A standolás azt jelenti, hogy kis utazósátrunkat mint vándorcirkuszt felállítva, azt játékhegyekkel, kiállítási tárgyakkal és kiadványokkal megrakva csalogatjuk a nagyérdemût valamely tömegrendezvényen. Nem először veszek részt ilyesmin, de csak nem hagy nyugodni néhány jelenség!
A gyerekek lelkesek, okosak, tanulni és játszani vágynak. Higgye el mindenki, nincsen velük semmi baj, lassan felnő egy olyan generáció, ahol a környezettudatos életmód hol erősebben, hol gyengébben, de megjelenik. Nem vagyok pedagógus, de úgy látom, hogy a kicsikkel való munka szó szerint szemléletformálás, nem pedig a szemlélet átformálása. Utóbbi jóval fárasztóbb tevékenység, a meglehetôsen merev gondolkodású felnőttekre korlátozódik. A velük folytatott személyes beszélgetések – amellett, hogy mindannyian hasznosnak, szükségesnek érzik a munkánkat – egy idő után csak a kifogásokból és az azokra adott válaszokból áll.

Íme a nulla hulladékos 10 pontunk, amihez összegyűjtöttem a leggyakoribb reakciókat:

A nulla hulladék felé vezető 10 lépés:

A műanyag zacskóról való lemondás és a szelektív gyűjtés kivétel nélkül minden beszélgetőpartneremnél magától értetődő, habár sokszor az az érzésem, hogy más az, ami elhangzik, és megint más, hogy valójában mi történik… (És lám, a statisztikák is a megérzéseimet igazolják!)

A javíttatásra azonnal kapom a reakciót; a tönkrement bóvlin nincs mit megjavítani, és még ha lehetne sem érné meg. 

A válaszom: meg sem kellett volna venni! Ha egy szezonban valaki vesz 3 db „sak szá’ folintos” cipőt vagy egyet, ami strapabíró és még javítható is, akkor lényegében ugyanott tart.

A cserebere, az adományozás lassan kezd bekúszni a köztudatba: jóllehet általában szociális érzékenységről tanúbizonyságot adó programként mutatkozik, örömmel csodálkoznak rá ezek kedvező – hulladékcsökkentő – környezeti hatására is.

A helyi termelők, kereskedők kampányainak köszönhetően a 6. pontunkra szerencsére már nem azt kapom, hogy a „városban nem jutok hozzá ilyesmihez”.

Az újrahasznosított termékekről és a visszaváltható csomagolásokról szólva viszont többnyire az a válasz, hogy ilyesmit nem is lehet kapni. Nos, senki nem mondta, hogy tálcán fogják szervírozni a környezettudatosságot – például szemmagasságban a hipermarket gondoláin. Sőt, azt sem állítja senki, hogy száz százalékig betarthatóak a pontok, de a törekvés a kulcsszó, mert létezik ilyen kínálat – csak lehet, hogy le kell hajolni érte, esetleg megkeresni a megfelelő boltot.

A kölcsönzésen, közös használaton sem szoktak már nagyon elcsodálkozni az érdeklődők; hosszabb-rövidebb átvezetés után megértik, hogy milyen hatással van a hulladékképződésre.

A levélszemét csökkentésénél jeletkezik az újabb probléma; bizony itt valóban szűk mozgástere van az hétköznapi embernek. Letilthatja az adatait, odafigyelhet a promóciós játékok apróbetûs részeire, de amíg a piac fele illegális, a másik felébôl meg a jogalkotó állam húzza az egyik legnagyobb hasznot, addig...

A felelősség elől menekülő felnőttek két dologgal ámítják magukat:

1. A felnövekvô generáción kell szemléletet formálni, a holnap környezettudatos gondolkodója lesz majd a gyógyír mindarra a mocsokra, amivel mi ma elárasztjuk a természetet.

2. Az így vélekedő ember nagyon szereti a zöldeket radikális színben feltüntetni, miközben kiderül, hogy ez leginkább önmagára érvényes. Azzal érvel, hogy ha úgysem lehet tökéletesen betartani - például a 10 pontot -, akkor minek is kezdjen hozzá?! Kényelmes álláspont, kétségtelen. Pedig szerintünk, a „radikálisnak” mondott zöld civilek szerint sok kicsi sokra megy! Egy ember is segíthet abban, hogy elérjük a kritikus tömeget, hogy érezhető legyen a kereslet a környezeti szempontból jóféle holmik és a zöld programok iránt.

Aki szeretne kicsit jobban elmélyedni a témában, november utolsó hetében az Európai Hulladékcsökkentési Héten (november 16-24.), illetve a Ne vásárolj semmit! Napon (november 30.) megteheti.

Graczka Sylvia