Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szódavíz, a környezetbarát hungaricum

  • 2005. október 17.
  • humusz
szoda_normal.jpg "Az ásványvizek térnyerésével 50 százalékkal esett vissza a szikvízforgalmazás, így 10 ezer munkahely van veszélyben. A szállítóparkot, a csomagolástechnikát és a kisüzemi berendezéseket kell fejleszteni, miközben ragaszkodni kell a tradíciókhoz, fogalmazzák meg jövõképüket a többségében mikrovállalkozásként mûködõ szódavíz palackozók , akik a legjobb arányban használják az újratölthetõ csomagolóeszközöket Magyarországon."

"A termálvízre épülő nemzeti ipar jól beazonosítható karaktert jelentene az országnak - mondták el a szakemberek a témával foglalkozó, szeptemberi konferencián. Erre az alapra lehet ráépíteni a termálvíz-hasznosításhoz közvetlenül köthető, illetve támogató háttérként csatlakozó többi iparágat.

Az ásványvíz termelés és palackozás előretörése kapcsán a szikvízkészítő kisvállalkozók jelenlegi helyzetéről és  lehetőségeiről szól cikksorozatunk mostani része.

A mai kor követelményének megfelelő élelmiszeripari termék, amely tartósítószer felhasználása nélkül készül és fogyasztása nem vezet elhízáshoz - írja le a 200 éves múltra visszatekintő szódavizet Deák László, a Magyar Országos Szikvízkészítő Ipartestület elnöke. A szakmai szövetség tagjai többségében a családi vagyon befektetésével működő mikrovállalkozások, amelyek - becslések szerint - az országban 10 ezer munkahelyet tartanak fenn a közel 1500 szikvíztöltő üzemben.

A nehéz munkával megteremtett egzisztenciákat veszélyezteti most a hipermarketekben megjelent, egyre olcsóbb, eldobható pillepalackban árult ásványvíz. Az évek során a fogyasztási szokások is átalakultak. Ami az alkoholmenetes italok fogyasztását illeti, a GfK 2004-es adatai szerint az ásványvíz vezet, a magyar felnőttek 68 százaléka issza ezt szívesen.

A felmérés szerint a hazai háztartásokban átlagosan majdnem minden második héten kerül ásványvíz a boltban a kosárba. A háztartások ásványvíz-beszerzéseinek értéke meghaladta a 20 milliárd forintot. A népszerűségi listán az ásványvíz után a felmérés szerint a gyümölcslevek (67 százalék fogyasztja szívesen), a szódavíz (56 százalék), a szénsavas üdítőital (54 százalék), és a szörp (40 százalék) szerepel.

A szódavíz-fogyasztás jelentős visszaesését, amely majd 50 százalékos, 2-3 éve tapasztalom - mondja Bánffi István, a szegedi Bánffi Szóda ügyvezetője, aki hozzáteszi, hogy a bevétel is egyre kevesebb, mivel nagyon nehéz a bérek emelkedését az árban érvényesíteni. Nem is történt áremelés az elmúlt két évben.

Neszmély környékén is hasonló a helyzet, ahol a kiskereskedelmi forgalomban 30-40, míg a házhozszállítás esetében 10 százalékos visszaesés tapasztalható - mondja Zwerger Norbert, az állandó munkában 4 főt foglalkoztató Zwerger Szikvíz tulajdonosa.

A hagyományosnak tekinthető értékesítés, a házhoz szállítás felelevenítése és fejlesztése kitörési pontot jelent a mikrovállalkozásoknak. Igaz idő- és energiaigényes munka ez, amelyet az időjárástól nem lehet függetleníteni, de így közvetlen a kapcsolat a vevőkkel - mondja Zwerger, aki maga is két hetente kiszállít, hogy az igényekkel és az esetlegesen felmerülő problémákkal egyből, a "fronton" szembesüljön.

A vevők megtartása érdekében például tartani kell a kiszállítás megszokott rendjét, de ezzel a házhozszállítást végző alkalmazottak is tisztában vannak. A biztos munkahely egyik alapja ugyanis a jó, megbízható munka. A házhozszállítás igényesebb munkát és plusz munkaerőt követel, de fel kell éleszteni ezt a hagyományt a piacvesztés megállítása érdekében - erősíti meg az alternatíva szükségességét Bánffi István is.

A szállítóparkot, a csomagolástechnikát és a kisüzemi berendezéseket kell korszerűsíteni, fejleszteni, miközben ragaszkodni kell a tradíciókhoz. Ezért nem találkozunk a boltokban ízesített, színes szikvízzel - mondja Deák László. Nemzeti értéknek tekinthető a termék, ezért a szakma eddig mindent elkövetett, és el is fog annak érdekében, hogy megfeleljenek a reális követelményeknek.

Viszont azt is érzik, hogy számtalan esetben irreálisan sok előírást tartalmazó és nagyon megterhelő követelményrendszert állítanak feléjük, ami érthetetlen egy olyan termék esetében, amely 200 év óta bizonyítja, hogy működik.

A fogyasztók szemléletváltása is segíthet a pengeélen táncoló kisvállalkozások túlélésében - mondja Rab Péter hajdúböszörményi szikvízkészítő, aki szerint érdemes fejleszteni a többször tölthető palackok külső megjelenését. Jobban fogy a termék, ha a csomagolás karcolásmentes, újszerű, a vevők ugyanis vásárláskor nagyon figyelnek az esztétikára.

Ebben egyelőre előnyben van az egyszer használatos, eldobható pillepalack, de a környezetvédelem térnyerése segíthet a "szódásoknak". Deák László ennek kapcsán elmondta, hogy a szódavízipar a legjobb arányban használja az újratölthető csomagolóeszközöket. Ezért ebben az iparágban környezetvédelem folyik a környezetszennyezés helyett.

A nyomon követhetőség is előnyt jelenthet, mert az "archoz köthető" termék nagyobb bizalmat élvez a vevők körében - mondja Rab Péter. Ezt semmilyen reklám nem pótolja, amire ettől függetlenül - jó marketing munkával kiegészítve - nagy szüksége van a szakmának. Sokat segíthetne ebben az Agrár Marketing Centrum Kht. (AMC), amely viszont forráshiányra hivatkozik, amikor nem támogatja a közös marketing-lépéseket, pedig 2004-ben Garantáltan Hagyományos és Különleges védjegyet adományozott az Országos és Budapesti Szikvízkészítő Ipartestületnek, azaz a "szódások" egészének.

Ennek kapcsán az AMC-től megtudtuk, a költségvetési takarékosság miatt az idei évben elvonták a termékprogramokra szánt pénzeket. Az eredeti tervekben 3 milliárd forinttal számoltak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által tulajdonolt társaságnál, de a megszorítások miatt le kellett mondaniuk 1 milliárd 425 millió forintról.

Így nem csak a szikvízkészítőknek, de a borprogramra és húsprogramra sincs forrás az idén. A megmaradt összeget külföldi kiállításokon való közös megjelenésre, valamint az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár megszervezésére fordították. Ez utóbbin, épp a védjegy miatt, ingyenes megjelenést - területet és standot - biztosítottak a szikvízkészítőknek, amit értékeltek és meg is köszöntek a szakmabéliek a héten tartott szikvízkészítő konferencián.

Ezen beszédet mondott Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési minisztérium helyettes államtitkára. Ő a legtradicionálisabb iparágak közé sorolta a szikvízkészítőket és felelevenítette azokat az időket, amikor még Budapest utcáin is lovaskocsival hordták a szódát. Ezen hagyomány felélesztése biztosan támogatókra találna a falusi turizmusban tevékenykedők körében is, mivel egy ilyen sajátos látványosságot biztosítana a vidékre érkező vendégeknek, akik újabb hungarikumot ismerkedhetnének meg."

A cikket írta: Majoros Ferenc


Forrás: mfor.hu