Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tessék kérem komposztálni!

  • 2006. május 16.
  • humusz
fehervar1_120Ezt a címet adta cikkének a Fejér Megyei Hírlap tudósítója, aki - a város lakosságával együtt - 2006. május 10.-én a Technika Háza elõtt kaphatott ízelítõt a komposztálás tudományából. Az esemény az országos komposzt kampány részeként a program indítói és a Gaja Környezetvédõ Egyesület közös szervezésében valósult meg Székesfehérvárott.

A székesfehérvári akciónap helyszínének kiválasztásában szerepet játszott a belváros közelsége, a Technika Házának ismertsége valamint egy másik – hulladékos témájú - kiállítás közvetlen közelsége, melyre számos látogatót vártak, főként a helyi oktatási intézményekből. Hogy ne maradjunk le mi sem a hívogatással, a rendezvény előtt több alkalommal is beharangozót jelentettünk meg a megyei lapban, feltettük a hírt a város honlapjára, és civil körökben is toboroztunk érdeklődőket. Úgy ítéltük meg, hogy egy ilyen megszólítás, az érdekes téma, változatos program elég lesz a csalogatáshoz. Ebben csak részben lett igazunk.

fehervar4_120A megjelent nagy létszámú iskolás csoportok vitathatatlanul jól érezték magukat, áradt a jókedv a komposztos bemutatón. A gyerekek lelkesen keresgélték a komposztlakó élőlényeket; sorban álltak a KOMPOMATA előtt, hogy a komposztálással kapcsolatos kérdésekre válaszoljanak neki; egymást túlharsogva próbálták megfejteni a fotófelismerő verseny feladatait. Mik járultak hozzá a még kedvcsináláshoz? Tablósorozat a talajról és a komposztálásról, komposztkeret és komposztaprító bemutatása, komposztba dobható anyagok megismertetése és talajsimogató játék.

Amit nagyon szerettünk volna, de egyelőre – az utcai akciónapon - csak részben sikerült elérni, a kerttulajdonosok érdeklődésének felkeltése, a mostanában nem túl gyakori otthoni komposztáláshoz való kedv fellendítése. Biztató azonban az önkormányzat környezetvédelmi szakembereinek pozitív hozzáállása, s a média érdeklődése: a megyei nap másnap címoldalon, a városi televízió két adásában is pozitív hangon számolt be az eseményről.

Egy biztos: nem szabad abból kiindulni, hogy a komposztálás mindenki számára olyan csodálatos és élvezetes dolog, mint amilyen az néhányunk esetében. Bizonyítja ezt az a beszélgetés, melyet a helyi Vörösmarty Rádió munkatársával folytattam. Ebben záraszóként elsóhajtottam: csak az a baj, hogy nem túl vonzó még az emberek számára ez a tevékenység. Mire ő a műsor után: „Laci! Az a komposztálás nem túl büdös?” Hát, innen szép a győzelem...

 

Gárdonyi László
Gaja Környezetvédő Egyesület
Székesfehérvár

 

 

Kapcsolódó linkek:

Komposztálási akciónapot tartottak a Technika Háza előtt