Kínált moduljaink

Az alábbi, 6+1 modulrendszerben működik közhasznú tevékenységünk. A modulokból igény szerint cégekre szabott csomagokat is kialakítunk.

logo szlogennel

1. "Nulla hulladék" szemléletformáló képzés

A "Nulla hulladék menedzser" akkreditált képzésünket - melyet 2008 óta tartunk szervezetek, intézmények számára - fejlesztettük tovább első modulunkba.

A képzés főbb témakörei a termelés, fogyasztás és hulladék hármasának összefüggései, a hulladékgazdálkodás mai gyakorlata, a hulladékcsökkentés érdekében megtehető lépések és a környezettudatos vállalatirányítás. A képzéssel az elméleti ismereteket adjuk át egyrészt a vezetőknek (1 nap), másrészt a dolgozóknak (60 perc) külön-külön képzési tematika alapján.

Alprojektek, melyek közül választhatnak:
• dolgozói képzés (max. 30 fő) – irodában és otthon egyaránt hasznosítható tippekkel a környezettudatos életmódról
• vezetői képzés (max. 25 fő) – a gyakorlati javaslatok mellett bővebben kitérve a hulladékos problémákra, a piaci környezetre, a jogszabályi elvárásokra, valamint az összefüggések bemutatására.

 

2. "Zöld" rendezvények szervezése

Ha az Önök vállalatánál:

  • fontos a "felelős" környezettudatos gondolkodás
  • szeretnék a CSR tevékenységet összekötni a csapatépítéssel
  • szívesen támogatnák egy környezetvédő civil szervezet működését, vagy ha csupán céges rendezvény megvalósítását tervezi,

de segítségre van szüksége: Válasszon minket!

A Humusz Szövetség vállalja munkahelyi rendezvények teljes körű szervezését és lebonyolítását, legyen az karácsony, húsvét, farsang, évforduló vagy bármi más.

Változatos programokat kínálunk  kis és nagy munkaközösségeknek egyaránt:

  • szemléletformáló előadás hulladékcsökkentő tanácsokkal, praktikákkal
  • szórakoztató játékok a hulladék-megelőzés jegyében
  • ajándékkészítő kézműves foglalkozás
  • oköbüfé - környezettudatos ajándék mindenkinek
  • standolás kiállítás
  • tudatformáló szórólap, promóciós anyagok a hulladékkeletkezés megelőzéséért
  • szükség esetén a helyszín biztosítása

 

3. Zöld dolgozói közösségek

A dolgozók számára a következő közösségépítő, egyben hulladékcsökkentő programokat ajánljuk:

cserebere-börze szervezése, megelőzési és újrahasználati tippek gyakorlati megvalósítása (irodai hulladékok különgyűjtése, névre szóló bögrék bevezetése, közös használatba kerülő irodai tárgyak, átállás újrapapírra, stb.), Humusz vásárlóközösségek kialakítása (pl. termelői élelmiszerek, stb.).

Alprojektek, melyek közül választhatnak:

3R – Reduce-Reuse-Recycle (megelőzés, újrahasználat és újrahasznosítás) program – olyan projektek, amelyek elősegítik a dolgozók körében a tárgyak újrahasználatát, a feleslegessé váló tárgyak hasznossá tételét, a tartós – nem eldobós – tárgyak használatát, valamint a környezettudatos magatartást az irodában.

Közös használat program – olyan megoldások, amelyek lehetővé teszik a dolgozói közösségekben a tárgyak közös használatát, ugyanis ez is egyfajta hulladékcsökkentési módszer.

Zöldköz – olyan akciók, amelyek a dolgozói önkéntes aktivitásra épülnek, de a programok kedvezményezettjei nem harmadik fél (ahogy a vállalati önkéntes programjainknál), hanem ők maguk. Az akciók a saját munkahelyi környezetükre, a munkában töltött mindennapjaikra van hatással (pl. házon belüli céges cserebere, közös főzés, telekocsi stb.).

 

4. Vállalati önkéntes programok

Közreműködünk a dolgozók és családtagjaik számára is nyitott cserebere-börzék kialakításában (amelynek szervezésébe is bevonjuk őket), ajándéktárgyak készítése hulladékból, tárgyi adománygyűjtő programokat dolgozunk ki és valósítunk meg a munkavállalók ötletei, preferenciái alapján, tematikus családi és/vagy nyílt napot szervezünk, hulladékmegelőzési csapatépítő programokat dolgozunk ki, bonyolítunk le.

Az aktivitások közös jellemzője, hogy a kedvezményezettek nem csak a dolgozók, hanem harmadik felek, a cég számára fontos érintetti csoportok is lehetnek. A Humusz Recycling Kft.-vel együttműködve szervezzük az outdoor programokat, általunk hozzáadva ehhez a szemléletformálást mint elméleti hátteret. A cég outdoor programjai keretében a résztvevők például játszóteret építenek/újítanak föl, védett területeken takarítanak, gyermekintézmények falait festik, parkosítanak.

Alprojektek, melyek közül választhatnak (ezeknek a szervezési részét viszi a Humusz, és a dolgozók a közreműködők):

• cserebere börze a környékbelieknek;
• zöld klub – havonta a környékbeli lakosoknak, filmvetítés, meghívott előadók stb.;
• adománygyűjtési akció – házon belüli adománygyűjtés olyan civileknek, akikre a dolgozók szavazhatnak;
• hulladékátvételi pont – (külön gyűjtendő hulladékokra) és komposztpont a dolgozóknak és a környékbeli lakóknak;
• javítóműhely lista összegyűjtés- hasznos a dolgozóknak környékbeli lakosok számára egyaránt;
• helyiségfelújítás környezettudatos szempontok szerint egy szociális intézményben.

 

5. Belső zöld kommunikáció, promóciók

A belső kommunikációs csatornákat (meglévő vagy önálló hírlevél, belső újság, intranet) szakmai, környezetvédelmi tartalommal látjuk el, és biztosítjuk a technikai megvalósítást is (grafika, webfejlesztés stb.).

Alprojektek, melyek közül választhatnak:

• belső anyagokban zöld rovatok vezetése és szerkesztése;
• zöld praktikák "házi" hírlevél;
• cégen belüli zöld kampányok, versenyek;
• ötletgyűjtő sarok kialakítása: faliújság vagy láda a jó gyakorlatok megosztására;
• intranetes zöld felület - tartalomszolgáltatás;
• zöld eligazítók – a környezettudatos munkahely elérése érdekében matricák, táblák kihelyezése.

 

6. Hulladékcsökkentő gyakorlatok

Ezen modulon belül útmutatót készítünk az egyes vállalati részlegek (pénzügy, beszerzés, raktározás, szállítmányozás, stb.) számára a hulladékcsökkentés témájában. Az előzetes helyzetfelmérést követően kidolgozzuk a részlegekre vonatkozó, testre szabott javaslatainkat, amelyek útmutatóul szolgálnak a középvezetők számára.
Az ismereteket általános, környezeti szemléletet, környezetirányítási rendszereket bemutató képzés keretében adjuk át a menedzsment részére. A szolgáltatás magában foglalja zöldiroda-fejlesztő javaslatok átadását is.

Alprojektek, melyek közül választhatnak:

általános képzés - menedzsment számára (10 fő, 2 óra) a környezetirányítási rendszerek hulladékos vonatkozásairól, anyagtakarékos szemléletről és beavatkozási pontokról a vállalati folyamatok esetében,
zöldiroda-fejlesztés – beszerzési költségek nélkül, de magában foglalja a vállalati teljesítményértekelést, ajánlatok összegyűjtését, költségvetés készítését és a javaslattételt,
útmutató részlegeknek – részlegek számára fejlesztett útmutatók, vezetői képzés egyenként (10 részlegre számolva).

 

7. Közvetített szolgáltatások

Hulladékkezelés: intézményi szelektív gyűjtés, komposztprogram szervezése

Szaktanácsadás: termékdíjas tanácsadás, termékéletciklus-elemzés, csomagolástechnikai, ISO-EMAS környezetirányítási rendszerekben hulladékos vonatkozásokkal kapcsolatos tanácsadás, melléktermékek visszaforgatása külső tanácsadó segítségével, környezetvédelmi szakjogász, energetikai szakértő bevonásával.

Zöld üzleti hírek