Felnőttképzés

Angliai hulladékos kiállítás

Az angol nagykövetség jóvoltából a HuMuSz is képviseltethette magát az angliai Torbayben tartott nemzetközi hulladékgazdálkodási kiállításon és az ehhez kapcsolódó konferencián. Az egy hétig tartó rendezvényen felvonult a hulladékkal kapcsolatos géparzenál apraja-nagyja, és újrahasználatra bíztató új megoldásokkal is találkozhattunk, bár ezek száma már jóval kevesebb volt.

Müncheni kukaviziten

Ez év májusában sikerült egy három hónapos ösztöndíjat kapnom a német hadsereg egyetemén, Münchenben. Az egyetemi elfoglaltság mellett szerencsére bõven jutott idõ sok minden másra is, így kellõképpen tudtam tájékozódni a német kommunális hulladékhelyzet müncheni állapotáról. A fejlett hulladékkezelési kultúra mellett néhány meglepõ és megdöbbentõ érdekességet is tapasztaltam.

Európai hulladékos trendek


Az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB, ennek a HuMuSz is tagja) hulladékos munkacsoportjának ülése megint több érdekességgel szolgált. A hulladékkal kapcsolatos témák széles spektrumából ezúttal a fáradtolaj szabályozásáról, a csomagolási hulladékok direktívájáról, az elemekkel kapcsolatos direktíváról, a zöldhulladék-kampányról, a hulladékégetés erõteljes nyomulásáról, hulladékmegelõzésrõl beszéltünk.

Szemétügyek Svájcban érvek és ellenérvek

Idén hosszú volt a nyár… sok helyen jártam, sok mindent láttam. Kihagytam „Spanyolt”, Balcsit, a Plázst, kiestek a mindenféle bícsek is, de cserébe megjártam például Svájcot. Na jó, egy darabkáját. Az Öko-Fórum Alapítványnak és a svájci Oekologie Helvetia-Hungaria Alapítványnak köszönhetõen többedmagammal részt vettem egy tanulmányúton, melynek célja a svájci hulladékgazdálkodás feltérképezése volt. Illetve inkább az, hogy tapasztalatokat szerezve, igyekezzünk átmenteni belõle hazai viszonylatban is alkalmazható elemeket. Azon kívül, hogy barátságos és segítõkész helyi embereket ismertem meg, meglehetõsen sok érdekességgel találtam szembe magam – és akkor még egy árva szó sem esett a svájci bicskákról...

Oldalak