Hulladékátvevő hely - szöveges kereső

Amelyik kategóriában nem választ ki semmit, azt a rendszer nem veszi figyelembe a keresésnél. Tehát ha pl. papír átvevő helyet szeretne keresni, akkor elegendő csak a papírt kiválasztani a legördülő menüből, a többi szűrési lehetőségnél nem kell beállítani semmit. Alapértelmezetten az összes átvevőhelyet mutatja a kereső, a lenti legördülő menükkel lehet szűkíteni az eredményt.

Italos-kartondobozok

Az 5-6 összepréselt rétegből álló italoskarton-dobozok ún. társított csomagolások. Egy egyliteres tejesdoboz például 20 g papírt, 6 g műanyagot (polietilént) és 1,5 g alumíniumot tatalmaz. Éppen ezért egyes településeken a papír-, míg máshol a műanyaghulladékkal együtt gyűjtik azokat. Erre a helyi szolgáltató hírlevélben, illetve egyre gyakrabban a konténerekre ragasztott matricával hívja fel a figyelmet. Magyarországon egy átlag fogyasztó 50-60 darab italos kartondobozt dob ki évente, melyek legyártása (egyszeri felhasználásukhoz képest) túlzott környezeti terheléssel és energiafelhasználással jár. Sőt, mivel a begyűjtött tégladobozok feldolgozása hazánkban egyenlőre nem gazdaságos, azokat két, speciális technológiával működő külföldi papírgyárba szállítják, további jelentős lég- illetve zajszennyezést okozva. A hasznosítás a doboz papír rétegét érinti (magas hőfokra melegített vízzel áztatják le, majd visszaforgatják a papírgyártásba), az alumínium és műanyag részeket viszont elégetik. Létezik olyan eljárás is, ahol a dobozok felaprítása után meleg préseléssel a bútorgyártásban illetve az építkezőiparban felhasználható táblákat gyártanak.

Cím:
Telefon:

Ökont 2008 Kft.

Cím:Budapest Lakatos út 61-63.
Telefon: +36 (20) 480 7642

FKF Zrt. lakossági hulladékgyűjtő udvar (XVIII.)

Cím:Budapest Besence utca 1/a.
Telefon: +36 (80) 353 353

Alcufer Kft.

Cím: 8052 Fehérvárcsurgó, Moharakodó Iparterület 0171/2 hrsz.
Telefon: 06 22 418 320

Gajág László Kálmán EV.

Cím:Kiskunhalas Majsai 10
Telefon: 77/423-235

FKF Zrt. lakossági hulladékgyűjtő udvar (IX.)

Cím:Budapest Ecseri út 9.
Telefon: +36 (80) 353 353

Alcufer Kft.

Cím: 9027 Győr, Reptéri út 2.
Telefon: 06 96 550 272

Alcufer Kft.

Cím: 9023 Győr, Mészáros L. u. 13.
Telefon: 06 96 512 700

Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

Cím:Szeged Sándorfalvi út
Hrsz. (012206/3)
Telefon: +36-62/777-222

FKF Zrt. lakossági hulladékgyűjtő udvar (XIV.)

Cím:Budapest Füredi út 74-76.
Telefon: +36 (80) 353 353

Alcufer Kft.

Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 146.
Telefon: 06 94 410 159

Lenti Hulladékkezelő Kft.

Cím:Lenti 054/7 hrsz.
Telefon: 06-92/551-387

FKF Zrt. lakossági hulladékgyűjtő udvar (IV.)

Cím:Budapest Ugró Gyula sor 1-3.
Telefon: +36 (80) 353 353

Alcufer Kft.

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 1.
Telefon: 06 96 999 381

Környezet-2001 Kft

Cím:Szolnok Kőrösi út 61-63.
Telefon: 56-521-098

FKF Zrt. lakossági hulladékgyűjtő udvar (III.)

Cím:Budapest Testvérhegyi út 10/a.
Telefon: +36 (80) 353 353

FKF Zrt. lakossági hulladékgyűjtő udvar (XXI.)

Cím:Budapest Mansfeld Péter utca 86.
Telefon: +36 (80) 353 353

Alcufer Kft.

Cím: 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 90/a
Telefon: 06 93 510 265

STKH Sopron és Térsége Kft

Cím:Sopron Harkai domb hrsz. 0466/31
Telefon: 0699505790

.A.S.A. Köztisztasági Kft.

Cím:Hódmezővásárhely Maroslelei út
Telefon: 62/535-780

FKF Zrt. lakossági hulladékgyűjtő udvar (IV.)

Cím:Budapest Zichy Mihály utca 14.
Telefon: +36 (80) 353 353

FKF Zrt. lakossági hulladékgyűjtő udvar (VIII.)

Cím:Budapest Sárkány utca 5.
Telefon: +36 (80) 353 353

Alcufer Kft.

Cím: 7673 Pécs, Mecsekalja-Cserkút 1-es rakodó
Telefon: 06 72 525 127

Nagykunsági Környezetvédelmi Kft.

Cím:Karcag 0
Karcag, Sáfránylóger - Karcag szilárd hulladéklerakó
Telefon: 59/503-317

A.K.S.D. Kft.

Cím:Debrecen István u. 136.
Telefon: 0652563908

Oldalak