Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Természetesen!

  • 2018. március 25.
  • PKata

kekbolgyó„Védd természetesen” – ez a nemzetközi szlogenje a 2018-as Víz Világnapjának. Megünneplését 1992-ben a Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Az ENSZ március 22-ét nevezte ki a Víz Világnapjának, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz nélkülözhetetlen szerepére.

 

Az idei világnap nemzetközi szlogenje nem véletlenül lett a „Védd természetesen!”. Bolygónk legégetőbb problémáival a XX. században csak regionális szinteken foglalkoztak a nemzetek, mára azonban már nem csupán a víz tisztasága a globális kérdés. Árvizek, aszályok, vízszennyezés – mind károsítják a növényzetet, talajt, folyókat, tavakat. Hogyan csökkenthetjük az ezek által okozott károkat? Hogyan szabhatunk gátat a környezetszennyezésnek?

 

Zöld infrastruktúra

A megoldást a természet maga kínálja. A jellemzően egyetlen funkciót – például csatornázás – betöltő szürke infrastruktúra megoldásai mellett a zöld infrastruktúra térhódítása azért fontos, mert több probléma egyidejű kezelésére is lehetőséget nyújt. Új erdőket kell telepíteni, vissza kell kapcsolni a folyókat az árterekhez, helyre kell állítani a vizes élőhelyeket, hiszen ezek tartják egyensúlyban a víz körforgását, javítva az emberiség egészségét és életminőségét.

 

Körforgás

körforgas

A napsütés a földfelszín közelében és a tengerek szintjén lévő párás levegőt felmelegíti. Az felfelé kezd áramlani, de minél magasabbra jut, annál inkább lehűl. Néhány száz méteres magasságban a levegőben lévő vízgőz kicsapódik, felhő keletkezik. Ezt a szél a szárazföld felé tereli és csapadék formájában a földre hull. A lehullott víz egy része visszajut a folyókon keresztül a tengerekbe, más része beszivárog a talajba. A földbe szivárgott víz jelentős részét a növények felszívják, majd a víz nagy részét leveleiken keresztül elpárologtatva visszajuttatják a légkörbe. A földbe szivárgó, de a növények által fel nem vett vízből talajvíz, mélyebbre jutva rétegvíz lesz. A kőzetekben rejlő rétegvizek egy részét más néven ásványvizeknek hívjuk. A több száz méter mélyen lévő ásványvizekben igen sok a kőzetekből kioldott ásványi só, melyek fontosak lehetnek az ember egészsége szempontjából.

 

Vízvédelem

Ivóvizünk a természetből, a természetes vizekből, a talaj alatti vizekből ered. Ezért figyeljünk környezetünk tisztaságára! Ne szemeteljünk az utcán, az erdőben, ne dobjunk bele semmit az utcai csatornalefolyókba. A gyárakból kibocsátott szennyeződések, a műtrágya, a növényvédő szerek használata csökkenti az ivóvíz tartalékot. Ügyeljünk arra, hogy milyen vegyszereket használunk, és minként szabadulunk meg tőlük. Környezetkímélő mosó- és mosogatószereket használjunk! Csak a feltétlenül szükséges mennyiséget használjuk az említett háztartási, továbbá tisztasági és a kozmetikai termékekből! A természetes vizekben közvetlenül fürdés előtt ne kenjük be magunkat napolajjal! Ne öntsünk a lefolyóba, a WC-be zsiradékot, ételmaradékot, kávézaccot, maró vegyszert, erős fertőtlenítőt, használt olajat!

 

Takarékoskodás

Kék bolygónak nevezzük a Földet, ugyanis felszínének kétharmadát víz borítja. A vízkészlet 97 százaléka sós víz, 3 százaléka édesvíz, ennyivel gazdálkodhatunk. Takarékoskodjunk vele! A legkézenfekvőbb spórolási ötleteket szinte mindenki ismeri. Az első tipp, hogy fürdés helyett zuhanyozzunk. Ha szeretnénk magunkat áztatni a meleg vízben, menjünk el gyógyfürdőbe. Közösségi élményt szerzünk, élvezzük a gyógyvíz hatásait, szaunázhatunk, gőzfürdőzhetünk és kipróbálhatjuk a fürdő egyéb wellness szolgáltatásait is.

Otthon a zuhanyzással is spórolhatunk. Tisztálkodjunk rövidebb idő alatt! Szereljünk sugárszabályzót (perlátor) a csapra illetve vegyünk víztakarékos zuhanyfejet. Fogmosáshoz használjunk fogmosó poharat, borotválkozás alatt zárjuk el a vizet. Tegyünk egy kis lavórt a kádba, és amíg várjuk, hogy meleg víz folyjon a csapból, abba eresszük a vizet, majd használjuk el WC öblítésre.  Csak tele dobbal indítsuk el a mosógépet. Ha csepeg a csapunk, javíttassuk meg, ne hagyjuk elfolyni a vizet.

Spóroljunk a vízzel a konyhában is. A gyümölcsök, zöldségek mosására használt vizet öntsük a felmosó vödörbe és öntsük le vele a WC-t ugyanúgy, mint a felmosó vízzel. Ne folyóvíz alatt mosogassunk, hanem a mosogatótartályba engedett vízben fürdessük meg edényeinket. Viszont folyóvíz alatt öblítsünk. Ha gépben mosogatunk, akkor öblítsük le egy cseppet az edényt mielőtt betesszük a gépbe, így összevárhatjuk amíg tele lesz a gépünk és csak utána indítsuk el.  WC tartályunkat cseréljük le víztakarékosra. Hamar megtérül az ára és jelentős mennyiségű vizet spórolunk vele.

Igyunk csapvizet, ne vásároljunk palackos innivalót. Ha így teszünk, több pénz marad a pénztárcánkban és a Földet sem szennyezzük a műanyag palackokkal.

 

 

Locsolás esővízzel

esoviz

Gyűjtsük az esővizet tartályokban és azzal locsoljuk a kertünket illetve szobanövényeinket, ne ivóvízzel. Adagoljuk a vizet csepegtetős locsolással, illetve a kora reggeli vagy az esti órákban locsoljunk az összegyűjtött esővízzel, amikor még, illetve már nincs nagy hőség és kevésbé párolog el a víz. Ne burkoljuk le betonnal a kerti utat, hanem kaviccsal fedjük, így az esővíz beszivárog a talajba és visszakerül a körforgásba.

 

Változatos programok

Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét. Ezen a napon számos programot hirdetnek a gyógyfürdők és más szervezetek, pl.: vizvilagnap.hu/vizgyujto, budakesziarboretum.hu, erdeiprogramok.hu, kaszort.hu, west-balaton.hu, www.siofokportal.com, furdoszovetseg.hu, budapestgyogyfurdoi.hu

Forrás: dunamuzeum.hu, zoldbolt.hu, maviz.org, fovarosivizmuvek.hu

Az UN-Water nevű vízügyi ENSZ-szervezet és az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) weblapjáról bővebb információk is szerezhetők az idei Víz Világnapjáról: http://www.unwater.org/world-water-day-2018/

 

Forrás: http://szelektalok.hu/vedjunk-vizeink-tisztasagat/