Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zacskómentes világ?

Már az uniós politikusok szemét is bántja a zacskószemét
Év: 
2011
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Molnár András

Egyre többször találkozhatunk műanyag zacskókról szóló híradásokkal és cikkekkel a médiában – a környezetvédő szervezetek évtizedes ügye lassan bekerül a köztudatba. Vannak városok, sőt országok, amelyek nejlon-mentesek, ráadásul már az Európai Bizottság is gondolkozik az egyutas szatyrok betiltásán.

NylonzacskóA hazai üzletláncok szerint már érezhető a zöld kampányok hatása: nyilatkozataikban arról számolnak be, hogy egyre több vevőjük hozza magával saját táskáját, vagy választ többször használható bevásárlótáskát. Szerencsére már politikusaink is kezdenek érzékenyek lenni a problémára. Legalábbis erről tanúskodik Janez Potočnik, az EU környezetvédelemért felelős biztosának márciusi nyilatkozata, amelyet a témát tárgyaló ülés után adott ki: „Világosan látszott a Környezetvédelmi Tanács ülésén, hogy több minisztert aggasztanak a műanyag szatyrokkal kapcsolatos hulladék- és szemétproblémák és a „műanyag leves” (az óceánok felszínén lebegő hulladékfoltok - a ford.) tengeri élővilágra gyakorolt hatása.”

Ám a dolog korántsem olyan egyszerű, mint szeretnénk. A műanyag zacskók betiltásának gazdasági hatásai számos politikust visszatartanak a lépéstől – a zacskókat ugyanis a vegyipar állítja elő kőolajból, s mint ismeretes, ez az iparág a világgazdaság egyik legnagyobbika. Emellett egymásnak ellentmondó kutatási eredmények is napvilágra kerültek, például egy angol jelentés szerint az eldobható szatyrok tartós társaiknál kisebb karbon-lábnyomúak.

Jó példa ez arra, hogy nem mindegy, pontosan mit, és milyen szemszögből vizsgálunk. Többek között ezért is tartja fontosnak Janez Potočnik biztos úr a kérdés központi, egységes kezelését. Az Európai Közösség számos országában születtek már helyi intézkedések, amelyek legalább annyiféle tudományos és áltudományos kutatásra alapoznak, mint amennyi szabályzóeszközt foganatosítanak.

A biztos véleménye szerint jelenleg a legfontosabb a különböző eszközök hatásának vizsgálata, hiszen a témát tárgyaló ülésen a tagországok szakminiszterei nagyon sokféle megközelítésről számoltak be, a tilalomtól kezdve a fizetőssé tételen át az önkéntes megoldásokig. Csak ezután lehet egy egész Európára vonatkozó, egységes szabályozást bevezetni. Addig is marad az önkéntes nejlontalanság, és ahelyett, hogy megtiltanák nekünk felülről, mi magunk választjuk a zacskómentes életet...