Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kékfrank

Egy regionális fizetőeszköz
Év: 
2010
Szám: 
Tél
Szerző: 
Zagyva Gabriella

A pénz: értékmérő, forgalmi-, fizetési- és felhalmozási eszköz. No és mumus is, minden rossz okozója.

Persze nem önmagában a pénzzel van gond, hanem a kamatos pénz tulajdonságaiból adódó anomáliákkal és a funkciók összeegyeztethetetlenségével. Hiszen ha felhalmozom, kivonom a forgalomból, így nem lehet forgalmi eszköz. A pénzre azonban szükség van, a gazdasági életben betöltött szerepét senki nem is vitatja, csupán át kell értelmezni a funkcióit.

KékfrankEzt tette nemrégiben a Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet is, amikor Kékfrank utalványt bocsátott ki. Az újfajta pénzhelyettesítő eszköz bevezetésének célja a Sopron és vonzáskörzetében lévő, a határokon is átnyúló, összefüggő járások gazdaságának élénkítése.

 

 

 

A Kékfrank kvázi pénz, de nevezhető helyi pénznek is. A Kékfrank utalvány lehetővé teszi a gazdasági kapcsolatban lévő szövetkezeti tagok között a hivatalos fizetőeszköz (forint) nélküli elszámolásokat, és kiötlői reményei szerint megmozgatja a gazdaságot.

További információ: www.kekfrank.hu