Megnyílt Budapest legújabb közösségi helyszíne Repair Café néven a 8. kerületi Teleki Téren

  • 2023. december 07.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

A Közösségi Költségvetés keretében a budapestiek által megszavazott holland mintájú szerelőműhelybe bárki elhozhatja elromlott háztartási kisgépét, kerékpárját esetleg kerekesszékét és szakemberek segítségével megjavíthatja. A meghibásodott kisgépek javítása mellett, ruhaneműk kisebb átalakításaiban is segítenek a hozzáértő kezek és akár barkácsolhatunk is a rendelkezésre álló szerszámokkal.

Bringaszerelés, rádió javítás vagy egy székláb megragasztása és ruha felvarrása? Ez nem egy klasszikus értelemben vett szerviz, ahol leadjuk a tárgyat és megcsinálják nekünk, hanem annál sokkal jobb. Itt ugyanis a szakemberrel együtt tanuljuk meg, hogyan is kell új életre kelteni a tárgyakat. A közös szerelés ingyenes, nekünk csak a szükséges alkatrészeket kell beszerezni.

Repair Café Budapest december elsején nyitotta meg kapuit a 8. kerületi Teleki Téren, a mintát a holland szerelőműhelyek adták, a megvalósítását pedig a budapestiek a Közösségi Költségvetés keretében szavazták meg. A hely egyszerre szól a saját kézzel történő javítás sikerélményéről, közösségi élményről és persze a tárgyak használati életének megnöveléséről.

A szerelőműhelybe az adott napokon bárki elhozhatja elromlott háztartási kisgépét, kerékpárját esetleg kerekesszékét, és szakemberek segítségével megjavíthatja. A meghibásodott kisgépek javítása mellett ruhaneműk kisebb átalakításaiban is segítenek a hozzáértő kezek, és akár barkácsolhatunk is a rendelkezésre álló szerszámokkal. A szakemberek támogatása mellett számíthatunk tudásmegosztásra is, hiszen számos nemzetközi példa, leírás, szerelési útmutató áll rendelkezésre a műhelyben.

 

Ha kedd, akkor asztalos munkák, fúrás-faragás,

szerdán-csütörtökön a varrásé a terep,

pénteken van kisgépszerelés

szombaton pedig kerékpár és kerekesszék szerelésre van lehetőség

a bejelentkezés (e-mailben, telefonon vagy személyesen nyitvatartási időben) után. 

 

Az ötletet még 2022-ben szavazták meg a budapestiek megvalósításra érdemesnek. A benyújtó és a sikeres pályázó a Para-fitt Sportegyesület (vezetője Gégény Noémi), akik 48,6 millió forint támogatást nyertek el a közösségi szerelő műhelyének több éven át tartó fenntartására, működtetésére. Az egyesületet 2001-ben azzal a céllal alapították, hogy a társadalom perifériáján élő értelmi és halmozottan sérült gyerekek, fiatalok lelki és testi rehabilitációjához lehetőséget nyújtsanak.

A műhely nem csupán egy helyszín a javításokhoz, barkácsolásokhoz, hanem egy kezdeményezés is, ami a javítást, a tárgyak hosszú távú használatának, megbecsülésének kultúráját szeretné visszahozni a köztudatba. A kezdeményezés célja az is, hogy ne vesszenek ki ezek a készségek a társadalomból. Az első ilyen kezdeményezés 2009-ben indult Amszterdamban, és azóta világszerte számos ponton hozza össze az embereket. A budapesti Repair Caféban részt vesznek a közös szerelésben a társadalom perifériáján élő hátrányos helyzetű hajléktalanok, valamint enyhén és közepesen értelmi sérültek is, akiknek a társadalmi beilleszkedését is segíti a program.

 

A Repair Café az anyag tiszteletére tanít bennünket.

 

Pikó András, Józsefváros polgármestere megnyitó beszédében elmondta: „Büszke vagyok arra, hogy ennek a nagyszerű kezdeményezésnek Józsefváros adhat otthont. Nem is lehetne ennél jobb helyet találni neki. Az, hogy együtt barkácsolhatunk, vagy javíthatunk például háztartási gépeket, kerékpárokat miközben közösséget építünk, tökéletesen illik ehhez a kerülethez.”

Gégény Noémi, a Para-fitt Sportegyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy a budapestiek szavazatainak köszönhetően elnyerte a pályázatot és biztos benne, hogy szeretni fogják az emberek ezt a helyet”.

“A Repair Café az anyag tiszteletére tanít bennünket. Apró javítások hatalmas különbséget jelenthetnek a fenntarthatóság szempontjából, egyben újraértékeljük a tárgyainkat, és a bennük megtestesülő energiát, szellemi teljesítményt is. Ahelyett, hogy a meghibásodott tárgyakat a kukába dobnánk, megjavíthatjuk őket, csökkentve ezzel az új termékek előállításához szükséges erőforrásokat és azok káros hatását a környezetre” – mondta Ámon Ada, Budapest Klíma- és Környezetügyi Főosztályának vezetője.

A közösségi költségvetés lehetőséget biztosít a budapestieknek aktívan részt venni a város fejlesztésesében és alakításában azáltal, hogy ötleteket javasolhatnak, majd pedig szavazhatnak arról, hogy melyek valósuljanak meg a közösség javára. A folyamat éves ciklusa magában foglalja az ötletek gyűjtését, szakmai értékelésüket, a közösségi szavazást, majd pedig az ötletek megvalósítását. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel és van újító ötlete,  január 5-ig még leadhatja az otlet.budapest.hu weboldalon!

Természetesen a Repair Cafékban nem minden javításra van megoldás. Ebben az esetben profi szervizekbe vagy szakemberekhez küldik a látogatókat, de ezzel is a javításra ösztönzik őket az eldobás helyett, illetve a nemzetközi Ifixit közösségen keresztül is kaphatunk segítséget házi javításokhoz.

Forrás: greenfo.hu