Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Állampolgári Tanács Csóron

  • 2009. augusztus 05.
  • névtelen (nem ellenőrzött)
Szerző: 
kortars

Hogyan tudjuk csökkenteni a hulladékkezelési költségeinket?/ Mit tehetnek Csór lakosai a tiszta környezetért? Egy Állampolgái Tanács (ÁT) keretében ezekre a kérdésekre kereste a választ június 20-án néhány elszánt és elkötelezett csóri lakos.

Az egynapos találkozót a Cromo Alapítvány szakemberei vezették és koordinálták, a témában pedig szakmai segítséget  a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) munkatársaitól kaptunk.

A megjelent résztvevők első lépésként feltérképezték azokat a helyi problémákat, amelyeket a legsúlyosabbnak tartotttak. A beszélgetés során kiderült, hogy a jelen lévők jelentős részét a közterületen szétszórt szemét, a válogatás nélküli égetés, az illegális szemétlerakók, a szelektív gyűjtés hiánya zavarja. Azt is sajnálatos ténynek tartották, hogy néhány lakos időről időre a közintézmények mellé kihelyezett nagy konténereket tölti fel saját háztartási szemetével

Mindezen problémákat a Tanács résztvevői a következő okokra vezették vissza: kényelem, anyagi okok, a példamutatás hiánya, a tájékozottság hiánya, szervezetlenség, nemtörődömség. Miután nevesítették a tüneteket és feltárták az okokat, azok ismeretében a valódi gyökérproblémát igyekeztek megragadni. Hosszas beszélgetés után jutottak el odáig, hogy minden általuk felismert probléma gyökere: a helytelen szemlélet, a rövidtávú gondolkodás, a forráshiány és a közösségi élet hiánya.
Ezután egy ún. agyvihar (brainstorming) módszerrel megkezdődött a megoldáskeresés. A technika lényege, hogy ötletrohamszerűen mindenki a „közösbe teszi” a saját javaslatát (a javaslatokat első körben nem minősítik), majd mikor elfogynak az eredeti gondolatok, közösen fontolóra veszik és elbírálják az elhangzottakat. Így már csak a többszörös szűrőn és alaposabb kritikán túljutó ötletek kerülhetnek tovább. Ennek alapján a résztvevők a következő javaslatokban látták a megoldást: rendszeres közösségépítő programok; szakkör illetve programok az iskolások számára; környezettudatosság növelése, pályázatok felkutatása; cserebere helyiség és bolhapiac.
Ezután kisebb csoportokban részletes terveket készítettek, hogy ellenőrizzék valóban megvalósíthatók-e ezek az ötletek, vagy csupán a valóságtól elrugaszkodott, hangzatos mondatok.

A résztvevők egész napos munkájukon túl az elkövetkezendő időkre is felajánlották segítségüket és támogatásukat.

Elmondható, hogy a nap szorgos munkával, eredményesen, ötletgazdagon telt. A résztvevők a legjobb tudásuk szerint, csapatként dolgoztak. A nap végén elmondták, hogy valójában akkor lennének elégedettek, ha a feltárt problémák tudatosulnának a csóri lakosokban, és érdekeltnek éreznék magukat az ésszerű megoldások megtalálásában.

Az Állampolgári Tanács résztvevői voltak: Kalmár László, Müllnerné Paitli Éva, Szántayné Mikáczó Krisztina, Dr. Banizs Károly, Dr. Banizs Károlyné, Vizy Antal, Boros László, Rechner József, Németh László, Kiss Adél. Kocsis Noémi, a Fejér Megyei Hírlap munkatársa pedig külső szemlélőként volt jelen.

Az Állampolgári Tanács kiemelt támogatója a helyi Coop ABC volt, felajánlásukat ezúton is köszönjük.

Az ÁT ajánlásait ld. a csatolmányban.

Kiss Adél