Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Telnek a napok, csak nem tűnik el szeméthalom a belvárosi utcából

  • 2018. szeptember 08.
  • PKata

Napok óta áll egy nagy rakás kirakott hulladék a fővárosi Mester utcában, a járda felét is elfoglalja. A lakók szerint ők szóltak a hatóságoknak, de az FKF azt mondja, tőlük senki nem rendelte meg a szemét elszállítását.

 

Hatalmas rakás szemét áll a budapesti Mester utcában, a járda felét is elfoglalja, már a csótányok is megjelentek benne - hangzik el az RTL Klub szerda esti híradójában. A műsorban megszólaló lakók szerint az egyik környező lakásból dobhatták ide, amikor elköltöztek, és legalább 2-3 napja áll már ott.

 

A lakók állítják, már több hivatalnak is szóltak az illegálisan kirakott lomok miatt, egyelőre hiába. Az RTLkérdésére a kerületi önkormányzat elmondta, a térfigyelő kamerák felvételén is látszik, ki rakta ki a szemetet, és már szabálysértési eljárást is indítottak. Az elszállításban illetékes Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. azonban azt mondta a csatornának, tőlük még nem rendelte meg senki a szemét elszállítását, addig pedig ezt nem tudják megtenni.

 

Forrás: http://hvg.hu/itthon