Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jó választás: tiszta környezetet!

Év: 
2010
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Perneczky László

A választások és szervezeti átalakulások zajos időszakában kissé megpihent a Tiszta Magyarországért együttműködés.

A lehetséges politikai áthallások miatt inkább elhalasztottuk az országos nagytakarítást. Tekintettel az őszi ünnepekre, november második szombatján lesz országos közterület-takarítás a Polgárőrség szervezésében.

Október elején a vadászok, horgászok, természetjárók és cserkészek által évek óta megvalósított tavaszi természet-takarítások is elkezdtek laza hálózatba szerveződni. Már most tudjuk, hogy 2011. április 2-án erdőket, 9-én vízpartokat fognak rendbe tenni. A változások miatt egy sor, hajdan legális, de mára bezárt, nem EU-konform hulladéklerakó rekultivációjának előkészítésére szolgáló pályázat vár elbírálásra immár május óta. Jó hír, hogy az illegális hulladéklerakók felszámolásával foglalkozó Tiszta Magyarországért Bizottság is éledezni kezdett – immár a Vidékfejlesztési Minisztérium égisze alatt, és még idén várhatók pályázati döntések és szerződések. Az elszemetesedett természeti- és közterületek pedig „szerencsére” megvárják a takarítókat.

Perneczky László