Szeptemberben az 1 % nyertes pályázók, vállalati és civil önkéntesek megindultak a szeméthalmok ellen, míg a többi fronton folytatódott a lobbizás a jövõ évi forrásokért, a kiemelt közcélért és a hatékonyabb jogalkalmazásért.
Lehet, hogy korainak tûnik Magyarországon „nulla hulladék”-ról beszélni, amikor még a szelektív gyûjtés is csak kevesek számára érhetõ el. Mégis ezt fogjuk tenni. Ennek pedig az az oka, hogy már most el kell kezdenünk magasabbra helyezni a lécet. Az ugyanis nyilván egyértelmû mindenki számára, hogy a szelektálás bevezetése, a hasznosítás fokozatos növelése önmagában nem elegendõ. Nem elegendõ, mert a probléma sem csak annyiból áll, hogy nem tudjuk hova tenni a sok szemetet. Akad azért még egy két apró gikszer ebben a fogyasztói/termelõi struktúrában: fogynak a nyersanyagok és a természetes élõhelyek, elszennyeztük a levegõt, a talajt, a vizeket, megszûnt a helyi közösségek önellátása, egyre nagyobb és bonyolultabb rendszerek vesznek körül, amelyeket nem látunk át, így a saját cselekvõképességünkbe vetett hit is csökken, stb. A hulladékkérdés sem választható el ezektõl a problémáktól, nem lehet a rendszerbõl kiragadva „megoldani”.
A HuMuSz összefoglalója Szabó Imre miniszter úr részére
Tisztelt Miniszter Úr!
2007. szeptemberében röviden összegeztük Fodor Gábor miniszter úr számára, hogy - a HuMuSz szerint - melyek a közeljövõ legfontosabb hulladékgazdálkodási feladatai. Mivel az elmúlt másfél évben a legtöbb területen nem történt érdemi intézkedés, javaslatainkat megismételjük. A felsorolt pontok mindegyikében maximálisan lehet számítani ránk, szakmai és „mozgalmi" eszközökkel is szívesen megteszünk bármit, ami a „hulladékos paradigmaváltást" elõsegíti!
Nyíregyházán az E-misszió Egyesület kezdeményezésére 2004 júniusában kezdte meg mûködését a „hulladék-kommandó". Az ötlet akkor még teljesen új volt, de bevált. A mezõõrökbõl, közterület felügyelõkbõl, rendõrökbõl, polgárõrökbõl és civilekbõl álló kis csapat még mindig lelkesen küzd azért, hogy a városban az illegális szemetelés visszaszoruljon. Az elmúlt hónapokban többször is hosszú útra indultunk, hogy másokat is hasonló munkára buzdítsunk.
250-bõl végül 132 illegális hulladéklerakókat felszámoló projekt kapott támogatást. Az adófizetõk 1 %- felajánlásaiból származó 250 millió forintot a KvVM még 100 millióval ki is egészítette. Lássuk hát tisztán a pályázati rendszert – és aztán az országot is!
Mi lehet az összefüggés? Az alábbi cikk erre próbál választ adni. Persze igazából nem rólam van szó, hanem rólunk. Meg arról, hogy annak ellenére, hogy a hulladék keretirányelv az összes módosító indítványával együtt halálosan unalmas olvasmány, mégis miért lehet érdekes számunkra.
Amikor hulladékos problémákról beszélünk, többnyire a települési szilárd hulladékok vagy az ipari hulladékok problémája jut az eszünkbe. Pedig van egy olyan hulladékfajta, amelyet ugyancsak nagy mennyiségben termelünk, és amely a magas szerves és szervetlen szennyezõanyag tartalma miatt szintén sok gondot okoz. Csakhogy ezekkel a gondokkal a mindennapi életünk során ugyanúgy nem szembesülünk, mint a kommunális hulladékaink problémáival. Nemes egyszerûséggel lehúzzuk a WC-n.
Modern pincészet, modern csomagolás
Láthatóan nem kedvez a piac a betétdíjas termékeknek, legalábbis állandóan sír a szája a csomagolással, italtöltéssel foglalkozó cégeknek, a Vargabor Kft. mégis az újratöltést választotta az üzletpolitikájában. Tavaly közösen kiadtunk egy sajtóközleményt*, amelyben a visszaváltható italcsomagolások mellett foglaltunk állást. Végre eljutottunk a telephelyükre is, ahol rengeteg érdekes dolgot tapasztaltunk a borászatról, a piacról és nem utolsó sorban a cégvezetõ hitvallásáról. Szilágyi László riportja a Balaton partjáról
Kidobott bútorroncsok, kibelezett tévék, szakadt teherautókkal keringõ fémguberáló-bandák. Bõ tíz éve még Flandriában is így zajlott a tavaszi lomtalanítás, mára viszont újrahasználati központok, afféle „Öko-ószeresek” hálózata forgatja vissza és hasznosítja a lomokat. Perneczky László írása
Sajnos a címben nincs helyesírási hiba. Egyelõre még nem maga az Európai Unió, hanem a GAIA európai tagszervezetei hoztak létre regionális együttmûködést.
Nem vigasztalásnak szánom, de a dorogi vegyszerszivárgás, a libatoll-égetõbõl átfabrikált gyõr–bácsai üzemben történt robbanás, a hulladék-együttégetésre áhítozó hazai cementgyárak vagy a rákospalotai hulladékégetõ füstgáztisztító-kálváriája még szerény környezetvédelmi ügy az Észak- és Közép-Amerikában továbbá Kelet- és Dél-Ázsiában napirenden lévõ égetõs környezeti konfliktusok mellett.
Nem csoda, ha a Nemzetközi Szövetség a Hulladékégetés Alternatíváiért (Global Alliance for Incineration Alternatives – GAIA) ezekben a térségekben volt igazán aktív, de az sem véletlen, hogy 2008. márciusában Brüsszelben elindult a regionális ügyekre szakosodó GAIA-Europe hálózat is.