Vigyázó szemetek Varsóra vessétek

A cikkekben megemlítették a bp-i, nevetségesen kevés, száz kilométeres nagyságrendű kerékpárutat, összehasonlítva a bécsi kerékpárút-hálózattal. Aki járt Nyugat-Európában, tudja, hogy rosszabb a helyzet, mint azt a kerékpárutak hosszából levonható lenne.

Lépten-nyomon észlelhetjük, hogy az autóstársadalom nem tekinti járműnek a kerékpárt, nem tekinti partnernek a kerékpárost. Gyakran ráparkolnak a kerékpárútra, kereszteződésnél „rácsorognak" a kijelölt kerékpárútra, vagy kanyarodáskor nem figyelnek a főútvonalon egyenesen továbbhaladó kerékpárútra és kerékpárosra. Ha lehet a helyzetet még fokozni, akkor ott, ahol nincs kerékpárút, még rosszabb a helyzet. Kereszteződésen való áthaladáskor, kanyarodáskor sokszor elévágnak a kerékpárosnak, előzéskor teljesen ráközelítenek stb. Bp-en kerékpárral közlekedni egyszerűen életveszélyes! A kerékpárutak csak a kirakat szerepét töltik be. Gyakran az az érzése az embernek, hogy csak azért vannak kerékpárutak, hogy a városban sétáló külföldi néha keresztezzen ilyet is, és konstatálja ezek létezését. Nem képeznek összekapcsolódó folyamatos rendszert, nem lehet rajtuk folyamatosan közlekedni. A dolog abszurditását jól mutatja a Parlamentet kerülő bicikliút déli „végződése" a padkával elzárt villamossíneknél. Ott továbbmenni nem lehet, vissza kell fordulni ugyanazon az útvonalon. Hasonló a helyzet az Egérútnak a városból kivezető szakaszán. Az átkelésnél még forgalmi lámpa is van. De hasonlóan az előbbihez itt is vissza kell fordulni. Nemrégiben felújították a repülőtérre vezető út mellett a kerékpárutat. Az út a reptér felől csak a Szemeretelep MÁV állomásig tart. A repülővel érkező külföldi láthassa, hogy nálunk ilyen is van. A városba vezető további szakasz hiányzik. A régi kerékpárutat két oldalról fasor szegélyezi. A hiányzó szakaszon is megvan az évtizedekkel ezelőtt telepített szegélyező fasor, csak közé kellene építeni az utat. A sort zárjuk le azzal, hogy hasonló folytatás nélküli utat többet is említhetnénk. A következőkben említendő gyorsforgalmi utainknál tapasztalható kerékpárosokat is sújtó megoldás Nyugat-Európában ismeretlen. Itt pl. az M3, M5 vagy a már említett Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út „kereszteződéseire" gondolok. Ezek az utak keresztbevágják az adott településrészt. Járművel való áthajtási lehetőség rajtuk nagyon kevés. Gyalogosok átkelése számára kizárólag az igen ritkán elhelyezett felüljáró szolgál. A ritka átkelési lehetőség miatt sokan a védőkorláton átlépve kelnek át veszélyeztetve saját és mások életét. A kerékpárosok számára is ezek a lépcsős felüljárók szolgálják az átkelési lehetőséget.

Sokszor megfigyelhető, főleg idős és hagyományos nehézvázú biciklit használó kerékpárosok esetében, hogy inkább vállalják a kerékpár korláton való átemelését, mint a többemeletes nem kevésbé veszélyes cipekedést a lépcsőn. Mi a megoldás? Magasabb korlátot kell építeni? Ilyenkor eszébe jut az embernek a példázat a két csigáról, akik vágyakozva tekintenek az úttest másik oldalára, hogy hogyan juthatnának az egyik oldalról a másikra. Mire az egyik lemondóan felsóhajt: oda születni kell...

A nyugati közlekedési kultúrát látva tényleg ilyen kilátástalan a helyzetünk? Tényleg csak az oda születetteknek van joguk kulturáltan közlekedni? Vagy azért nem krosszolnak ott kerékpárosok a gyorsforgalmi utakon, mert másképp is átjutnak? Vagy azért nem parkolnak az autók a kerékpárutakon, mert büntetés jár érte? Az összehasonlító elemzések Nyugat-Európát emlegetik, a fent említett újságcikkben is Béccsel hasonlítják össze Bp.-et. Ilyenkor az átlag honpolgár megnyugszik, hol vagyunk mi még a nyugattól... Az utóbbi években volt szerencsém többször, több hetet ill. hónapot Varsóban tölteni. Ez az idő elegendő ahhoz, hogy az ember benyomásokat szerezzen az illető város életéről, közlekedéséről. A legelső, ami szembeötlő: a város tisztasága valamint, hogy mindenütt kerékpárutak vannak, melyek az egész várost behálózzák a belvárostól a külvárosig. A kerékpárosokat az autósok teljesen közlekedési partnernek tekintik. A gyalogosközlekedéssel kapcsolatosan is csak pozitívak az észrevételeim. A járdáról a zebrára lépő gyalogos előtt az autós mindenesetben megáll, mintha csak egy betonfal keletkezne ott. A városban a nagy forgalmat gyorsforgalmi utak vezetik el. Ezek az utak nem szabdalják fel a várost. Kereszteződés esetén minden esetben ezek a nagy forgalmú utak válnak mélyvezetésűvé nem zavarva a város egyéb közlekedését. Nem a városlakókat kényszerítik felüljárókon való közlekedésre. A mélyvezetésű utak eleve kevésbé zavarják mind a zajt, mind pedig a szennyezést tekintve a várost. A mélyvezetésű utak falát ráadásul növényzettel futtatják be a port és a zajt csillapítandó. Ez a kereszteződés fajta városlakóbarát a gyalogos, kerékpáros és egyéb jármű számára egyaránt. Ráadásul a mélyen vezetett út ellentétben a felüljáróval vizuálisan sem zavarja, rosszabb esetben vágja szét a várost. Nyugat-Európában a gyorsforgalmi utak találkozását a városi közlekedéssel mindig így oldják meg. A városi lakosság, azaz a bennszülöttek élete, közlekedése, egészsége - még a műtárgyak megépítése szempontjából is - mindig fontosabb, mint az alkalmi látogatóé vagy az átmenő forgalomé. Ahhoz, hogy jobban el tudjuk képzelni a gyorsorgalmi és a városi út kereszteződését nézzük meg a repülőtérre vezető út és a Felsőcsatári út találkozását. Ilyen kereszteződés volt a Csévéző útnál és az Igló utcánál is. Valamilyen okból ezeket a mélyvezetésű utakat betömedékelték és otromba átláthatatlan felüljárókat építettek helyükre. A felüljárókról messze hallik a forgalom zaja hirdetve az átépítés kitalálóinak szakértelmét. De pozítív példáért nem kell nyugatra mennünk. Mélyvezetésű utak tekintetében Varsón kívül említhetnénk Prága vagy Pozsony példáját is. Térjünk még vissza néhány gondolat erejéig Varsóhoz. Varsóban a levegőtisztaság is jó, mivel nagyon sok park található itt, szinte egyik éri a másikat. A város közepéből a város szélére parkokon keresztül ki lehet jutni. A tömegközlekedés is jó. A villamosok és a buszok tényleg a menetrend szerint közlekednek. Ami még elgondolkodtató a közlekedésszervezésben, hogy a tömegközlekedési eszközöknek nem a város központjában van az egyik végállomásuk, hanem egy járat közlekedik a város egyik szélétől a másikig érintve egy fontos csomópontot. Ezzel a megoldással elkerülhetjük az amúgy is zsúfolt belső területek végállomásokkal való elfoglalását, mely nem csak helyfoglalással, hanem fokozott szennyezőanyag-kibocsátással is jár. Érdemes még megjegyezni, hogy a városon belüli vasúthálózat része a varsói tömegközlekedésnek.

A fenti közlekedési gondok megoldását nem szabad egyszerű pénzkérdéssé degradálni. Lengyelországot a rendszerváltozáskor egyik legszegényebb, de még az EU-hoz való csatlakozásunkkor is gazdaságilag a legelmaradottabb országként aposztrofálták a médiák. Varsó most példaként állhat előttünk többek között a városi kerékpározás terén is. Illetékeseinknek előremutató példáért nem kell Nyugat-Európába vagy tengerentúlra járniuk. Lelkiismeret-furdalásuk felkeltésére az elmaradt lehetőségek miatt elég ha „vigyázó szemüket Varsóra vetik".


Nemcsics Ákos