Újrahasználat

Fókuszban: A papír

  • 2013. szeptember 18.
  • Agi
Mindenhol ott van, mi az?... Nem. Nem az erdő.

"Évente kb. görögországnyi méretű erdő tűnik el a Föld felszínéről." - Humusz (idézet a teljesség igénye nélkül)

Bár életünk szerves része a papír, tehetünk egy s mást annak érdekében, hogy kevesebbet használjunk belőle. Illetve ha már kezünk közé akad, legalább a keletkezett hulladékunk mennyiségét ne növelje. Amikor a papír hulladékról esik szó, sokszor hallani a következő mondatot: "a papír lebomlik." Valóban. A mi fő célunk azonban az, hogy minél kevesebbet "fogyasszunk" belőle, hiszen így kerülhető el, hogy újabb és újabb oxigént adó fa kerüljön kivágásra.

Feleannyi szemetet termeltek idén a fesztiválok

  • 2013. szeptember 16.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

2013. szeptember 10. – Több, mint felére csökkent a fesztiválokon a hatalmas szeméttömeg, az idén először alkalmazott “visszaváltható” poharak használatával, amelyekkel nemcsak a hulladék mennyisége, hanem a fesztiválok, sportesemények által generált széndioxid-kibocsátás is radikálisan csökkenthető. A Stack-Cup Repohár névre keresztelt poharak a HEINEKEN Hungária programjának köszönhetően a hazai fesztiválokon is jól vizsgáztak.

Kreatív szemmel: borosüveg, parafadugó

  • 2013. szeptember 04.
  • Agi
Mikor már cseppnyi sem maradt az érlelt szőlőnedűből üvegünk alján...

Itt a Szeptember, sokunk számára ez szinte egyet jelent az Ősz eljövetelével. Az iskola elkezdődött, lassan alacsonyabb lesz a hőmérséklet és talán már a szellő is másképp suttog a fülünkbe.

Ugyanakkor az Ősz az egyik legszínesebb és legízesebb szezonunk is egyben. A fák lombjai változatos színárnyalatokban tündökölnek a napsárgától, a harcias rozsdaszínen át, egészen a bordóig. A táj festőien hat. A kertek dombjain végig pásztázó napsugarak fénylően csillannak meg a lében gazdag gömbökön, melyek fürtökbe rendeződve várják, hogy új értelmet nyerjenek. Az Ősz tehát a szőlő ünnepe és a bor születése is. Az érlelt nedű tetszetős üveg palackokba kerül, amelyek sok emberhez jutnak el. 

A Humuszról képekben:)

A jelenlegi helyünkről tudni kell, hogy az egykor elhagyott, teljesen lepusztult ingatlant önkéntesek, munkatársak és támogatók kétkezi munkájával sikerült úgy rendbe hozni, hogy a kertje mai napig a környék oázisaként működik. A kertünket kerítés veszi körül, a szomszéd területen pedig egy játszótér üzemel. Ideális helyszín tehát, hogy a városi környezetben egy kicsit kikapcsolódhassunk. Read more about A Humuszról képekben:)

célcsoport: 

Kevesebb szemét, önkormányzati támogatás és százezres spórolás a pelenkán

  • 2013. április 03.
  • Pauló Gergő

A kisgyerekes családok számára az egyik legnagyobb kiadást a pelenka jelenti. Egy csecsemő átlagosan 8-10.000 pelenkát használ el, mely a kommunális szemétben végzi. Gyerekenként 2-3000 kg pelenka a kukában. Az emberi ürülék veszélyes hulladék, a WHO ajánlása szerint a tartalma nem dobható a szemetesbe! Ezt is kevesen tudják. De jöjjön egy megoldás.

Oldalak