Felnőttképzés

Zöldítés és térítés

Nem sikerült lebeszélni a McDonald's képviselõit, hogy eljöjjenek Miskolcra a környezetvédelmi csoportok országos találkozójára. Nem értették, hogy ez egy olyan alkalom, ahol évente egyszer belsõ ügyekrõl beszélünk. Eljöttek és még a HuMuSz-közgyûlésen is részt akartak venni. Jobb dolgunk nem lévén, végülis eltöltöttünk velük mésfél órát. Az alábbi beszámoló megmutatja, hogy zöldebbek a zöldeknél.

Per morzsák

E gyenesen a periratokból kimásolva terjesztik az alábbi idézeteket a keményen dolgozó amerikai és nagy-britanniai támogató csoportok, hogy megvívják a kegyetlen csatát a McDonald's cég hirdetései és propaganda tevékenysége ellen:

Vonattal a Természetbe!

Azzal a felhívással fordulunk az ország alap - és középfokú oktatási intézményeinek tanáraihoz és diákjaihoz, hogy lehetõségük szerint 1996. április 1-tõl 1996. június 15-ig terjedõ idõszakban szervezzenek VASÚTON tanulmányi kirándulást, természetjárást. Akciónkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kormányzat és a társadalom jelentékeny része által elhanyagolt vasúti mellékvonalaknak fontos közösségi, idegenforgalmi és környezetvédelmi szerepük van. Akciónkat ezért meghatározott vasútvonalakra hirdetjük meg. Ezek a vasútvonalak szép természeti területeket érintõ mellékvonalak és keskenynyomközû vasútvonalak.

Alibi-újrahasznosítás

A Tetra Pak Debrecenben és Gyõrben indított akciót nemrégiben. Cél: a dobozolt tej iskolai bevezetése, a kis fogyasztók "megdolgozása", a Tetra Pak és a csomagolóanyag arculatának megteremtése. Mindehez a világcég természetesen bedodta az illõ PR-csomagolást: az akciót önzetlen aggódásból, szociális, egészség- és környezetvédelmi érzékenységbõl font masnival bugyolálta gondosan be.

Greenpeace

A papíriparban körülbelül 300 féle vegyszert használnak fel. Ez szolgáltatta az alapot arra hogy a Greenpeace ezt az iparágat "a vegyipar szemetesvödrének" nevezze el. Meglepõ módon a problémák a "recycling" papírnál jelentkeznek.

Csökkenteni?

„A tárca elsődleges feladatának tekinti a hulladékos ügyeket" - mondta Persányi miniszter úr a HuMuSz konferenciáján, amelynek címe Az a kincs, ami nincs volt. A hulladékmegelőzés volt a téma (ld. összeállításunkat a itt), amelynek fontosságát miniszter úr elismerte, sőt kijelentette, hogy hulladékforradalom zajlik a tárcánál.

Hogy bánik hulladékával a szlovák kistigris?

lublo_120Június 21-22-én, a legnagyobb kánikulában körbeautóztuk Szlovákiát néhány szeméttelepért. A kívülálló talán így írta volna le megpróbáltatásainkat, de mi úgy éreztük, nagyon hasznosan ­töltjük az idõt. Demeter Zoli, a miskolci Zöld Akció Egyesület elnöke a Föld Barátai kassai szervezetével közösen szervezte az utat, amely a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósulhatott meg. Az észak-magyarországi civil szervezetek képviselõi és a kassaiak Magyarországon is folytatták útjukat, de mi most maradjunk Szlovákiában.

Oldalak