Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vízcsap rehabilitáció

Év: 
2013
Szám: 
Nyár

Inkább ne vásároljunk olcsó csaptelepet, mert sokszor nem kapható hozzá cserealkatrész. De előrelátó gondoskodással késleltethetjük is a cserét.

Leghamarabb a mozgó alkatrészek károsodnak. Problémát okoz a lerakódó vízkő és a nem megfelelő tisztítás is, például a mosogatónál, ahol a zsíros szennyeződés miatt akadozni kezdenek az egykaros csapok. Az elforgatható csapokat pedig idővel egyre nehezebb oldalra mozdítani, mert az alsó gyűrű és a csaptest között vízkő és piszok rakódik le. Ezen WD40 kenő és tisztító befújásával és a csap forgatásával lehet segíteni, ami fellazítja és kitisztítja a lerakódást, közben keni is az egymáshoz súrlódó felületeket. Amint nehézzé válik a forgatás, haladéktalanul tisztítsuk a két alkatrész közötti rést!

csap1

Ha a kád csapjának zuhanyváltója akad, és a kézi zuhanyból és a kifolyócsapból is folyik a víz, mozgassuk meg többször a váltó dugattyúját, majd ismét, vékonyan bekenve vízálló zsírral. A váltó akkor működik jól, ha a kézi tusolás végén a szabályozó kart lenyomva a váltó automatikusan lezár, és csak a kádtöltőn folyik ki a víz, majd középre állítva teljesen elzárható.

Gyakori hiba az egykaros csaptelepek csöpögése, amit többnyire a kerámia betét kopása okoz. Cseréjéhez előbb, mint minden csapjavítás előtt, el kell zárni a szakaszoló csapot! A szabályozófejet a rögzítő csavar kilazítása vagy teljes kihajtása után lehet leemelni a betét szögletes csonkjáról. A csavart a kar alatt levő műanyag sapka vagy a lapos, leemelhetô fejrész rejti. Az állítókar leemelése után a fedőbúra távolítandó el, ami vagy menetes, vagy csak a szabályozókar szorítja a helyére. A kerámia betétet általában menetes szorítógyűrű rögzíti, annak lecsavarása után kiemelhető.

ezermester levél

Javító partner és forrás: Ezermester

Zöld tipp: Tartsd rendben a csapot, és nem lesz baj. A vízkőre minden ellenreklám dacára tökéletes az ecet, a zsíros szennyeződést pedig oldott mosószódával távolíthatod el a kis résekből is.