Ahogy a környezeti kihívások egyre sürgetőbbé válnak, újra felfedezzük azokat a természetes módszereket, amelyek évszázadokon át szolgálták az emberiséget – és a talajt. A komposztálás nemcsak a fenntartható gazdálkodás egyik alappillére, hanem egy több ezer éves tudás újraélesztése is. Miért feledkeztünk meg róla, hogyan hozhatjuk vissza a mindennapokba, és vajon mi köze van mindehhez Kleopátra és Darwin közös föld alatti barátjának?

A konyhai maradékok naponta a kukában végzik – aztán vagy elégetik őket, vagy elrohadnak a szeméttelepen, közben pedig szennyezik a levegőt és terhelik a bolygót. Pedig az ételmaradék és egyéb szerves hulladék nem szemét, hanem erőforrás, amely megfelelő kezeléssel visszakerülhetne a természet körforgásába. Miért engedjük mégis, hogy nap mint nap kárba vesszen?

Egy kísérlet nyomán Berlin és Párizs is új alapokra helyezi a hulladékkezelést, oly módon, amely egyszerre környezettudatos, praktikus és gazdaságos. De vajon készen állunk-e arra, hogy ne csak újrahasznosítsunk, hanem újrahasználjunk?

Mi lenne, ha a barátság többet jelentene, mint jó viszonyt két ember között? Mi lenne, ha a barátságot kiterjesztenénk falvakra, városokra, országokra – vagy amblokk a Földre is? Ha a szolidaritás, egymás segítése, a közös cselekvés lenne a jövő útja? Vajon képesek vagyunk újra felfedezni az összefogás erejét egy élhetőbb világért?

Egy globális műanyag-egyezmény létrehozását célozta meg a „Manifesto for a Plastic Pollution-Free Future”, a Break Free From Plastic kiáltványa, amelyet a Humusz Szövetség is aláírt. A kezdeményezés célja, hogy a világ kormányait határozott és jogilag kötelező érvényű globális műanyag-egyezmény elfogadására ösztönözze a 2025 augusztusában, Genfben megrendezésre kerülő utolsó ENSZ-tárgyalási forduló előtt.

Bár a cigarettaszűrők eredetileg a dohányzás okozta egészségügyi kockázatok csökkentésére születtek, mára egyre több kutatás bizonyítja: valójában nem védenek, sőt új veszélyforrást jelentenek, nemcsak a testünkben, de a környezetünkben egyaránt. A cellulóz-acetátból készült műanyagszálak amellett, hogy a tüdő mélyébe juthatnak, a lebomlás helyett mikroműanyaggá esnek szét a természetben, szennyezve a talajt, a vizeket és az élővilágot. Az „egészségesebb dohányzás” ígérete így kettős csalásnak bizonyul: félrevezető illúzió az emberi test és bolygónk rovására.

A francia egészségügyi hatóság (ANSES) tanulmánya nyomán felrobbant a világsajtó, így a magyar médiában is számos cikk született a megdöbbentő eredményről, miszerint több a mikroműanyag az üveges italokban, mint a műanyag palackokban – azonban a valóság ennél jóval árnyaltabb. A kérdés most az: mennyire szennyezett valójában az üvegből fogyasztott italunk, és mennyire az információ, amit erről kaptunk?

A 20. század egyik legnagyobb vívmánya mára az egyik legnagyobb globális kihívásává vált. A műanyag, amely forradalmasította az ipart, az élelmiszer-csomagolást, sőt, az életünket is, ma már mindenhol ott van: az óceánok mélyén, a sarki jégben, sőt az emberi hereszövetben is. Hogyan jutottunk idáig? Milyen hatása van az egyszer használatos műanyagoknak a bolygónkra, és mit tehetünk, hogy ne ebbe fulladjunk bele?