A hulladékégetők egészségügyi hatása – ezzel a címmel publikálták negyedik jelentésüket neves brit orvosok, akik a tanulmány összegzésében megállapították: „az összegyűjtött bizonyítékoknak elegendőnek kell lenniük ahhoz, hogy a hulladékégetést örökre kiiktassuk hulladékgazdálkodásunkból.”

Az égetés esetében nem csak az okozott környezetszennyezés jelent problémát, hanem a fenntarthatóság kérdése is. Az égetés csővégi megoldás, ami azt a látszatot kelti, hogy „semmi probléma, megtaláltuk a megoldást a hulladékok kezelésére, tehát csináljunk mindent úgy, mint eddig!". Ez azonban nagyon is téves felfogás! A égetőkben megsemmisített hulladék valójában értékes nyersanyag lehet. Az elégetett hulladék helyébe újabb terméket gyártunk, amihez először is ki kell bányászni a nyersanyagot, aztán el kell szállítani, fel kell dolgozni, le kell gyártani a termékeket, majd be kell csomagolni és az üzletekbe kell szállítani. Ez óriási energiaigénnyel jár és pazarolja Földünk fogyatkozó nyersanyagkészleteit. Ráadásul az égetők a nyersanyagként még értékes (!) hulladékot toxikus salakká és légszennyező vegyületekké alakítják át.

Ezzel szemben a megelőzés, az újrahasználat, az anyaghasznosítás, a komposztálás nyersanyag- és energiamegtakarítással jár. Léteznek tehát valódi megoldások is.

Eljött az idő, hogy nemet mondjunk a hulladékégetésre!