Termékdíjsors
Milyen csomagolási rendeletet szeretne a HuMuSz?
A tervezet letölthető Word formátumban
A HuMuSz levele a KöM Hulladékgazdálkodási főosztályának
Konferencia a betétdíjról
A Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) a csomagolóeszközök környezetvédelmi termékdíjának átalakításán dolgozik. Az átalakítás irányát a csomagolóanyag-gyártó szakmai szövetségek igyekeznek a "licencdijas" rendszer felé terelgetni. A HuMuSz szerint azonban sem a termékdíj, sem a licencdíj nem felel meg a környezetvédelmi megfontolásoknak, mint ahogy az EU ide vonatkozó irányelvének sem. Ezért a HuMuSz javaslatot tesz egy környezeti szempontból hatékonyabb módszer kialakítására.
Még mielőtt bármibe is belefognánk, röviden tisztázzuk, mit is jelentenek a fent emlegetett szakkifejezések:
- Csomagolóeszközök termékdíja: termékdíjas csomagolások után az adott csomagolást gyártó és forgalmazó cégek termékdíjat kötelesek fizetni az állam kasszájába. Ezt az összeget ezek után az e csomagolások által okozott környezeti károk mérséklésére ill. megelőzésére kell fordítani. Sajnos azonban a befolyt összegnek csak 15-20%-át fordítják valóban arra, amire beszedték. A többinek nyoma vész a költségvetés zegzugaiban. A másik probléma e rendszerrel az, hogy a nagy csomagolóanyag-gyártók mentességet szerezhetnek (szereztek) a díj fizetése alól, ha a kibocsátott csomagolásaik töredékét visszagyűjtik és újrahasznosítják vagy újrahasználják.
- Licencdíj: e rendszer bevezetése során az állami újraelosztás megszűnne, s a megelőzésre, újrahsznosításra szánt pénzekkel ill. a döntési jogosítványokkal az érdekelt iparág gazdálkodó szervezetei rendelkezhetnének (monopólium). Nem véletlen tehát, hogy az ügy érdekében pl. a CSAOSZ, HAPEC és az Ökopannon Kht. folyamatos lobbitevékenységet folytatnak a Minisztériumban.
Az Európai Unió 94/62 (EK) számú irányelvének értelmezése: az irányelv kimondja, hogy a csomagolási hulladékok mérséklésére és környezeti hatásaik kivédésére alkalmazott módszereknek "nyitva kell állniuk az érintett ágazatok gazdasági vállalkozóinak részvételére, valamint az illetékes állami hatóságok részvételére." Lássuk, miért nem felelnek meg az eddig emlegetett rendszerek a fenti Irányelvnek:
A jelenlegi termékdíj-rendszer azért nem, mert
- a források egy részét véglegesen elnyeli a központi költségvetés,
- a befolyt összeg újraelosztása nem versenysemleges (…………..)
- az érdekelt vállalkozóknak csak képviseleti és véleményező szerepük van, önálló döntési jogosítványaik korlátozottak.
A licencdíj-rendszer azért nem, mert
- az államot a döntési jogosítványokból kiszorítaná, ugyanakkor arra kötelezné, hogy a pénzt behajtsa és azt egy szűk üzleti érdekcsoport rendelkezésére bocsátsa,
- a nem tőkeerős, kis gazdasági és politikai befolyással rendelkező vállalkozók tömegét kirekesztené a döntési folyamatból, mert a feladatot egy monopolhelyzetben lévő társaságra ruházná,
- a javasolt rendszer hatására - elsősorban a csomagolóanyag gyártók ellenérdekeltsége miatt - nem csökkenne a keletkező hulladékok mennyisége.
A HuMuSz javaslata
1. Ipari kezelőszervezetek létrehozása
Egyetértünk azzal az ipari javaslattal, hogy az önkéntesen szövetkezők kezelőszervezetet hozhassanak létre hulladékaik gyűjtésére és hasznosítására. E kezelőszervezetek a saját tagjaik által befizetett díjakat kapnák meg. A befizetett díjakat így arányosan és egyértelműen lehetne a tagok által kibocsátott csomagolóeszköz hulladékok visszagyűjtésére fordítani.
2. Állami kezelőszervezetre is szükség van!
Az állam kasszájába azok a vállalkozók fizethetnék a termékdíjat, akik nem tagjai egy kezelőszervezetnek sem. A pénz elosztását egy állami tulajdonú kezelő szervezet végezné: pályázati úton támogatná a gyűjtési, hasznosítási és újrahasználati megoldások kialakításához szükséges beruházásokat. Fontosnak tartjuk a visszagyűjtött hulladékokból előállított termékek és másodnyersanyagok gyártóinak támogatását is.
Az állami szerepvállalásra azért is szükség van, mert ennek hiányában valószínűleg a megelőzésében és újrahasználatban nem érdekelt ipari érdekcsoportok csak a gyűjtés megszervezéséig jutnának el… Az ipari és állami kezelőszervezetek közös feladata lenne az anyagjelölési rendszerek (fém, műanyag) működtetése és ellenőrzése, a tudatformálási feladatok ellátása, valamint a gyűjtést végző önkormányzatokkal, vállalkozókkal történő szoros együttműködés.
3. Az újrahasználat önálló kezelőszervezethez tartozzon!
Kiemelt fontosságúnak tartjuk egy külön újrahasználati kezelőszervezet működését is, amit az érdekelt töltőüzemek, állami és civil kezdeményezések (beleértve a fogyasztóvédelmi és polgári civil szerveződéseket, önkormányzatokat is) hoznának létre. E szervezet az újrahasználatra alkalmas csomagolóeszközök első kibocsátásakor megfizetendő díjat a betétdíjas rendszerek működtetésére használná fel. Felügyelné a betétdíjas csomagolóeszközök jelölését, forgalomba hozatalát, megállapítaná a betétdíjak mértékét tagjai és a kereskedelem bevonásával. A szervezet feladata lenne továbbá a betétdíjas rendszerek működését megalapozó jogszabályi előírások megismertetése a tagokkal, illetve a piac figyelése, hogy a rendelkezésre álló kereteken belül biztosítsa a lakosság számára a betétdíjas alternatíva elérhetőségét a kiskereskedelmi piacon.
4. A kötelezettek önállóan dönthessenek a díjfizetés módjáról!
A díj egy kisebbik részét (pl. max.10%-át) az adminisztratív és ellenőrzési feladatok teljesítése érdekében továbbra is be kellene vallani és az APEH-on keresztül az állami költségvetésnek kellene megfizetni.
A kötelezettek a díjak fennmaradó részét, ha a feltételeknek megfelelnek
- visszatarthatják, ha csomagolási hulladékaikat önállóan gyűjtik vissza,
- megfizetik annak a kezelő szervezetnek, melynek tagjai,
- megfizetik az újrahasználatot koordináló szervezetnek, ha újratöltik csomagolásaikat,
- megfizetik az állami tulajdonú kezelőszervezetnek, ha az előző három kategóriának nem felelnek meg.
5. A betétdíjakról szóló rendeletet a csomagolási hulladékos jogszabállyal együtt kell elfogadni!
A Minisztérium 1993 óta halogatja a betétdíjas rendelet megalkotását, mert szerinte a betétdíjas rendelet az uniós normán túlmutató helyi szabályozás, így ráér az uniós elvárásként megjelenő csomagolási hulladékos rendelethez képest.
Az uniós Irányelvnek azonban lényegi és elválaszthatatlan része a csomagolóeszközök újrahasználatának elősegítése, ezáltal a képződő csomagolási hulladékok mennyiségének hatékony csökkentése. Ezen túlmenően a betétdíjak alkalmazását már a környezetvédelem általános szabályairól szóló törvény (1995) is kiemelte, a hulladékgazdálkodási törvény pedig egy erről szóló kormányrendelet kötelező megalkotását is előírta (2001).
A halogatás azért különösen fájdalmas, mert a betétdíjas csomagolások mindeközben rohamléptekkel tűnnek el a piacról. A HuMuSZ egyébként még tavaly ősszel megírta a betétdíjas-rendelet koncepcióját, idén januárban pedig kidolgozta és eljuttatta a Minisztériumba a rendelet szövegére tett javaslatát. Erre a mai napig semmiféle válasz nem érkezett.
6. Több jogot a lakosságnak!
A csomagolási hulladékokról megalkotásra kerülő rendelet fontos részének tartjuk a fogyasztói jogok szabályozását. Az újrahasználat esetében ezt a betétdíjas rendelet tervezetében adjuk meg. Az eldobó csomagolások esetében javasoljuk, hogy a fogyasztó a kereskedőnél hagyhasson bizonyos fajta csomagolásokat (pl. az önkiszolgálást biztosító, a többes, a kitöltő, és gyűjtőcsomagolásokat).
7. Legyen végre kötelező anyagjelölés!
A csomagolási hulladékokról szóló kormányrendeletnek az Európai Unió ajánlásának megfelelően rendelkeznie kell a csomagolások jelölési rendjéről. Itthon ezt 1993 óta követeljük, mindhiába. A gyártók évekig arra hivatkoztak, hogy ez nincs uniós szinten szabályozva. Van - 1994 óta.
8. Egyértelmű fogalmi meghatározást a társított csomagolásoknak!
Alapvető fogalmi meghatározás, hogy csak olyan csomagolást lehessen egyneműnek tekinteni, melyről a más anyagú csomagolások (kiegészítő alkotórészek) egyszerű, a háztartásokban is rendelkezésre álló mechanikus módszerrel (kézzel, konzervnyitóval, dugóhúzóval, esetleg késsel) eltávolíthatók.
További kitétel, hogy a domináns anyagtípustól eltérő anyagok tömege ne haladja meg a csomagolás összes tömegének 5%-át, s az így szennyezett egynemű csomagolási hulladék anyagában történő hasznosítására ismert (és a gyűjtő számára rendelkezésre álló!) technológiának kell léteznie. Azok a több anyagfajtából álló csomagolások, melyek ezen kritériumoknak nem felelnek meg, társított csomagolásnak minősüljenek. (Jelenleg az egynemű csomagolásokban a domináns anyagtípusnak 90 tömeg%-nak kell lennie, ám a most esedékes termékdíj törvény módosításnál kísérlet történt az arány 80%-ra való leszállítására. Ennek következtében a Tetra Pak doboz papírnak minősült volna, s így a cég mentesülhetett volna a termékdíj-fizetés alól. A módosítást a HuMuSz fellépése akadályozta meg.)
Befejezésül ismételten hangsúlyozzuk, hogy véleményünk szerint az ipari érdekcsoportok által szorgalmazott licencrendszer hatására
- a megelőzés és az újrahasználati rendszerek még inkább háttérbe szorulnának,
- a kötelező újrahasznosítási arányok mellett tovább nőne a hulladékok kibocsátása,
- emelkedne a csak gyűjtésre kerülő, de anyagában nem hasznosítható (társított csomagolások) mennyisége és választéka is.
Bödecs Barnabás
elnök