Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tiltakoznak a kapacitásbővítés ellen

  • 2006. augusztus 09.
  • humusz
Huszonöt százalékkal emelné kapacitását a gyõr-bácsai hulladékégetõ. A bõvítés ellen tiltakoznak az érintett városrészek lakói. [Kisalföld - Pomaranski Luca]

A jelenlegi 8 ezer tonna éves mennyiségről 10 ezerre emelné az általa kezelt veszélyes hulladék mennyiségét a Győri Hulladékégető Kft., melyre május 10-én adta be a kérelmet az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez (tekintve, hogy az égetőmű technológiailag lehetővé tenné a nagyobb mennyiségű hulladék megsemmisítését "kapacitásoptimalizálás" címén).

Két éve már terveztek hasonló bővítést az üzemben, akkor negyvenszázalékos növelésre kértek engedélyt, amit lakossági tiltakozás kísért, s a győri önkormányzat is felemelte szavát a terv ellen. A hatóság akkor részletes környezetvédelmi hatásvizsgálatot rendelt el, ami a közelmúltban készült el.

Miután egy hónapig bárki megtekinthette, a most zajló véleményezési időszakban benyújthatók az esetleges észrevételek, javaslatok a dokumentummal kapcsolatban. Bárány István, a bácsai részönkormányzat vezetője és Krasznai Zoltán győrszentiváni részönkormányzati képviselő tegnap írásban nyújtotta be tiltakozását az üzem kapacitásának bővítése ellen, szakmai érvekkel támasztva alá véleményét.

Az üzem működése két városrészt, Bácsát és Likócsot közvetlenül, a távolabb fekvő Győrszentivánt pedig az uralkodó szélirány miatt közvetve érinti.

Bárány István szerint a hatásvizsgálat nem vette figyelembe, hogy az égetőmű két másik üzem - a folyékony veszélyes hulladékokat ártalmatlanító és a városi szennyvíztisztító - közvetlen szomszédságában található, melyek egyéni károsanyag-kibocsátásai összeadódnak. A levegőterhelést is csak szabályos működés közben vizsgálták, holott eddig is többször előfordult működési zavar, amelyek ideje alatt szűretlenül áramlott a füstgáz a levegőbe.

A képviselő aggályosnak tartja azt is, hogy az égetőmű ivóvízbázis felett helyezkedik el, éppen annak a védőtávolságnak a határán, amelynek megtartását a hasonló üzemek és a működő kutak között törvény írja elő. - Eddig is előfordultak különböző talajszennyezések az égetőmű közelében. Éppen a kibocsátott szennyvíz károsanyag-tartalma miatt az üzem máig nem kapott a Pannon-Víz zrt.-től a közüzemi szennyvízhálózatra közvetlen csatlakozást lehetővé tévő közműbefogadó nyilatkozatot.

Ez azt jelenti, hogy nemhogy a tervezett, megnövelt kapacitás, de még a jelenlegi mellett sem megoldott a szennyvíz elvezetése - mondta Bárány István, megjegyezve azt is: a 2002-ben a környékbeli figyelőkutakban jelentős rákkeltő szennyezést okozó meghibásodásról - egy föld alatti oldószeres tartály vezetéke lyukadt ki - most, négy évvel később is csak annyi szerepel a hivatalos dokumentumokban, hogy "a kármentesítés folyamatban van"...