Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

MadárPETetők télire

Év: 
2014
Szám: 
Tél
Szerző: 
Kovács Magor
Maradéktalan ötletek fapadostól a csilivili megoldásig.

Akiben a madárszeretet némi barkácstehetséggel is kiegészül, rengeteg jóllakott kis barátra tehet szert a repülni tudó tollas gerincesek körében. Millióféle madáretető készül a világon, bár egy dolgot fontos leszögezni: szárnyas barátaink a dizájnközöny képességével rendelkeznek, és csak az etető beltartalma kelti fel az érdeklődésüket.

Szerencsé(tlenség)re rengeteg hulladéknak ítélt anyag áll rendelkezésünkre a közvetlen környezetünkben, így kiteljesedhet az újrahasznosítási kreativitásunk az etető elkészítésekor.

Haladjunk a kiszórt szotyi és a kertben lévő csipkebokor után a legegyszerűbb formáktól a bonyolultabb, csak haladók számára ajánlottak felé. Az első egyértelműen a képen látható módon hosszan kivágott PET-palack, aminek a fellógatása is gyárilag megoldott: zsinórt illesztünk a szájához, majd a kupakot betekerjük. Figyeljünk arra, hogy a szájától 6-7 cm-re kezdjük a kivágást, különben elhajlik a teteje, és nagyon imbolygó étkezdénk lesz. Az alján is elegendő ugyanennyit hagyni, ide szórjuk a magvakat, amibe aztán beleszállhatnak a barátaink. Előnye, hogy fellógatva hintáztat, hátránya, hogy egyszemélyes.

A második ennek egy alternatív változata: szintén az oldalán kivágott, ám a kivágás alatt ülőpálcával rendelkező PET-palack. A magvakat mindkét esetben a kivágáson keresztül tölthetjük újra. A harmadik ezeknek egy továbbfejlesztett változata. A palack méretétől függően egy-két-három rövid nyelű fakanalat dugunk át az előre kivágott lyukakon a képen látható módon. A fakanalak feje felett félkör alakú kivágást ejtünk a palackon – de vigyázzunk, hogy ez ne legyen se túl nagy, mert akkor kiömlik a mag, se túl kicsi, mert akkor dugulásra számíthatunk. Az elsőkhöz képest ez maga az ipari forradalom: teletölthetjük a palackot a fakanalak behelyezése után, a szerkezetünk ugyanis magától utántölti a fakanalakról elfogyasztott szemeket.

A negyedik, több barkácsolást igénylő versenyző két részbôl áll: egy fejjel lefelé fordított palackból és egy, a szája alá helyezett műanyag- vagy papírdobozból. Mindkét rész hozzá van ersőítve egy-egy egymásra merleges deszőkához (a palack pl. két dróttal, a doboz pedig ragasztóval vagy rajzszöggel). A doboz alja kb. két-három cm-re legyen a palack szájától, és legyen viszonylag alacsony, hogy könnyen leszállhassanak rá a madarak.
Szintén önetetős, és a doboz, valamint a palack méretétôl függően akár tucatnyi tollas vendég menzájaként működhet. A deszkákat egymáshoz szögeljük vagy csavarozzuk, így a remekművünk stabilitásával is  csipegetésre csábítja a környék madarait.

Végül nézzünk egy példát a fedett PETetők köréből. Legegyszerűbben egy, az oldalán (akár mindkettőn) kivágott – mosószermentes – mosószeres kannából készíthetünk esővédett madárfogadót, amelyet szintén fellógathatunk a kupakba tekert zsinór módszerével. Szép nagy alapterülettel rendelkezik, viszont ha elfogyott az eleség, azt újra és újra után kell tölteni.

Természetesen ezeket tovább lehet fejleszteni, dekorálni, fedetté, itatóssá, szigeteltté tenni, saját és kerti vendégeink igényei szerint. Garantáltan nagy örömben lesz része mindkét félnek.

pet palackból etető 1pet palackból etető 2pet palackból etető 3pet palackból etető 4pet palackból etető 5