Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új könyv a Natura 2000-es fajokról

  • 2014. április 07.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Pénteken mutatták be a Magyarországon előforduló, uniós védelem alatt álló fajokról szóló könyvet, melynek elkészítésében Haraszthy László vezetésével 163 szakember vett részt.

Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. Az Unió jogrendjének átvételéhez hozzátartozott a Natura 2000 területek kijelölése is. Ezek olyan területek, amelyeket azért jelöltek ki, hogy ezeken az Unióban kiemelt jelentőségű fajokat és élőhelyeket megőrizzék.

Magyarországon 37 növényfaj, 62 gerinctelen állat, 45 madárfaj, 52 gerinces állat és 46 élőhely típus képezi a Natura 2000 területeket kijelölésének alapját. A kijelölésnek az volt a szerepe, hogy a közösségi jelentőségű élőlények illetve élőhelyek hosszú távú fennmaradásáról ezeken a területeken lehessen gondoskodni. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a természetvédelmi hatóságoknak, kezelőknek, területhasználóknak illetve tulajdonosoknak, a kutatóknak és az oktatásban résztvevőknek megfelelő ismeretekkel kell rendelkezniük ezekről az élőlényekről, különös tekintettel a fenntartásuk érdekében szükséges intézkedésekre.

A „Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon” című kötet összeállításának célja az volt, hogy a Magyarországon előforduló valamennyi Natura 2000 fajra és élőhelyre vonatkozóan összegyűjtse és közreadja a legfontosabb információkat, ezzel segítve a szakemberek munkáját és azt, hogy a különböző érdekcsoportokhoz tartozók lehetőség szerint azonos ismeretek birtokában legyenek.

A közel 960 oldalas kötet, melynek bemutatóját a Magyar Természettudományi Múzeumban tartották, 163 szakember munkája. Ilyen nagyszámú szerző közreműködésével még nem készült Magyarországon természetvédelmi szakkönyv. Az egyes fajok és élőhelyek ismertetését olyan szakemberek írták, akik az adott faj vagy élőhely legjobb hazai szakértői.

A kötet megjelenését, amely az „Összefogással a természeti értékek megőrzéséért” című projekt részeként valósult meg, a Svájci Államszövetség anyagi támogatása tette lehetővé.

forrás:greenfo.hu