KukaBúvár magazin archívum

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a soproni kékfrank és a hozzá hasonló – egyelőre csak tervezett rábaközi tallér, pécsi és veszprémi korona, illetve debreceni fantallér – regionális fizetőeszközök nem jelentenek semmilyen tekintetben konkurenciát a forintnak. Ugyanakkor Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi és értékpapír-elszámolási területének igazgatója úgy nyilatkozott, hogy ezek a jogilag utalványnak számító fizetőeszközök csak korlátozottan használhatóak fizetésre, mivel zárt körben használják őket. Rávilágított arra, hogy a törvény egyértelműen kimondja: a hatóságoknak kell mérlegelniük, hogy a pénzhelyettesítők mikor lépnek ki a zárt forgalomból, mert innentől kezdve engedélykötelessé válnak.

Az MNB két szakértője, Helmeczi István és Nándor−Kóczán Gergely tanulmányt készített „A nevezett utalványokról” címmel. Szerintük a fő veszélyt az jelenti, hogy könnyebb a helyi pénzt hamisítani, nem egyértelmű, hogy mi lesz a cserében adott forintjainkkal és szerintük nem támogatja érdemben a helyi gazdaságot sem. Érdemes figyelmesen, ám kritikusan végigolvasni az interneten is elérhető írást, hiszen a szakértők egyértelműen a központosított bankrendszer megbízottjaiként foglalnak állást. És mint láthattuk a gazdasági válság idején, ez a rendszer működésképtelenné vált. Tény, hogy nem szolgálja a helyi közösségek érdekeit.

Lehet, hogy nem tökéletes a helyi pénz rendszere sem, de a politikai döntéshozóknak azt kellene ebből meglátniuk, hogy a kisemberek közösségei kétségbeesetten küzdenek az érdekeikért. Ha tetszik, ha nem, egyre kritikusabbak azzal a rendszerrel szemben, ami a társadalom ilyen fokú széteséséhez vezetett.

kedd, 2011, szeptember 6 - 15:27

 

Vagyis nem elég inni a leírhatatlan izû és élettani hatású lét, de még a nagy dizájn elõtt is illik dobni egy hátast.

Tömegpusztító fegyver Vietnamból

Tömegpusztító fegyver Vietnamból

 

Bennszülöttek cipelik...

Bennszülöttek cipelik...

 

 

Minden valamirevaló országban kiírtak egy pályázatot, és persze a díjnyertes mûvek mind arról szólnak, hogy milyen rágta bele a kólakultúra az adott nép agyvelejébe (kollektív kólatudat-alatti). Még alkotóház is volt, ahol szép magyar lányok rajzoltatták a gyerekeket.

A Nap is másképp süt

A Nap is másképp süt

Magyar forma

Magyar forma

 

A Coca Cola világa (!) is ábrázolva volt térképen, és a gyerekeknek rá kellett ragasztani a különbözõ nemzeti kólaérzést ábrázoló képecskéket. Ezt tényleg csak a Holló Bícs Hauz bírja alulmúlni...

 

 

A nagy böfimulti is ezt kérte, mi se akarunk lemaradni: PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK! Ki tudja az alábbi üres "konturformát" kiegészíteni, úgy hogy a legjellemzõben ábrázolja a magyar kokakólakúltúrát?

Koronagyarmat

Koronagyarmat

Üres konturforma

kedd, 2010, január 26 - 03:38

  • Mi dobható a "műanyag" gyűjtő konténerbe?
  • A sárga edényzetbe csak PET palackot gyűjtsünk. Célszerű összelapítva (laposra taposva") elhelyezni benne a flakonokat, mert így kevesebb helyet foglalnak és több fér el a konténerben.

  • Mi dobható a fém "italos dobozok" feliratú konténerbe?
  • Ide "ALU" jelzéssel ellátott fémdobozokat tegyünk. Figyeljünk az egyéb jelzéssel ellátott dobozokra (pl. FE), mert ezek nem vagy nem csak alumíniumot tartalmaznak.

  • Különgyűjthető-e a Tetra Pak doboz?
  • Ezek az italos (gyümölcslé, tej) dobozok nem egynemű csomagolóanyagok, hanem műanyag, fém és papír összepréselésével készülnek. Társított anyag lévén, nem tehető sem a papírt, sem a műanyagot gyűjtő konténerbe; ellenkező esetben rontja az azokban gyűlő hulladékok feldolgozhatóságát.

    További információk az FKF Rt. ingyenesen hívható zöld számán kaphatók:

    80/204-386

    kedd, 2010, január 26 - 03:27
    kedd, 2010, január 26 - 03:30

    Hitünk szerint a KukaBúvár szemléletet közvetít, szellemisége van - amibe nemigen fér bele a személyeskedés. Annak idején, az IQ-bio-energiaitalos cikkeinkben is csak szerényen jeleztük: sok versenyhivatali eljárást végigküzdöttünk már, de ilyen agresszív stílusú, gyanakvó ellenféllel még nem volt dolgunk. Az eljárásban kavaró, állandóan hátsó szándékot, botor összeesküvést, politikai indíttatást szimatoló urat Szilvás Zoltánnak hívták, aki -mint az italt piacra dobó WES Rt. (akkori) igazgatója- személyesen képviselte a cégét. Az eljárás eredménye ismert: a gyártási melléktermékbõl (sajtsavóból) készült ital se nem bio, se nem energiaital és az intelligenciához sincs köze. Szerintünk inkább okoz hasmenést, mint agymenést. Igazán kár volt a Xénia lázas gyerekeket behülyíteni vele.

    Na, aztán hipp-hopp és Szilvás úr egyszer csak mint az olasz-amerikai Dicobe cég képviselõje adta elõ alföldi stílusát. Szolnokra világszinvonalú tejgyár telepítését ígérte, a kisújszállási városvezetést liofilizáló üzemmel kecsegtette. Ezekbõl semmi sem lett, de ez nem újság. Aztán jött a nagyjelenet: a Fradi felvásárlása. Nekünk volt az a gyanúnk, hogy ez a Dicoba akkor látott 25 millió dollárt, mikor az IQ biotehenet. De innentõl kezdve talán legjobb a Vasárnapi Hírekbõl idézni. A Dicobe "kontaktembere" március 5-én charmeurként ült tárgyalóasztalhoz, hogy aztán május idusán sértett emberként álljon fel onnan. Részben a sajtónak is felrótta, hogy a tárgyalások elhúzódtak, s azt is, hogy kételyek is merültek fel. A végén már kívülállónak igyekezett magát feltüntetni. A szakítás napján magánemberként közölte, a cég a budapesti tõzsde bizonytalan helyzetére, valamint a politikai pártok FTC-re és a közvéleményre gyakorolt nyomására tekintettel döntött úgy, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat."

    Kár. Lelki szemeink elõtt szinte már láttuk a megtáltosodott zöld-fehér fiúkat. Ahogy a raktáron maradt IQ bio-energiaitaltól feltunningolva, pallérozott elmével, sajtsavótól duzzadva, soha nem látott iramban romahoznak. A legközelebbi WC irányába?

    kedd, 2010, január 26 - 03:38

    Hozott kukából is vállalnak átalakítást. Fűtőanyagnak ínyencek számára PVC-borítású kábelt vagy gumiabroncsot ajánlunk, különleges bukéja lesz tőle a grillezett húsnak. Hagyományos csomagolási hulladékot az áruházlánc parkolójában lehet összeszedni. Ennek égetéséről az Öko-Pannon Kht. tanúsítványt ad "Termikus hasznosítás" címen. Minden gramm növeli hazánk hasznosítási teljesítményét!

    kukagril 

    kedd, 2010, január 26 - 04:07

    Kezdetben vala a khaos, a zûrzavar és sötétség: a szemetet csak termeltük, elõször csak az ablak alá, majd a falu szélére szórtuk, aztán kordékon, teherautókon, hajókon és vonatokon távoli helyekre szállítottuk, és eltüntettük szem elõl: eldugtuk, elástuk a tengerbe szórtuk és a végül elégettük. A hulladék-eldugás egyszerû volt és jól is fizetett, hiszen a lineáris nyersanyag-termelés, eladás, begyûjtés és elpaterolás során négyszer is megcsörrent a kassza. Éreztük, hogy nem megoldjuk a problémát, csak elodázzuk, térben és idõben áthelyezzük és elhúzzuk a hatásokat - de elhitettük magunkkal, hogy nincs más megoldás. Mint annyi más esetben, a hulladékgazdálkodás terén is alapjában rossz ötleteket, a „biztonságos eltüntetés" módozatait tökéletesítettünk tovább. A közvetlen környezet-egészségügyi kockázatokat és az áttételes gazdasági és társadalmi externáliákat a hulladékkal együtt a szõnyeg alá söpörtük, sõt, még a szavakat is elvarázsoltuk: a szeméttelepbõl „hulladék depónia" lett, az égetõbõl meg „termikus hasznosító mû".

    Ebbõl a khaosból született meg GAIA. Az ezredfordulón a Lowell Fenntartható Termelés Központban (USA, Massachusetts) „fogant", és Dél-Afrikában, a Johannesburgi Föld Csúcstalálkozón „született" 2002-ben.

    A fiatal GAIA kezdetben a világszerte füstölgõ szemétégetõ-kémények ellen emelte fel szavát, gyûjtötte a bizonyítékokat, és hangoztatta a jogos és tudományosan alátámasztott ellenérveket. Aztán hamar rájött, hogy az ellenkezés önmagában nem elég, mûködõképes megoldásokat kell keresni és felajánlani. Ennek jegyében az irányt és a nevét is pontosította: „Global Alliance for Incinerator Alternatives" - Nemzetközi Szövetség a Hulladékégetés Alternatíváiért.

    Égetés: csúcstechnológia egy rossz ötlet szolgálatában

    Paul Connett professzor - akinek nevét a hírek szerint égetõs-lobbi körökben is tisztelettel, és nem kis aggodalommal emlegetik - konferencia-indító elõadásában a következõket fogalmazta meg: „A hulladékégetés során egy igen drága létesítményben több száz tonna szemetet milliárdnyi szennyezõ és egészségkárosító részecskére, gázokra és salakra bontunk. Aztán igyekszünk különféle szûrõkkel újra összefogdosni ezeket a részecskéket, és a salakkal együtt biztonságosan becsomagolni, majd ugyanúgy lerakni, mint a többi hulladékunkat. A folyamat maga energiaigényes, amellyel a betáplált hulladék anyagában található fizikai energia egy részét nyerhetjük vissza, a nyersanyag-kitermeléshez és termék-elõállításhoz szükséges energia egyszer és mindenkorra „elvész", azaz kikerül a körforgásból. Az újrahasználat és újrafeldolgozás során az anyag körforgásban marad, ezért a hulladékcsökkentõ módszereket kell fejleszteni, nem az égetõket. Lehet, hogy az égetés technológiája fejlõdik, jobb hatásfokú kazánokat és szûrõket találunk fel, de ezeket egyrészt nem minden égetõ építi be, nem mindegyik mûködteti, másrészt ez is olyan, mint a nukleáris energia: csúcstechnológiával tökéletesítünk egy alapvetõen rossz ötletet."

    Szabályozás, monitoring és jogalkalmazás

    A lakosság és a környezet védelmének három pillére a megfelelõ szabályozás és jogalkotás, a megfelelõ mérés és monitoring, valamint a következetes és teljes körû jogalkalmazás. A négy nap alatt mindhárom pillérrel kapcsolatban elhangzottak példát - és szerencsére nem csak a rossz gyakorlatot bemutató példák.

    Kezdjük egy pozitív jogalkotási példával. Buenos Aires például a hulladékcsökkentés és megelõzés, a „Zero Waste" mellett tette le a voksát. Mint Veronica Odrizoloa, a GAIA argentin tagja ismertette, a kétmilliós fõváros nem újabb hulladéklerakók és égetõk építésében látja a megoldást, hanem a nagyarányú és minden hulladékfrakcióra vonatkozó hasznosításban. Persze ehhez a rendkívül ígéretes kormányzati kezdeményezéshez két tényezõ együttállása kellett: egyrészt a Buenos Aires-i honatyák Pató Pálként hosszú éveken át figyelmen kívül hagyták az egyre tömöttebb lerakókat, amelyekre végül már szó szerint túlcsordultak. Másrészt az argentin gazdaság összeomlott, ezért rendkívül megszaporodtak távoli rokonaink, az utcai kukabúvárok. Igaz, õk nem környezettudatosak, csak hajléktalanok. A terv egyik elem épp az, hogy õket képezik ki profi beszállítóknak és válogatóknak, a feldolgozó háttéripar teljes felfejlesztése és mûködtetése még mindig olcsóbb, mint egyetlen égetõé. (Ráadásul salaknak sincs hely.)

    Terjed a japán égetõ vírus

    Az már sajnos más kérdés, hogy a jogszabályokból mikor lesz valóság. A trend épp az, hogy a hulladékipar a már meglévõ és sokszor igen puha szabályozások alól is igyekszik kibújni. Ázsiában a túlnépesedés és a fogyasztói társadalom egyaránt súlyos „szeméthelyzetet" idézett elõ, Japán pedig ugrása készen áll a válasszal: égessetek el mindent! A Kukabúvár egy korábbi számában már beszámoltunk a „Felkelõ nap és a 2000 hulladékégetõ" országáról, amely a Távol-Keleten a hulladékcsökkentés elsõ számú ellenségévé vált.

    Japán kétoldalú gazdasági egyezményeket kötött már Szingapúrral, Malajziával és a Borneo szigetén fekvõ iszlám miniállammal, Brunei-jel, az indonéz, thaiföldi és Fülöp-szigeteki szerzõdés ratifikálás elõtt áll, a japán-indiai és japán-kínai szerzõdés pedig az egyeztetés szakaszában tart. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a japán technológiák vámmentesen, jóval lazább ellenõrzés mellett, még a WTO hatásköre alól is kibújva terjedhetnek. A túlzsúfolt, hulladékháborút vívó, természeti értékeik és olcsó munkaerejük kizsákmányolásából élõ országok pedig veszik az égetõket. Nem csak kommunális, hanem különféle veszélyes és elektronikai hulladékot megsemmisítõ technológiákat is. A környezeti terhelés persze náluk marad, a hasznot pedig Japán elviszi. Az ázsiai GAIA tagszervezetek nem elégednek meg a konkrét égetõs beruházások elleni küzdelemmel, feladatuknak tekintik a legmagasabb politikai folyamatok befolyásolását is.

    Afrikában, ha lehet, még rosszabb a helyzet, igaz, az ökogyarmatosítás más formája honosult meg: Tanzániába, Ugandába, Kenyába és Nigériába is nagy mennyiségû elektronikai hulladék érkezik, fõleg amerikai és angliai kikötõkbõl. Szabályozás? Monitoring? Jogérvényesítés? Hahaha! Az e-hulladék jó részét a pusztákon, vagy épp utcákon és udvarokban, szabad tûzön olvasztgatják össze, miközben az égõ mûanyag fekete füstje gomolyog szerteszét. A GAIA társult szervezete, a BAN - Bazel Action Network - épp a szabályozatlanság ellen, a szigorúbb ellenõrzésért lép föl. Ez pedig elsõsorban a „jó kormányzás", avagy régiesebb, de érthetõ nevén a demokrácia kérdése, amelybõl az afrikai és ázsiai országok többségében éppúgy deficit van, mint pénzbõl.

    Az arab világban nem a szegénység, hanem épp a túlzott gazdagság vezet környezetpusztító „környezetvédelmi" beruházásokhoz. Az olajnagyhatalmakról közismert, hogy mindenbõl a legnagyobbat és legdrágábbat akarják. Gondoljunk csak a Dubai sivatagban felépített fedett sípályára. Ezekben az országokban évek óta házalnak „szemétégetõ-ügynökök", elsõsorban németek és japánok. A lobbizóknak csak az emírt kell meggyõzniük, onnantól már nincs akadályozó tényezõ: a nagy jólétben élõ lakosság nem is igényel demokratikus beleszólási jogot, ráadásul a sivatagi hõségben még egy rendes tüntetést sem lehet megszervezni.

    Európa válaszúton: égni vagy élni

    A hivatalos európai statisztikák szerint a kommunális hulladék közel felét egyszerûen lerakják, 36 százalékát újrafeldolgozzák vagy komposztálják és 17 %-át - mintegy 53 millió tonnát „termikusan hasznosítják" a 370 európai égetõmû valamelyikében. Az égetõipar célja bevallottan az égetõk számának közel duplázása (655 égetõ a célszám)! Ezek egy része nem pusztán hulladékégetõ, hanem együttégetésre is alkalmas cementmû, ami ellen ha lehet, még nehezebb fellépni, hiszen cementre majd akkora szükség van, mint energiára.

    A jogalkotásban bizakodhatnánk, hiszen a hulladékhierarchia megelõzés - csökkentés - újrahasználat - hulladékhasznosítás - ártalmatlanítás fontossági sorrendje nemzetközi és nemzeti környezetpolitikai irányelvekben és jogszabályokban is megfogalmazásra került. Ez került bele az Európai Unió Hulladék Keretirányelvébe és a magyar Hulladékgazdálkodási Törvénybe is. Ám mikor a gyakorlatra kerül a sor, jobbára már csak ártalmatlanításról van szó, a megelõzés, mint cél eltûnik. A hasznosítás fogalma pedig máris felhígulni látszik, még mielõtt valós tartalommal megtelt volna. Még alig épültek ki, vagy igencsak gyerekcipõben járnak a szelektív gyûjtõ és anyagában hasznosító rendszerek, a begyûjtési és hasznosítási arányok még alacsonyak, de máris arról folyik a vita, hogy a hulladékégetés hasznosításnak minõsülhet-e.

    Véleményünk szerint, és a fentiek ismeretében, semmiképp: nem szabad megengedni, hogy az irányelvek és szabályozók szintjén egyenlõségjelet tegyenek a hasznosítás és az égetés - vagy ahogy az égetõs lobbi nevezi, „termikus hasznosítás" közé. Az Európai Unióban zajlik a Hulladék Keretirányelv felülvizsgálata. A GAIA hálózat - és különösen annak brüsszeli koordinátora - számára a következõ hetek-hónapok egyik legfontosabb csatája az lesz, hogy a jogszabályban megnaradjon az éles különbségtétel az újrafeldolgozás és az égetés között. Ebben az ügyben a HuMuSz is hamarosan a magyar EU képviselõkhöz fordul. Az európai résztvevõk úgy látták, hogy szükségessé vált egy erõs és önálló „GAIA Europe" létrehozása. A HuMuSz a maga részérõl támogatja az ötletet.

    A feladat pedig nem kicsi! „Az égetõs-ipari lobbi igen erõs és nyomulós, a politikai döntéshozók pedig lusták. Nem feltétlenül korruptak, hanem az egyszerû és gyors (látszat)megoldások hívei"- mondta Alan Watson, a „Közösségek a mérgek ellen" (Communities Against Toxics) szakértõje. Az égetés egyszerû: bevisszük, elégetjük, lerakjuk! Semmi kreativitást nem igényel, munkát is alig, gépek dolgoznak, nem emberek, a halmok pedig nõnek tovább. A valós megoldások, a hulladékcsökkentés, a „Zero Waste" programok, a visszaforgatás összefogást, ötletességet, elkötelezettséget, bonyolult és egymásra épülõ megoldásokat igényelnek. Ez pedig valóban munkát jelent, amit a döntéshozók nem szeretnek. Márpedig, ahogy Paul Connett fogalmazott, egy égetõ vagy lerakó nem csak az ismert környezetegészségügyi, gazdasági és társadalmi ellenérvek miatt rossz döntés, hanem azért is, mert semmi kihívást nem jelent, pokolian sivár, élettelen és unalmas!


    kedd, 2010, január 26 - 03:40

     

    A kb. 16 ezer tonna garéi veszélyes hulladék ártalmatlanítási tenderét a Geohidroterv Kft. és a Palota Kft. vegyespáros nyerte (ld. KukaBúvár, 1999. ősz). Tavaly év végén testet is öltött a serénykedés: a súlyosan mérgező klórbenzol-tartalmú hulladék - átcsomagolás után - a németországi Merseburg melletti égetőbe vette az irányt. Amiről nem volt szó: a konzorcium január közepén úgy döntött, hogy az átcsomagolás után visszamaradt (a trutyival szennyezett) hordókhoz inkább Győrbe állítja ki a menetlevelet.

    A garéi hulladék (és vele az újabb dioxinbotrány) győr-bácsai megjelenése nem véletlen. Az itteni rossz életű hulladékégető gazdája ugyanis most éppen a "garéi tendert" elnyert Palota Kft, neki pedig Németország helyett nyilván olcsóbb a klórbenzollal szennyezett hordókat a saját győri kazánjában elégetni (már csak azért is, mert az égetőnek érdekes módon van engedélye halogéntartalmú szerves oldószer maradványok megsemmisítésére).

    A győri REFLEX-nek nem kis része van abban, hogy mindez nyilvánosságot kapott. "A tevékenység fokozottabb figyelemmel kísérése érdekében Felügyelőségünkön munkacsoport létrehozására került sor. A munkacsoport feladata a kéthetente megtartandó helyszíni ellenőrzések a kft. által heti gyakorisággal szolgáltatott adatok (átvett veszélyes hulladék minősége-mennyisége, napi menü stb.), valamint a mérési eredmények értékelése" - válaszolta megkeresésünkre a győri környezetvédelmi felügyelőség.

    Bár az említett munkacsoportból ismét kifelejtették a társadalmi részvételt -- a hatósági műszerek igazolták a környezetvédők és a lakosság aggodalmát. A január végi kontrollmérések a megengedett dioxin-határérték ötvenötszörös túllépését jelezték, a felügyelőség azonnal intézkedett. A hír tulajdonképpen ennyi.

    A garéi hordók égetése leállítva, az ÁNTSz (10 év után) legott buzgó imissziómérésbe fogott. Az ügyészség vizsgálódik, az önkormányzat mossa kezeit, a lakosság pedig reménykedik. És fél.

    Újságcikkek, üzengetések mentek oda s vissza -- de a lényeget ismét sikerült agyonhallgatni. Tudniillik megint nem került szóba az, hogy miért és hogyan kerülhetett egy veszélyeshulladék-égető (és a másik két hulladékkezelő létesítmény) pont oda, ahová? Hogyan telepíthették pont a szőgyei vízbázis fölé, pont a téesz szántóföldjére, pont kiskertek és családi házak karéjába, 400 méterrel az előírt védőtávolságon belül?

    A lényeg ugyanis akkor, tíz éve, a telephely engedélyezési eljárásában dőlt el -- innentől kezdve az összes további probléma, sajnos, előre kódolva volt. Az eredeti engedélyt egy gyári égetőre, a Graboplast saját - hagyományos kazánokban is égethető - hulladékainak ártalmatlanítására kérték. Na és persze deklaráltan csúcstechnikát képviselve (mint később kiderült, kezdetleges füstgáztisztítóval, ellenőrizhetetlen betáplálással, talajvédelmi rendszer és figyelőkutak kiépítése nélkül).

    A veszélyes hulladék azonban nyilvánvalóan túl nagy üzlet ahhoz, hogy a tőke elkerülje. A privatizációt követő történések lényegében erről szóltak. A gyári égető egy év múlva már "országos" befogadó lett; osztrák, majd francia tulajdonba került, akik az égetőkapacitás folyamatos növelése mellett egyre újabb (és egyre veszélyesebb) hulladékfajták égetésére kértek engedélyt.

    Ennek és a hatósági előírásokhoz való igazodásnak rendelték alá a műszaki és környezetbiztonsági fejlesztéseket is. Nehézfémek, por, sósav, kén-dioxid. Ha megszűnt a túllépés az egyik légszennyező anyagból, az új hulladékfajtával belépett a másik.

    Az égető működésének két állandó kísérője volt: a dioxinterhelés és a lakossági panaszok (közben bűzirányba odaépítettek egy lakótelepet is). A szomszédos szennyvíztisztítóban javában rohadt a trutyi, a "gumitóba" összehordott folyékony veszélyes hulladékok pedig kezdtek érdekes állagot felvenni.

    A szerencsétlen lakosság pedig csak szívta, szívta - jól megszívta.

    Ennyi idő és cikkváltás után most talán megszólalhatnának végre a telepítés felelősei is. Új titulussal, más párt kitűzőjét viselve ott kapaszkodnak ma is a volt tanácsi, téeszközponti, Grábgyári magasra betonozott székeikben. De kérem, hagyják el ezúttal "a minden a hatályos jogszabályi előírások betartása mellett történt" c. szlogent. Itt nem a papír, hanem a lakosság tűrőképességéről van szó, nem a szocialista jogszerűség, hanem az alapvetően elvárható gondosság szenvedett csorbát. Önös érdekek miatt. A beszűkült agyú tervezéssel, a védőtávolság alóli felmentés kierőszakolásával az egészségügy és a környezetvédelem legfontosabb elvét csúfolták meg.

    A megelőzés elvéről és annak szomorú következményeiről beszéltem.

    kedd, 2010, január 26 - 03:38
    kedd, 2010, január 26 - 03:39

    2009 májusában tucatnyi Tennessee állambeli Burger King étterem hirdetőtábláján jelent meg a felirat: „A globális felmelegedés süket duma”. A franchise-jogok tulajdonosa, a Burger King Corporation azonnal elhatárolódott az üzenettől, és felszólította az éttermeket üzemeltető tulajdonosokat, hogy távolítsák el a feliratokat. Az ügy óriási vihart kavart. John McNelis a „megtáblázott” Memphis környéki gyorsétkezdéket tulajdonló cég marketing főnöke rengeteget szerepelt a médiában, és – bár össze-vissza csűrte a szót – sokak szemében szabadság hőssé vált, aki szembe mert szállni a cégóriással. Amerikában még mindig sokan vannak, akik szívesebben elhiszik, hogy a globális felmelegedés süket duma, mint hogy megváltoztassák életmódjukat.

    péntek, 2009, augusztus 7 - 16:55

    Oldalak