Hírek

2021. február 10.
Az Áder János köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Alapítvány támogatásával elkészült az első, 9–10 osztályosoknak szóló tankönyvcsomag – írja a hirado.hu. A tervek szerint a tankönyvek a jövőben több korosztálynak is készülnének, mert a környezettudatossághoz szükséges ismeretek elsajátítását a gyerekek játszva tanulhatják meg – hangzott el az M1 Kék bolygó című műsorában.
2021. január 27.
A Deutsche Bundesstifutng Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány újfent meghirdeti németországi szakmai gyakorlati ösztöndíját – bármely tudományterületen
2021. január 24.
A személyiségfejlesztés fontos részeként a szűkebb és tágabb környezet ismeretére való nevelés totyogó korban megkezdődik, miközben a gyerekek megtanulják belakni otthonukat. Ennek jegyében a világ működésének szabályai, határai az emberek és élőlények megismerése, valamint a hozzájuk való viszonyulási formák megtanulása során rögzülnek és válnak természetessé. E tanulási folyamatot a gyermekmondókák, énekek, versek és a mesék gazdag világa erősíti. Azonban környezetünk drasztikus változásai, az ember és a természet közötti összhang megbomlása joggal növelték meg az elmúlt években a kimondottan környezettudatos nevelést is célzó gyerekkönyvek szükségességét. 
2020. december 12.
Idén zajlott a 10. Komposztünnep, melyhez szép számmal csatlakoztak óvodák, iskolák, civil szervezet határon innen és túl. Az öszefoglalót írta és összeállította: Nagy Andrea.
2020. november 30.
Elérhetővé váltak a 2020-as Környezeti Nevelés Műhelykonferencia előadásai.
2020. november 28.
1989 óta működik a székesfehérvári Gaja Környezetvédő Egyesület, egyik legrégebbi rendes tagszervezetünk. Környezeti tanácsadásban, környezeti nevelésben és lakossági szemléletformálásban jártas egyesület oktatási programját ismerhetitek most meg. A komposztálást gyakorlati, élményalapú módszerrel ismertetik meg a fiatalokkal, továbbá a helyi lakossággal. Céljuk, hogy minél kevesebb zöldhulladék kerüljön bezsákolásra.
2020. november 24.
Az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány évek óta tagja a Nulla Hulladék Hálózatnak, idéntől azonban már a Humusz rendes tagszervezetévé is vált. Rengeteg közös projektet tudhatunk magunk mögött, ugyanis ha környezeti nevelésről és kreatív újrahasznosításról van szó, akkor hozzájuk fordulunk inspirációért. Ismerjétek meg munkájukat és installációjukat, a Hulladék utak mandalát.
2020. október 14.
Újraindítjuk előadássorozatunkat, melynek témája ezúttal a házunk táján megvalósítható környezettudatosság. Tartsatok velünk az úton, amin szakavatott vendégeink kísérnek minket.
2020. szeptember 16.
2020-ban a koronavírus miatt a világháló biztosít helyszínt a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos (Nem)találkozójának, a Zöld Civil ON eseményeinek. 2020. szeptember 21-25. között több mint 20 plenáris és szakmai program, szekciótalálkozó és közösségi esemény várja az érdeklődőket!
2020. szeptember 14.
A Humusz Szövetség ingyenes 18 órás képzést indít általános iskolai (felső tagozat) és középiskolai tanárok, környezeti nevelők számára. A képzés célja, hogy felvértezzük a környezeti nevelőket a klímaváltozás okozta pedagógiai kihívásokkal szemben. 

Oldalak