Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 21 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tájsebészet Ikladon

  • 2003. május 27.
  • humusz
A Galga Környezetvédelmi Egyesület Tájsebész csoportja Iklad község területén több akciót is szervezett.
A GALGA Környezetvédelmi Egyesület tájsebész csoportja megkezdte tevékenységét. Eddigi tevékenységünk két csoportba foglalható össze:

1.) Április elején befejeztük Iklad község közigazgatási területén az illegális hulladéklerakók felmérését. 29 ponton, ill. területen találtunk illegálisan elhelyezett hulladékot, ebből azonban csak hat tartalmaz komolyabb mennyiséget. Sajnos szűkös anyagi lehetőségeink miatt nem állt módunkban GPS-es helymeghatározást alkalmazni, helyette egy aránylag jó felbontású térképre vittük fel a lerakók helyét.

Sikerült kölcsönöznünk egy digitális fényképezőgépet is, néhány fotót is csináltunk a teljesség igénye nélkül.A legveszélyesebb és legnagyobb illegális hulladéklerakó felszámolására önkormányzati támogatással április 19-én kerítettünk sort.Ezen kívül várhatóan még egy napot szánunk majd takarításra, amikor is két-három utánfutóval felszerelkezett akciócsoport a kisebb lerakókat szünteti meg. Az adatok feldolgozása és a térkép készítése is folyamatban van.

2.) Sor került Iklad község (települési) lomtalanítására is. Bár azt hiszem, ez nem tartozik szorosan a Tájsebészet kampányhoz, azért említést érdemel, hogy 12 tonna fém, 300 kg akkumulátor és kb. 110 köbméter egyéb hulladék lett biztos helyre elszállítva. (az elszállított gumiabroncs mennyiségéről nincs adatom).

Klenk József elnök (GALGA Környezetvédelmi Egyesület)