Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bolhapalota

Év: 
2013
Szám: 
Tél
Szerző: 
Rátz Judit

bolha palotaA főváros közepén sétálva akadt meg a szemem egy kirakaton, az üzlet ugyanis „echte csodabolt”-ként hirdette magát. Utánajártam, vajon vannak-e még csodák.

A Bolhapalotát leginkább antikvitás-ószeres-dizájnbutikként tudnám leírni, hiszen van itt minden: szódásüveg és lemezautó, aranyóra és jade medál, kézzel festett üvegáru és vicces nemezkitűző.
Rögtön felmerült bennem a kérdés, vajon kinek az ízlését tükrözi ez a nem mindennapi választék. A válasz egyszerű és meglepő: a bolt bizományi árusítást folytat, csak épp egy itthon még kuriózumnak számító rendszerben. A feleslegessé vált tárgyaiktól megválni szándékozók vagy az eladásra szánt egyedi kézműves termékek alkotói egy-egy polcot, vitrint bérelhetnek megadott időtartamra, amit aztán tetszésük szerint berendezhetnek, feltölthetnek áruikkal. A Bolhapalota az ezekből a bérleti díjakból befolyó összegből működteti az üzletet. Az eladóknak így nem kell a bolhapiacon ácsorogniuk a standjuk mögött, sem internetes eladással vesződniük. varrott figurák

Az ötletgazda Szabó Ádám üzletvezető, aki Németországban látott hasonló elven működő árudákat, itthon pedig sok üresen álló bolthelyiséget. A kettőt összepárosítva, mintegy hobbiként indította el társával a vállalkozást 2011-ben. Különösebb kereskedelmi vagy marketing képzettség híján leginkább élettapasztalataikra és megérzéseikre támaszkodtak, ezért is kapott nagyobb hangsúlyt az egyedi dizájncuccok vonala. Az ötlet (pestiesen szólva) bejött, hisz nyitás óta sokan folyamatosan árulnak náluk. A környékbeliek is ismerik és szeretik a boltot, vissza-visszatérnek, sőt messzebbről, még külföldről is érkeznek érdeklődők. A bolt ennek köszönhetően folyamatosan fejlődik. A tervek szerint hamarosan klasszikus vásárokat is rendeznek az eddig üresen álló pincehelyiségben, ahol az eladók és a vevők heti rendszerességgel, személyesen is találkozhatnak. A csodaboltot élőben is megnézheted az V. kerületi Irányi utcában, vagy a neten a http://www.bolhapalota.net/hu honlapon.

Rátz Judit