t, DVD-t is a barátaival cserélget. Gabi helyi termelőtől veszi a tejet, tojást, és persze kosárral jár bevásárolni. Beus esővizet gyűjt a locsoláshoz. Zui mindenhova saját kulaccsal jár, nem vesz eldobós csomagolású italokat. Toni tízfelé szelektál. Tamás rengeteg régi holmit összegyűjt és megjavít. Mese végre nemcsak a HuMuSz-ban, de otthon is tud komposztálni. Szili családjának heti 10 liter szemete van.
És ti? Ha ennél is jobb ötleteitek vannak, mindenképp küldjétek be a Kukadiéta versenyre! Köszönjük! Ez nemcsak azért fontos, mert biciklit lehet nyerni, hanem mert ötleteiteket másokkal is meg tudjuk osztani a http://kukadieta.humusz.hu oldalon.