Pedagógusok

Az iskola, ahol már ciki a PET-palack

  • 2019. július 29.
  • CsViki

Tóth Mária, tanítónő tizenhárom évvel ezelőtt rájött, hogy milyen varázserő van a kezében: hogy pedagógusként megadhatja azokat az alapokat a gyerekeknek, amik segíthetnek nekik felelősségteljes és tudatos felnőttekké válni, és megalapította az önkéntes diákokból álló ökomókusok csapatát, akik olyan környezetvédelmi feladatokat látnak el az iskola körül, mint a szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás vagy udvar rendben tartása.

WWF: Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai

  • 2019. július 24.
  • Abigail

Budapest, 2019. július 23. - Évről évre egyre hamarabb jön el a Túlfogyasztás Világnapja. Tavaly még augusztusra esett ez a nap, idén azonban már kevesebb mint 7 hónap alatt elhasználjuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait - vagyis innentől kezdve a Föld csupán hitelez nekünk. Nincs még egy bolygónk, aminek az erőforrásait használni tudnánk.

Négy magyar nő a bolygóért

  • 2019. július 24.
  • Abigail

Lassan mindannyian a bőrünkön érezzük, hogy a környezettudatosság nemcsak divat, hanem olyan kihívás, aminek jobb, ha legalább megpróbálunk megfelelni. De mekkora valójában a baj, mik a neuralgikus pontok Magyarországon, és mit tehetünk első körben a katasztrófa elkerülésére? Négy nőt kerestünk fel itthon, akik nap mint nap ezekre a kérdésekre kutatják a helyes válaszokat. 

A teljes, eredeti cikk az írás végére kattintva tekinthető meg.

Amerikában már 50 éve betiltották volna a műanyagot, de jött az ipari lobbi

  • 2019. július 24.
  • Abigail

Előbb a szívószál, most meg már minden, ami plasztik: a műanyagmentes július globális kampánya miatt úgy érezni, a műanyag lett új közellenség. Valójában azonban annyira nem új, hogy jó pár évtizeddel ezelőtt egyes amerikai szövetségi államokban már be is tiltották a műanyagpalackokat. Hogy akkor miért kell most még mindig küzdeni ellene? Az első nagy műanyagháború és a környezettudatosra csomagolt iparági lobbi győzelme ma is tanulságos történet.

 

Teszt mutatta ki, hogy a környezetbarátnak tartott bambuszpohár káros lehet az egészségre

  • 2019. július 24.
  • Abigail

Nem környezetbarát és az egészségre is ártalmas lehet a papírpoharak környezettudatos alternatívájaként hirdetett bambuszpohár, közölte kedden a termékek tesztelésével foglalkozó német szervezet, a Stiftung Warentest. A kísérletek eredménye lesújtó, a részletek a német Test magazin augusztusi számában jelennek meg, írta az MTI.

 

RePityke : egy márka, ami hulladékokból készít egyedi termékeket

  • 2019. július 24.
  • Abigail

A hónap nagy kihívása a műanyag elhagyása, de legalábbis annak minimalizálása a mindennapjainkban. A műanyagmentesség azonban csak egy kis része a fenntarthatóságnak, mondhatni, a nulladik lépés a környezettudatosság felé vezető úton. Emellett még jó pár dolog van, amire érdemes odafigyelni, ha tényleg komolyan gondoljuk az egészet. Ilyen sarkalatos pont az öltözködés és a divat. Szántó Eszter írása.

 

Oldalak