Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újrahasznosítás: jók vagyunk Persányi szerint, jók leszünk ÖkoPannon szerint

  • 2005. szeptember 28.
  • humusz

glassvsplastic.gifPersányi Miklós szerint teljesíthetõek az EU által a csomagolási hulladékokra megkövetelt kötelezõ hasznosítási arányok. Az Öko-Pannonos Viszkei György úgy látja, hogy éppen hogy teljesülnek az arányok, hiszen az újrahasznosítás keményen ráfizetéses. Tömöri Balázs jegyzete.

Ezen mi a meglepő? Nem értem, hogy mit csodálkoznak ezen: a műanyagot Kínában, az üveget Szlovákiában és Lengyelországban, a kombinált csomagolóanyagot pedig állítólag Észak-Németországban hasznosítják. Az Öko-Pannont azért nem sajnálom. Hiszen csak az újrahasznosítás a veszteséges, annak koordinálása nem. Sőt! Ennek jegyében stílszerűen a Westend tetőkertjében vetítenek nekünk és játszanak velünk, sőt a nótánkat is elhúzzák...
Miközben ezeket a szép dolgokat elmondják az urak, elolvashatjuk az EU számára önkéntes alapon adott információkat is. A környezetvédelmi bizottság holnapján a hulladékos rész alatt megtudhatjuk, hogy hazánkban évek óta nem nő a csomagolási hulladékok mennyisége és az újratölthető italcsomagolás mindössze 8-9 alkalommal (a szakma szerint átlag 40-szer) tölthető újra. A papír mindent elbír, kérem szépen, hiszen míg évtizede azt halljuk, hogy 800.000 tonna csomagolási hulladék keletkezik hazánkban - a valós életben mindenhol csomagolási hulladékokkal találkozunk. Viszi a víz, a szél, a kukásautó, a hajléktalan - kicsordul a kukából, a bevásárlókosárból, a kocsiból. Röpke 15 év alatt gyakorlatilag a kihalással veszélyeztetett lények vörös listájára kerültek a hulladékcsökkentő újratölthető italcsomagolások, a fonott bevásárlókosarak, a betétdíjas befőttesüvegek, a textil vásárlószatyrok, sok helyen rossz minőségű lett a csapvíz (vajon mitől?!?).

Hazánk 2002-es csomagolási hulladékokra vonatkozó önkéntes adatszolgálatására az EUnak elérhető: ezen a honlapon!


A teljes hír:

"Teljesíti a csomagolási hulladékok újrahasznosítására vonatkozó európai uniós követelményt az év végéig Magyarország - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter az újrahasznosítási hét megnyitó sajtótájékoztatóján. A miniszter utalt arra, hogy az EU előírásai szerint a csomagolási hulladékok legalább 50 százalékos újrahasznosítási arányát 2005. december 31-ig teljesíteni kell.
Viszkei György, a csomagolási hulladékok újrahasznosítását koordináló Öko-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója közölte, hogy ezt az előírást az új EU-tagállamok közül Magyarországon kívül Csehország és legfeljebb Lettország képes betartani. A régi tagállamok közül Görögország esetében kérdéses az újrahasznosítási arány teljesítése. Az ügyvezető igazgató jelezte, hogy az újrahasznosítási arány éppen hogy teljesül majd év végéig.
Tavaly év végén 45 százalékos volt az újrahasznosítási arány Magyarországon. Már csak azért sem érdemes túlteljesíteni az előírást, mert a hulladék begyűjtése és újrahasznosítása jelenleg ráfizetéses tevékenység - jelezte Viszkei György, utalva arra, hogy a hulladékból keletkező másodlagos nyersanyag, illetve energia ára nem fedezi a gyűjtési és újrahasznosítási költségeket.

Siklóssy Mihály, Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. főosztályvezetője elmondta: a csomagolási hulladékoknál a költségek átlagosan 23-25 százaléka térül csak meg. Persányi Miklós megjegyezte, hogy jövő évtől már a következő EU-s céldátumra kell koncentrálni.
Az unió 2012. végéig azt írja elő, hogy a csomagolási hulladékok 60 százalékát hasznosítsák újra a tagállamok. Viszkei György kitért arra, hogy az újrahasznosítási hét olyan figyelemfelkeltő programsorozat, amelynek keretében a hét minden napján más-más hulladékfajtával kapcsolatban tartanak előadásokat, vetítéseket, játékokat. A Westend City Center tetőkertjében megtartott programokat a hétvégén koncertet zárják."

forrás: Greenfo