Beszámoló a BMK Nulla Hulladék heti rendezvényeiről
A Humusz Szövetség által összefogott kampányhét üzeneteinek jegyében november 16. és december 2. között a BMK (Budapesti Művelődési Központ) a környezettudatosabb életvitelhez kapcsolódó műhelyfoglalkozásokkal és az aulában berendezett apró, de annál látványosabb kiállítási sarokkal várta látogatóit.
Üvegvitrinjeinkben a Fölösleges Áruk Fóruma vándortárlat (Humusz) jópofa, de funkciójuk és létjogosultságuk szerint megkérdőjelezhető cuccai kaptak helyet: a frappáns gagyiparádé-felhozatal arra próbáltuk ráirányítani a figyelmet, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, mennyi olyan dolgot vagyunk képesek begyűjteni, amelyet a gyártók és kereskedők szükséges használati tárgyként dobnak piacra; ám amelyek valójában könnyűszerrel nélkülözhetők, s éppen ezért rövid úton hulladékként a kukában, vagy lomként a szekrény mélyén végzik. A gyűjtemény izmosításához kellő kutakodás után a BMK dolgozói is hozzá tudtak járulni: a készlet általunk egy horrorlabdával, egy roppant csinos, de teljesen funkciótlan mágneses gyerekjátékkal és egy melaminból készült fakanáltartóval bővült.

Hasznos példaként a mérleg ellensúlyát a Cellux Csoport vonzó és ötletes dizájn-tárgyai képezték: a csatok, bábok, játékok a továbbhasználat jegyében háztartási maradék- és csomagolóanyagokból készültek, új értelmet és funkciót találva ezzel a minket körülvevő tetemes műanyag csomagolási hulladéknak.
A november 22-i házi kozmetikumkészítő kiscsoportos foglalkozáson aktív műhelyjelleggel és gyakorlott szakember irányításával próbáltuk ki, milyen módszerrel tudunk magunknak otthoni körülmények között, kizárólag természetes, adalékanyag-mentes, jó minőségű, nem allergén alapanyagokból körömvirág- és dezodorkrémet készíteni. A majd’ másfélszeres túljelentkezést követően a résztvevők hihetetlen hálásak voltak, hogy olyan új tudásra, olcsó és egészségkímélő alternatív megoldásra tehettek szert, amely a kereskedelmi, iparilag előállított szerek kiváltására is alkalmas lehet.

A kreatív kézműves gyermekfoglalkozásunkra a kampányhét utolsó napján, november 26-án került sor, amelyen közel 40 gyerkőc ügyes kezei között talált új funkciót a nyomdai sokszorosításból megmaradt papírhulladék és az általunk összegyűjtött, jó néhány kiürült műanyagflakon. Az első látásra feleslegesnek tűnő maradékokból az okos újrahasználat jegyében jegyzetfüzetek, hordható ékszerek, medálok, kitűzők és kulcstartók készültek.

Nulla Hulladék Hét programok a BMK-ban
2010. november 16. – december 2.
Programjaink a Humusz Szövetség, a Szövetség önkéntesei és a Cellux Csoport együttműködésével valósultak meg.
Fogarasi Orsi, szervező, BMK
2010. december 3.
LEGFRISSEBB HÍREK
-
Új rajz-, fotó és családi kreatív pályázat!
-
A WWF 2012. évi jelentése szerint
-
A hulladékkezelőknek is 30 százalékos adót kell fizetniük
-
Véget ért az első ütem
-
Komposztpont nyitónap 2012. június 2-án!:)
-
Huszadik alkalommal szervezzük meg a Létrás-tetõi gyermektábort (Bükk-fennsík)!
-
A süni tábor szeretettel várja a 8-13 év közöttieket egy igazi nomád természetismereti táborba!
-
Pénzesgyőr várja a 12-17 év közötti fiatalokat egy igazi természetbúvár táborba!
-
Igazi nomád tábor 12-17 évesekig!
-
Környezet- és „szívbarát” adománybolt-hálózat épül Budapesten









