Zöld Óvoda mentorálás (KMR) - 2015. II. félév

A félév során 13 új és 18 a partneradatbázisukban már szereplő intézményben mentoráltunk, főként személyesen az óvodában.
Október, november és december folyamán az óvodákban lefolytatott helyszíni személyes mentorálásokra fókuszáltunk, 2 csapásiránnyal:

  • egyrészt a már korábban mentorált összes intézményt felhívtuk, és amelyek még nem adták be a pályázatot, azokhoz személyesen kiszálltunk,
  • másrészt tematikusan körbehívogattuk a környező kerületek azon óvodáit, melyekben a honlapjuk alapján kiemelkedő a környezeti nevelés és velük is egyeztettünk időpontot, illetve Pest megyében elsősorban Dunaharaszti és Gödöllő környékére koncentráltunk.

A megkereséseknél az OFI által küldött 2015. november 3-i adatbázist használtuk.

A helyszíni mentorálások tematikája a következő volt:
1. intézménybejárás: melynek során felmértük a helyi lehetőségeket (az intézmény épületét és az udvart) és javaslatokat tettünk az egyéni fejlesztésekre
2. ezt követően a személyes elbeszélgetés következett, melynek során:

  • Az új mentoráltaknál részletesen ismertettük a pályázati kiírást és a zöld óvoda kritériumrendszert, majd átbeszéltük az intézmény környezeti nevelési tevékenységét, majd végigvettük az önértékelési szempontsor összes pontját, hogy intézményre szabottan mely pontokhoz miket tudnak beírni, ezt követően megegyeztünk a következő lépésben: ha elkezdik megírni a pályázatot, kérdéseikkel fordulhatnak hozzánk, illetve a kész pályázatot elküldhetik nekünk még áprilisig bezárólag ellenőrzésre
  • A régi mentoráltaknál megbeszéltük, hogy hol tartanak most a pályázatírási folyamatban, felmértük az okokat hogy miért nem adták be eddig, igény esetén ütemtervet dolgoztunk ki, ahol a pályázat megírásába már belefogtak, átnéztük a pályázati anyagokat, kiegészítettük, javítottuk, válaszoltunk a felmerülő kérdésekre, illetve felajánlottuk annak lehetőségét, hogy továbbra is fordulhatnak hozzánk kérdés esetén, illetve a kész pályázatukat átnézzük.

A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.

SH/4/5 logósvájci logóminiszterelnokseg