Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ön tudta, hogy évi 100 kilogramm papírt használ fel? Így csökkentheti

  • 2016. augusztus 30.
  • sklania

Évente közel tízmillió fát fogyaszt el Magyarország. Átlagosan 0,1 tonna papírt fogyasztunk személyenként, amelynek nagy része használat után a szemétben köt ki, így egy évben 980.000 tonna papírhulladék keletkezik. A felhasznált papír legnagyobb részét a postaládába dobott bolti katalógusok, hirdetések, szórólapok képzik, de emellett népszerű papírhulladéknak számítanak az újságok, a csomagolóanyagok, az iratok, és a különböző termékek papírcsomagolásai is.

2014-ben 420 millió darab italoskarton doboz került forgalomba Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy minden hazai háztartás átlagosan évi 120 darab italos dobozt használt el, vagyis minden harmadik napon dobtunk a szemétgyűjtőbe egy kartont, derül ki az Italoskarton Szövetség 2014-es kimutatásából.

 Magyarországon évente fejenként 26 kilogrammnyi szórólapot kapunk, amelyek gyártásához 80 kilogrammnyi fát kell kivágni. Csak legális forrásból évente 84.000 tonna direktmarketing-anyagot kap a lakosság, derül ki a Nem kérünk több szórólapot! 2014-es kampány adataiból. A papír előállításához nagyon sok energiára van szükség, a papírgyártás a világ energiafelhasználásának 4%-ért felelős.

 Egyetlen tonna papír előállításához pedig legalább 2-3,5 tonna fát (10 darab fát) kell elpusztítani. Földünk minden évben Görögországnál nagyobb területet veszít erdőtakarójából. Legkönnyebben úgy tudunk védekezni a felesleges fakivágás és a papírhulladék ellen, ha többször is használunk egy papírt, vagy tudatosan újrahasznosítjuk, szelektíven gyűjtjük ezt a hulladékot. Többek között erről is szól a Médiaunió Nem nehéz…! kampánya, amely arra kívánja felhívni az emberek figyelmét, hogy a környezetvédelem mindenki egyéni felelőssége és a hétköznapok során oda kell figyelnünk a környezettudatos viselkedésre.

Néhány tipp arról, hogy mit tudunk tenni a papírhulladék keletkezése ellen:
 1. Használd a papír mindkét oldalát, nyomtass kétoldalasan!
 2. Ne nyomtass feleslegesen!
 3. Ne kérj szórólapot!
 4. Ne csomagolj feleslegesen, vagy használj többször egy csomagolóanyagot!
 5. Gyűjtsd szelektíven a papírhulladékot!

„A Föld létezik néhány milliárd éve és még fog is. De az emberek nem lesznek rajta, ha tönkreteszik a környezetüket és nem lesz tiszta víz és levegő. Nekem ezért nem nagy áldozat 50 plusz lépést tenni a szelektív kukáig vagy előre gondolkodni” – mondta Geszti Péter, a Médiaunió elnökségi tagja.
 Az érdeklődők további tippeket, és hasznos tanácsokat kaphatnak a Nem nehéz kampány című Facebook oldalán.

 

forrás:

http://greenfo.hu/hirek/2016/08/28/on-tudta-hogy-evi-100-kilogramm-papirt-hasznal-fel-igy-csokkentheti