Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újra a könyvesboltokban a Néma tavasz

  • 2007. június 12.
  • humusz

nmatavasz_400Rachel Carson írónő születésének 100. évfordulójára a Katalizátor Könyvkiadó megjelentette fő műve a Néma tavasz második, bővített, javított kiadását, melyhez a magyar utószót Darvas Béla írta.

 

Rachel Louise Carson (1907. május 27. - 1964. április 14.) tengerbiológus, ökológus, író. Több könyv megírása után 1962-ben lett készen a Néma tavasszal, mely a máig tartó világhírt hozta el számára.

 

 

 

 

 

Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a korszakalkotó könyv megváltoztatta a történelem menetét, mert megjelenése után már nem lehetett a régi módon szemlélni az ember és környezete kölcsönhatását. Carson vészkiáltása országos vitát robbantott ki a növényvédő szerek használatáról, a tudomány felelősségéről és a technológiai haladás szabályozásáról.

Tartott attól, hogy a technológia jóval gyorsabban fejlődik, mint az emberiség felelősségérzete Elsőként kiáltotta világgá, majd könyvében példák sorával bizonyította, hogy a növényvédő szerek esztelen használata visszafordíthatatlan pusztítást okoz a növény- és állatvilágban, és beláthatatlan következményei lehetnek az emberre. A leghatározottabban elutasította, hogy az ember céljául tűzze ki a természet leigázását, és tiltakozott az ellen hogy az emberiség egész környezetét elárasszák mérgező anyagokkal. Annál is inkább, mert a veszélyeztetettség mértéke nem ellenőrizhető, a tudósok pedig képtelenek pontosan megjósolni az élő szövet sejtjeiben felhalmozódó mérgek hosszú távú hatásait.

 

Sokan e könyv megjelenésétől számítják a civilszervezeti és az állami környezetvédelem létrejöttét. Máig ható következményei között megemlíthetjük a DDT és más veszélyes vegyszerek használatának betiltását, a Föld Napjának megünneplését, a környezetvédelmi törvények születését és az állami ellenőrző szervek felállítását.

 

 

Rachel Carson: Néma tavasz (280 oldal, A/5, 2600 Ft, kemény tábla) az 1994-es első kiadás bővített, javított változata